Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Lakógyűlés

JEGYZET - "A programban ott a szociális megközelítés is, amelynek nyoma sem lelhető fel a jobbára csak a tehetőseknek kedvező végtörlesztésben."
Szűk egy esztendő múlva, így az év vége felé már könnyen kaphat olyan levelet a mindszenti vagy a csanádpalotai önkormányzat, amelyben – nem kis meglepetésére – lakógyűlésre hívja hivatalnokát egy társasházi közös képviselő. Ehhez az is elegendő, ha egyetlen eszközkezelős bérlő él majd az addig tisztán magántulajdonú lakásokból álló házban.

– Vajúdtak a hegyek, és egeret szültek – formáznak sommásan véleményt a pesszimisták a parlament által múlt héten szentesített Nemzeti Eszközkezelőről, amely a kilakoltatás és árverés rémével fenyegetett hiteladósból „farag" bérlőt annak lakásának megvásárlásával.
Ha onnan nézzük, hogy az idei első félévben csupán 120 kilakoltatást regisztráltak, akkor nagyon sok pénz van a programra. De abban a megközelítésben is lehet valami, hogy a jóval több mint 100 ezer, szinte reménytelen helyzetbe került adóshoz mérve kevés az a kevesebb mint kétezer lakás, amelyet a jövő évi büdzséből megvásárolhat az eszközkezelő, hogy azt visszabérelje tőle a kilakoltatástól megmenekült adós. Ráadásul több tízezren is megfelelhetnek az amúgy szigorú feltételeknek.

A pozitív megítélésért tett valamit a napokban a Bankszövetség is, amikor üdvözölte a programot, vagyis a megoldás nem – nagyon – lóghat ki abból az adósmentő csomagból, amelyet a pénzügyi szakma letett a kormány asztalára. Arról, hogy ebben pontosan mi van, még csak részletek szivárogtak ki, de az valószínűsíthető, hogy az eszközkezelőre vonatkozó szabályozás utolsó részleteit már az amúgy is erősen érintett pénzintézeti szektor tudtával hangolták finomra.

Jobban belegondolva, ez azért töredékannyi veszteséget okoz majd a bankoknak, mint az egyösszegű végtörlesztés, s ebben ott a szociális megközelítés is, amelynek nyoma sem lelhető fel a jobbára csak a tehetőseknek kedvező végtörlesztésben. Ráadásul ez utóbbit még el is meszelhetik az uniós pénztárnokok, az eszközkezelőt ilyen veszély nem fenyegeti.

A régi közhely, miszerint az ördög a részletekben rejtőzik, természetesen a programra is igaz, s ezek közül talán nincs is pontszerző helyen az, hogy a mindszenti vagy a csanádpalotai önkormányzati hivatalnoknak lakógyűlésen kell majd szavaznia arról, ki nyírja a ház előtt a sövényt, vagy – ami aktuálisabb – takarítja a járdáról a havat.

Olvasóink írták

  • 6. blatth 2011. december 12. 17:20
    „Szerencsétlen helyzet, hogy korábban a bankárok mohóságán, az MSZP kormányok segédletével rengetegen eladósodtak svájci frankban. Ezt valahogy kezelni kell. Vagy hitelt felvenni és "évről-évre emelni a dolgozó nép életszinvonalát", mint annak idején pártunk és kormányunk az átkosban. De ha nem tévedek, ez már nem működik.”
  • 5. klj-54 2011. december 12. 11:45
    „4. v.imre 2011.12.12. 11:20
    No én itt befejezem az irkálást, mert te egészen másra válaszolsz mint amit én írok!
    Elég egyértelműen tudok fogalmazni, tessék mér megint elolvasni mi lett leírva?”
  • 4. v.imre 2011. december 12. 11:20
    „klj-54

    Az nem úgy működik, hogy elhatározom: ennyi és ennyi pénzem van a kormánynak és abból arra osztogatok, amire kedvem szottyan a saját politikai ideológiám szerint. Kevesebb folyik be az államnak adókból, jutalékokból miegyébből, mint szükséges lenne. A kormány nem Jézus, hogy tíz darab halból jóllakasson kétezer zarándokot. Orbán eddig a bankokkal nyeletett le 1.100 milliárd forint svájci deviza megugrás különbözetet. Ne ródd már fel hibájának ezt is! Orbán is csak abból tud kormányozni, amije van. Mi az hogy csak a barátok zsebére van tekintettel?”
  • 3. klj-54 2011. december 12. 09:47
    „2. v.imre 2011.12.12. 09:25
    Én az "isten szindrómát", a mindenkit lenéző és csak a barátok zsebére tekintettel lévő kormányzást írtam meg előre!
    Azt írtam le ami bekövetkezett, mármint hogy Orbán átnéz mindenkin, mert saját belső fixa ideáját kergeti.
    Mert ami ma zajlik az egy hagymázos rémálom megvalósulása és ezt bizony ideológiailag, gazdaságilag egyaránt érem.”
  • 2. v.imre 2011. december 12. 09:25
    „1. klj-54

    Őszintén szólva nem egészen értelek. Ha csak az nem a lényeg, hogy ellenszenvvel nézel Te is azokra, akik SAJÁT vagyonukból képesek végtörleszteni és támogatólag fogadod el az ADÓFIZETŐK pénzéből létrejövő eszközkezelős megoldást, megváltást. Az adófizetők pénze fordítása a magánemberek megmentésére oké, de forduljon fel az, aki önmaga képes végtörleszteni, megszabadulni a felfutott deviza hitelétől. E megjegyzésem vonatkozik a jegyzetben foglalt tartalomra is.”
  • 1. klj-54 2011. december 12. 08:57
    „Hat éve már leírta a blogomban azt ami ma zajlik!
    Akkor sokan lemocskoltak véleményemért, ma kérdezik honnan tudtam előre?
    Lehet, hogy ostoba vagyok, keveset tanultam, de a nyilvánvalóan összefüggő dolgokat még én is látom.
    Engem ugyanis egyik párt sem tudott megérinteni, lévén látom a hazugságaik mögötti indítékokat.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Igen, nem, talán

"Megtanulhatta volna már Európa, hogy minden magyar a Hetvenhét magyar népmesén és az Okos lányon nőtt fel." Tovább olvasom