Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Lélekjelenlét

"Segített. Utóbb emiatt meghurcolták, lányának, fiának is származott kellemetlensége ebből."
„Tüzeljünk, gyerekek!" – ezt mondta a kortársak emlékezete szerint Kiss Ernő, amikor a makói városháza ablakán kinézve meglátta az orosz tankot. Ernő bácsi régi szociáldemokrata volt, már 1919-ben is vállalt szerepet, amiért bántották, 1945-ben is – azért becsülte az egész város –, és 56-ban két kommunista fölkérte őt – Zombori Lajos asztalossal együtt –, hogy vegye át a hatalmat, segítsen. Segített. Utóbb emiatt meghurcolták, lányának, fiának is származott kellemetlensége ebből.

Pedig az apjuk nem ártott senkinek, helyén volt a szíve, és jó humorú ember lehetett: a tüzeljünkkel nem arra szólított fel, hogy lőjenek a kollégák, hanem arra, hogy minden iratot, ami a forradalom alatt keletkezett, sürgősen pakoljanak be a kályhába, hogy minél kevesebb bizonyíték maradjon. Természetes reakció volt: eltüntetni azt, ami terhelő lehet. Egészen más volt a szándéka a vásárhelyi születésű Gyulai Józsefnek, aki akkor, fiatalon, az orosz bevonulás fölött érzett elkeseredésében gyászindulót komponált, emlékül az utókornak. A most 77 esztendős fizikus, Széchenyi-díjas akadémikus szerdán átadta az ötperces mű kottáját a vásárhelyi Emlékpont Múzeumnak, ez volt a Nemzeti Emlékezet Hete című rendezvénysorozat egyik programja. És ha a lélekjelenlétről van szó, ideillik a makói Gajdos Dezső története is, aki a szovjet hősi emlékmű ledöntésekor megmagyarázta a jelenlévőknek, hogy nem szabad ennek csak úgy nekiesni, szakszerűen kell csinálni.

Utóbb az lett a büntetése, hogy irányítania kellett a helyreállítás műveletét is. Ő pedig, amikor a brigádot toborozta, az egyik vállalathoz úgy jelentkezett be, mint az emlékműledöntő és helyreállító munkacsoport vezetője.

A forradalom történetét sok városban, faluban földolgozták, a legtöbb írás a kutatható dokumentumok alapján készült alapos munka. Léteznek továbbá jó tankönyvek, és vannak ma is igazi tanáregyéniségek, akik tudják, hogyan kell a közelmúlt történelmét úgy tanítani, hogy tényleg segítsen élni; hogy okuljon a diák, össze tudja vetni saját lehetőségeit egy hatvan évvel ezelőtt élt fiatal korlátaival. A közelmúltat a legjobban mégis az érintettek életén keresztül lehet megismerni. Az ilyen történetekből derül ki, miért lehetett lelkesedni, és aztán hogyan lehetett életben maradni, jó esetben úgy, hogy a jellem is sértetlen maradjon.

Ezek a történetek persze sokfélék, és a rengeteg sérelem, máskor a szégyenérzet miatt nem is mindig mesélődnek el. De 54 év nem nagy idő, sokan élnek még az akkori fiatalok közül, és ma is szembejön a szegedi utcán az az egykori vásárhelyi gimnazista diák, akit azért vertek meg, mert 1957-ben gyászkerettel hordta az utolsó tanévét hirdető szalagot. Habitustól függ, hogy ezek után mit tart rendes elégtételnek az ember, de a legtöbb résztvevőt az utókor érdeklődése, kíváncsisága valamennyire kárpótolja. A közöny pedig elkeseríti.

Amikor a vásárhelyi Emlékpontban az Iván-szobor egyik ledöntője, Czuczi Győző történelemórát tartott, föltette a kérdést: otthon ki beszélgetett nagyapjával, nagyanyjával 1956-os élményekről? Senki sem nyújtotta föl a kezét. Az előadóval és a múzeum történészével megbeszéltük: abban bízunk, hogy a gyerekek csak bátortalanok voltak.

Olvasóink írták

  • 2. Mignon 2010. október 25. 03:30
    „2010. oktober 25.-e van.
    Mindjart reggel fel 4-ora.

    Ez a "Velemeny" mar nem aktualis...

    :)))

    (jövö, okt. minimum 22.-eig...)

    Elfelejtve, leirva.

    :)))

    Ennyit ma a szabadsagharcrol.”
  • 1. Mignon 2010. október 22. 13:14
    „moderálva saját kérésre”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mesehősök

"12-es korhatárkarika kellene a Piroska és a farkasra, a Jancsi és Juliskára, Hófehérkére..." Tovább olvasom