Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 16°C | 25°C Még több cikk.

Lesz valami

"Minden szakmában meg lehet indokolni, kit miért mennyivel több illet meg."
Ahogy idősödöm, egyre többször azon kapom magam, hogy ha az egészségügy változásairól esik szó, szinte babonásan félretolom az újságot. Eszembe jut, kórházügyben én is bármikor érintett lehetek. Egyszerű lenne kijelenteni: minden pénzt az orvosoknak, ne foglalkozzanak semmi mással, csak gyógyítsanak! Ha kell, legyen rutinvizsgálat az olyan speciális röntgen, mint amit a kis vásárhelyi Arnold Ádámon szombaton elvégeztek!

Aztán mégis ott tolul a másik szempont. Ha jelentősen megemelnék az orvosok bérét, joggal nyújtaná a kezét a tanár, a rendőr, a tisztviselő, a tűzoltó, a nyugdíjas, és nemcsak a diplomás, hanem a szakdolgozó is. Szóval minden szakmában meg lehet indokolni, kit miért mennyivel több illet meg – de nem érdemes. Mert ha komolyan elemeznénk, a jóisten pénze nem lenne rá elég. Márpedig ahhoz, hogy az életminőségük változása érzékelhető legyen, jelentősen meg kell emelni a járandóságukat. Tudom, kis pénz is pénz, csakhogy attól nem változik meg semmi. Ráadásul a nagy béremeléshez is könnyen, gyorsan hozzá lehet szokni.

Kényes a kérdés, de tegyük fel: mennyit kellene pluszban adni havonta ahhoz, hogy egy közszolga ne csak szégyellje elfogadni a hálapénzt, hanem tényleg utasítsa is vissza? Persze, olvasom, a paraszolvenciát hivatalosan nem az orvos vagy az ügyintéző kéri, hanem a beteg vagy az ügyfél adja. Nem azért, mert amaz szegény milyen gyalázatosan keveset keres, hanem azért, hogy biztosan megkapja azt az ellátást, ami különben jár neki. Közhely, hogy a béremelést az adókból lehet finanszírozni, adót pedig csak úgy lehet bevételezni, ha az adózók befizetik. Kételyeim támadnak amiatt is, hogy ha megemelik a béreket és csökkentik az adóterheket, visszaszorul-e évszázados hagyományunk, az adóelkerülés. Magától valószínűleg nem, csak úgy, ha az államgépezet keményen ellenőrzi a befizetéseket.

És itt bezárul a kör, mert máról holnapra képtelenség egyszerre mindenkinek többet adni. Rövid távon maradnak a jelzésértékű látszatintézkedések, hosszabb távon pedig az ígéretek, hogy lesz valami. Végül is majd lesz valami.

Olvasóink írták

  • 4. persona 2010. augusztus 31. 07:59
    „2. ezt hívják egyenes arányosságnak :)”
  • 3. flexsnake 2010. augusztus 30. 17:59
    „pontosítsunk: az orvos előre közli mennyit kér. minden orvos adózását át kellene nézni és amelyik havi félmillánál kevesebbet vall be azt lecsukni 40 évre.<moderálva>”
  • 2. jq 2010. augusztus 30. 14:22
    „Ha magasabb fizetést kapok, több adót fizetek, vagyis van miből emelni az államnak a fizetésemet :)”
  • 1. Csirén 2010. augusztus 30. 10:42
    „Adókat csak azoktól tudnak beszedni, akiknek ellenőrizhatő jövedelme van ( közszféra). Minden béremelés a befizetett adókból lehetséges, vagyis azoknak az adójából akik befizetik......
    ...lehet, hogy ezért kell a 98 %-os adót a közszférában bevezetni, hogy a legjobban kiabálók száját - ilyen-olyan pótlék bevezetésével - befogják.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi hattyú

"A "rút kiskacsa" – a víznél maradva – hattyúvá változott. Vegyük észre, és legyünk büszkék." Tovább olvasom