Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Kutyavilág

JEGYZET - "Egyetlen, de annál kecsegtetőbb lehetőség maradt csak az önkormányzati bevételek növelésére: az ebadó."
Nem vitás, hogy az évek óta húzódó recesszió miatt a vállalkozóknak és a cégeknek minden forintnyi kiadás számít – így az is, mennyit fizetnek egy-egy településen iparűzési illetve építményadóként. Az önkormányzatok versenyhelyzetben vannak: oda települ egy-egy kereskedelmi vagy termelőegység, ahol megvan az olcsó, képzett munkaerő, a megfelelő logisztika, és még adózni sem kell túl sokat. Évekkel ezelőtt ugyanezt mérlegelték a multik, amikor Magyarországot választották a szomszédaink helyett. És ugyanez a harc folyik a befektetőkért kicsiben is – a hazai önkormányzatok között.

Más kérdés, hogy a minden területen látható állami központosítással párhuzamosan az önkormányzatoktól elszipkázandó pénzeket valahogy pótolni szeretnék a polgármesterek. Hacsak nem akarják ugyanazt, mint a kormány. Hogy az önkormányzatok – teljes pénzügyi és jogi kiszolgáltatottságuk miatt – olyan szuverenitásuktól megfosztott gittegyletté váljanak, amelyek legföljebb annyira jelentőségteljes ügyekben dönthetnek, mint az, hogy kiről készüljön emléktábla, vagy hol legyen az eboltás.

Szóval ez igazi kutyaszorító. Ha emelik a helyi adókat, elmennek a településről a cégek, csökken az álláshelyek száma és a beszedett adó – ha nem emelnek, már az infláció miatt is csökken a bevételük, nem lesz önerő fejlesztésekhez. És marad a vegetálás. Ami azért szintén nem túl vonzó a vállalkozások számára. Innen nézve érthető, hogy a szegedi polgármester miért készített két változatot az építmény- és idegenforgalmi adó jövő évi mértékéről. Aztán döntsön róla a többnyire döntésképtelen közgyűlés. Visszapassz a kormánypártoknak.

Úgy tűnik, egyetlen, de annál kecsegtetőbb lehetőség maradt csak az önkormányzati bevételek növelésére: az ebadó. Az így beszedett bődületes összeggel ugyanis az önkormányzatok gazdálkodhatnak. Ebben az esetben viszont – ahogy magunkat ismerem – a legtöbben Magyar Nemzeti Kutya (magyar vizsla, puli, pumi, komondor, stb.) tartására váltanának az idegenszívű dán dogról, francia bulldogról vagy német juhászról. Na persze nem a nemzeti lojalitás miatt – hanem azért, mert azok után nem kell adózni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hto a tankba

"A politika tehetetlenül nézte, hogyan károsítják meg százmilliárdokkal az államkasszát." Tovább olvasom