Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Kisröpülők, kisgyerekek

"Könnyű kitalálni, merre akarom terelgetni betűből font soraimat. Közönséges se akarok lenni, de a lényeg ez: hullanak mindketten, mint a legyek ősszel. A röpülők is, a kisgyerekek is."
Könnyű kitalálni, merre akarom terelgetni betűből font soraimat. Közönséges se akarok lenni, de a lényeg ez: hullanak mindketten, mint a legyek ősszel. A röpülők is, a kisgyerekek is.
Ne tessék belém kötni, hogy a nagy röpülők is lepotyognak, és ott nagyobb a pusztulás gépben is, emberben is, mert magam is tudom. Leesési járvány ütötte föl a fejét, ez jutott el a magángépekhez is. A kisgyerek pedig? Ki érti meg, miért akar átmászni a fürdőmedence leeresztő csatornáján, ha nincsen rajta a rács? Valóban nem értik? Elmondom.

A mi falunkban akkoriban híre se volt a medencének, a Halagosban úszkáltunk naphosszat, azt pedig nem is lehetett leereszteni, mert állandóan folyt. Medence tehát nem volt, szalmakazal viszont igen. Mindjárt a szomszédban egy akkora, az egeket nyaldosta a teteje. Az innenső végét valamelyik kutya feküdte ki magának, meleg sugarat keresve az őszi dermedezésekben. Nézzük meg, elférek-e benne? Kicsit kellett csak begörbülnöm, akár el is szunnyadhattam volna.

Alvás közben azonban nehéz fölfedezni a világot, mocorogni kezdtem. Akkor még nem tudtam ennyire a kazalrakás mikéntjeit, azt például, hogy az alsó sorban, körbe-körbe, szarvakat hajtanak a kazalrakók, és a közepét csak telehányják szalmával, de ha nem futok előre az emberi leleményben, elmondani se tudom. Ott a sarkon, ahol a kutyus szokott sütkérezni, éppen véget ért az egyik szarv, és az én két lábom játszva csúszott befelé. Én meg utána, hogy le nem maradjak. Hej, de szép alagutat fúrtam magamnak, curikkolva!

Addig csúsztam, addig másztam diadaltól nekihevülve, amíg a szemben lévő szarvakhoz nem értem. Töksötétben. Fölfogván a távolságot – előtte kerülgettem már –, lelombozódtam akkor is, ha senki nem látott a Jóistenen kívül. Megfordultam hirtelen. A baj csak az, hogy nem találtam rá a bemenő útra. Hogy negyed óráig forogtam, vagy kettőig, azt se tudom, de úgy bőgtem, ahogy még soha. Biztosan keresnek, ha föltűnik, hogy elvesztem, de kinek jutna eszébe a kazal legfenekén kajtatni utánam? És hogyan tud innen följutni a lelkem a mennyek országába?
Íme, bizonyság Isten előtt, kitaláltam mégis, mert itt vagyok azóta is. Ilyen balga fölfedezhetnék vezethette bele a lefolyóba a gyereket, csak ő se tudta, hogy abba bele is lehet szorulni.

A kisröpülőkről nem szolgálhatok ilyen tanulsággal, mert nekünk csak fából faragott pörgettyűnk volt. Most is ott forog egy a kertünkben, jelzi, merről fújdogál a szél. Azt azonban megtanultam már régen, ha az autó leáll az úton, legtöbbször semmi baj nincsen. Ha a röpülő motorja mond

csütörtököt? Fönn még egy se maradt, le kell annak esnie.
Vagy a szervizdíjat akarja elspórolni az újsütetű pilóta, vagy bal kézzel nyúl hozzá a szerelő. Az egyik a Dunába fúródott Nagymarosnál, navigációs hiba miatt – hogy csak a legutóbbit mondjam –, a másik meg Szlovákiában állt be földet szántani. A vízből ki tudott úszni a pilóta, a másik kettőnek azonban lába törött. Újgazdagék pöttöm gyermeke viszont úgy belepottyant a medencébe, meghalva szedték ki belőle.
Kegyetlen tud lenni az élet. Bizony mondom, áldás volt nekünk a Halagos. Csak a klottgatya kellett hozzá.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénz beszél

"A Virág cukrászdának legendáriuma van, nevét úgy ismeri a városban megfordult idegen, mint a gyulai… Tovább olvasom