Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Kölni, víz

"Szeged és a víz, sőt a Nagyvíz, így, nagybetűsen: mitikus kapcsolat. Olyan legendárium, tele félelemmel és örömmel, szenvedéssel és büszkeséggel, megsemmisüléssel és újjászületéssel, amely egyre újabb és újabb valóságokkal töltekezik. Az idők végezetéig. "
Jó lenne néhány békés nap.

Ahogyan az óhajtás megfogalmazódik, az ember álmodozva kipillant az ideiglenes napsütésben fénylő ablakon. Mintha be akarna úszni rajta a szemközti hajó, amelyet napról napra magasabbra emel az áradó víz. Extrém látvány. Egyszerre vonzó és aggasztó, lebilincselő és félelemkeltő. Ilyen érzésekkel nézünk egy jól megcsinált katasztrófafilmet. Csakhogy ez nem film, nem fikció, nem a képzelet szüleménye, hanem a közeli, saját szemünkkel látható valóság.

A víz az úr itt, megint.

Őrzök egy szabálytalan méretű fényképet – 1970-ből. A Tisza szegedi belvárosi partján andalogtunk, mintha katasztrófaturisták, pedig csak az alsóvárosi kollégiumból szabadultunk. A képen homokzsákhegy magasodik fölénk, távolabb katonák cigarettáznak. A szovjet hadsereg egyenruhájában.

Bizony. Mi meg csak vigyorgunk, mint egy kosár paradicsom. Mintha az akkori diáklét nullára apasztotta volna a veszélyérzetünket. Lehetetlenné tette volna a helyzetmegítélésünket. Talán így volt. Vagy nem. Az biztos, hogy még jó néhány évvel később is árvízi képben foglalta össze áldott emlékű rovatvezetőm a Tisza-parti Sajtóházban, hogy mi a slapajkötelesség: „Akkor is időre itt vagy, ha jön a víz, ha kell, úszva, a fogad közé szorított kézirattal!"

Szeged és a víz, sőt a Nagyvíz, így, nagybetűsen: mitikus kapcsolat. Olyan legendárium, tele félelemmel és örömmel, szenvedéssel és büszkeséggel, megsemmisüléssel és újjászületéssel, amely egyre újabb és újabb valóságokkal töltekezik. Az idők végezetéig.

Vajon? Vajon meg lehetne oldani a modern korban, hogy a félelem egyre halványulhasson? Mintha filmet néznénk, páholyból? Rémüldöznénk a látványon biztonságban?

Reménykedjünk? Gondoljunk húsvét csodájára? Föltámadt Krisztus e napon. És az ember megerősödött a hitében. És ez segítette: élje az életét. Ha kellett, megfogta a lapátot és szembeszállt a természet erőivel. Talán így volt. Akkor – és most. Sonkalében főzzük, csurrantsunk kevés ecetet a vízhez, dörzsöljük át kevés zsírral a festett tojásokat – pirosat, narancsot, zöldet, kéket –, attól mindegyik szépen fénylik. Tegyünk jácintot, barkát. Ki-ki hite szerint kérjen áldást az ételére, vagy „csak" készítse-kínálja gonddal-szeretettel.

És ha kell, fogjon lapátot.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Palackposta, fölülről

"Egyes olvasatok szerint íratlan üzenet van bennük is. Le vagytok ám ti csak sajnálva! Meg se… Tovább olvasom