Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 8°C Még több cikk.

Könyves dilemmák

JEGYZET - "A Gutenberg- galaxis végét jövendölik már évek óta."
Terjednek a zsebre vágható, akár könyvtárnyi kötetet tartalmazó e-book readerek és az internetkapcsolattal rendelkező, olvasásra is kényelmesen használható tabletek. Már a jobb okostelefonokat is elektronikus könyvek olvasását lehetővé tevő szoftverrel dobják piacra. A könyv halálát, a Gutenberg-galaxis végét jövendölik már évek óta. Sokáig legyintettünk a jóslatokra, de most, hogy a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése jelentős visszaesésről számolt be a tavalyi könyvforgalomban, talán érdemes komolyabban venni a figyelmeztető jeleket. 2010-ben már csak 34 millió kötetet értékesítettek Magyarországon – 3 millió példánnyal kevesebbet, mint 2009-ben. 3 milliárddal, 61 milliárd forintra esett vissza a magyar könyvpiac éves forgalma, ráadásul a szakértők szerint az idei év még gyengébb lesz a tavalyinál.

Az Egyesült Államokban évek óta hasonló folyamat zajlik, ám ott vigaszt jelenthet a szerzőknek, hogy rohamosan nő az elektronikus könyvek iránti kereslet. Olyannyira, hogy tavaly már több kötetet adtak el e-bookként, mint nyomtatott formában. Nálunk más a helyzet, egyszerűen sokkal kevesebbet olvasunk. Zabáljuk a bornírt valóságshow-kat, csökken az irodalom presztízse. A divatos, drága digitális kütyük terjedése pedig fizetőképes kereslet hiányában nálunk jóval lassabb. Kiadóink is lomhábbak – vagy nem rendelkeznek elég tőkével ahhoz, hogy előre meneküljenek. Pedig lehet, csak néhány évük maradt arra, hogy belássák: nincs más megoldás, mint digitalizálni. Aki kimarad, nálunk is lemarad.

A Literatura folyóirat alapító szerkesztője, Supka Géza kezdeményezésére 1929 óta minden évben megrendezik a hazai könyves szakma legfontosabb seregszemléjét. Az induláskor még más gondokkal küzdöttek, a legfontosabb cél a kortárs magyar irodalom népszerűsítése volt. A tegnap kezdődött 82. Ünnepi Könyvhéten 375 újdonságot vehetnek kézbe az érdeklődők. Az ünnepi kínálat súlypontja azonban áthelyeződött a szépirodalomról az ismeretterjesztő művekre. Nádas, Parti Nagy, Spiró vagy Tolnai Ottó friss kötete helyett lehet, hogy az Otthon szülés vagy a Magyarország orchideáinak atlasza lehet az igazi könyvheti sláger. Talán az sem véletlen, hogy az egyre inkább önmagába és múltjába habarodó Magyarországon kezd háttérbe szorulni a modern világirodalom. Pedig az is izgalmas lenne, mit gondolnak ma a legjobb kortárs írók Kínától a szomszédjainkon át Amerikáig.

Akad azért biztató tendencia is: szokatlanul sok nőt találhatunk az újdonságok szerzői között.

Olvasóink írták

  • 2. vadruca 2011. június 04. 05:58
    „A napokban a makói televízió "Nap kérdése" rovatában azt kérdezték, hogy az elmúlt egy évben olvasott -e könyvet az utca embere. Legalább húsz embert szólítottak meg, egyetlen tanítónő volt aki olvasott, de ő is a munkájával kapcsolatosat. A többiek megmondták őszintén, hogy egyáltalán nem olvasnak, (de már évek óta).”
  • 1. Manocska9 2011. június 03. 16:21
    „Egyrészt itt is lehetne vigasz a szerzőknek az e-könyvek kereskedésének fellendülése, ha a kiadók hajlandóak lennének e-könyveket kiadni és nem csak néhány olyat, amit papíron is kevesen vennének meg. Másrészt a "divatos, drága digitális kütyü" néven aposztrofált e-book reader egyik nagyon fontos tulajdonsága (és a magas ár egyik oka), hogy olyan olvasni mint ha papírt olvasnánk. Viszont 15-20 dkg-ban sok könyvet magunkkal vihetünk és még nem is porolódik. Úgyhogy ha a kiadók végre nem ellenséget látnának itthon az e-könyvben, hanem egyszerűen csak egy másik megjelenési formát, talán mégis kiderülne, hogy bizony-bizony olvasunk mi is. Én szoktam :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

90/70

"Új hazájában nem viseli bélyegként, hogy állami gondozott volt." Tovább olvasom