Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Kikaptunk, mint mindig

"Mi is ígértünk; mindent. Mikor rúgtunk öngólt? A közelmúltban, akkor, amikor a magyar vezetés Johanssont támogatta, míg az ukránok és a lengyelek Platinit. Ez döntőnek bizonyult."
Vereséget szenvedtünk. Ehhez már hozzászoktunk. A magyar foci évtizedek óta nem a győzelemtől hangos, hanem a méretes zakóktól, a kiscsapatok elleni fiaskóktól.

Buktunk Cardiffban. Nagyot. Egy esélytelennek vélt pályázat, a lengyel–ukrán lett a győztes. Most mindenki a fejét fogja. Ők? Igen! Bennük jobban bíztak az UEFA-vezetői. Bennünk, magyarokban és a horvátokban nem. Mit tudhattak? Hátteret biztosítani, meggyőzni Platiniéket, hogy tökéletes házigazdák lesznek. Hittek nekik, nekünk pedig nem! Mi is ígértünk; mindent. Mikor rúgtunk öngólt? A közelmúltban, akkor, amikor a magyar vezetés Johanssont támogatta, míg az ukránok és a lengyelek Platinit. Ez döntőnek bizonyult.

Persze, most jönnek a fanyalgók, akik megmondták: úgysem nyerhettünk volna. Immár zsinórban harmadjára nem sikerült. Először közösen Ausztriával próbálkoztunk. Portugália nyert. Utána egyedül reménykedtünk. Ekkor Ausztria és Svájc vitte el a pálmát. Most megint nem egyedül pályáztunk, viszont a lengyelek és az ukránok táncolhattak.

Jó és látványos volt a pályázatunk. Talán a legjobb. Erre büszkék lehetünk. Csak egy baj van vele: ez a szekrénybe kerül, semmire sem lesz jó ezután. Sajnos bebizonyosodott, hogy abban a sportágban, amelyben sehol sem jegyeznek bennünket, esélyünk sincs. Miért lenne? A nemzeti együttesünk már nem jobb, mint az albán vagy a ciprusi. A klubcsapataink a BL-selejtezőjének első(!) körében kell, hogy pályára lépjenek, az UEFA-kupában pedig legtöbbször már az első körben kiesnek a magyarok. Arra vagyunk büszkék, hogy az angol második ligában mennyi honfitársunk kergeti a labdát, és mennyire elégedettek velük a klubjuk vezetői. Igaz, egy olasz, egy német, egy francia, vagy egy spanyol fociszurkoló egyetlen ilyen csapatot sem tudna megemlíteni, nemhogy magyar játékost megnevezni. Azt sem tudják külföl-
dön, hogy nálunk van futball. Eltűntünk, egyelőre a süllyesztőben vagyunk.

Talán ékes példája Szeged annak, hogy miért nem lehetett esélyünk. A városnak megyeegyes csapata van. Évek óta. Nem hiszem, hogy Európában egy ilyen nagyságú településnek IV. ligás együttesei lennének. Pedig az országban talán a vidéki városok közül itt szeretik leginkább a futballt. Mégis, nincs minőségi foci.

Egy német lap éppen ezt emelte ki: a magyarok már nem tudnak rajongani a fociért. Dehogynem! Tudunk, csak nem a mienkért! A máséért nagyon! Szeretjük az olaszt, az angolt, a spanyolt, a franciát, a hollandot, a horvátot. Ez az! Még azt a csapatot is, akivel közösen pályáztunk.

Háromszor kikaptunk. Ez bizony jel. Nem szabad harcba indulnunk többet, nekünk nincs esélyünk. Egyszer el kellene már kezdeni dolgozni. Elzavarni azokat, akik jól élnek a rossz magyar fociból. Jó messzire. Mert eddig mindig kikaptunk. Minden vonalon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Retrofürdő, szép kilátással

"A tizenhárom hektáros területtel egy nagy baj van, éppen az, ami a kuriozitását is adja: a Tisza,… Tovább olvasom