Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Libasült

"Mert a gyermekéhezés is valódi katasztrófa – csak éppen folyamatos, nem egyszeri."
Az utóbbi években mindig elcsodálkoztam, amikor kiderült: az állatmenhelyek számlájára több egyszázalékos felajánlás érkezett, mint a gyermekszegénység ellen küzdő alapítványokéra. Pedig a felmérések szerint nagyjából hatszázezer gyerek él ma szegénységben Magyarországon – közülük legalább 36 ezer éhezik.

Bár én is szeretem az állatokat, a gyerekek és kutyák támogatási rangsora nehezen magyarázható. Merthogy saját fajának életben maradását mégiscsak jobban kellene támogatnia a homo sapiensnek, mint egy másikét. Persze lehet, hogy az efféle szociális érzékenység, az elesettek, rászorulók segítése ócska maradiság.

Szerencsére vannak olyanok – cégek és civilek is –, akik akkor is segítenek az éhező gyerekeknek, ha ez a karitatív feladat mostanság kicsit el is lett felejtve. Merthogy az utóbbi időben történt például gátszakadásos vörösiszapömlés, iszonyú földrengés és cunami is – aminek erősebb a hírértéke a média számára. És ha ezekben a katasztrófahelyzetekben is tudnak a magyarok önzetlenül segíteni – márpedig tudnak –, talán az éhező magyar gyerekeknek is jut néhány forintjuk.

Mert a gyermekéhezés is valódi katasztrófa – csak éppen folyamatos, nem egyszeri. És sajnos nem arról szólnak a felmérések, hogy csökkenne a mértéke. Attól legalábbis biztosan nem fog, hogy nem veszünk róla tudomást.

József Attila csak egyszer szeretett volna libasültet enni – nem tudom, végül sikerült-e neki. Szegénységben élő kis utódai most havi háromezer forintos élelmiszercsomagot kapnak a túléléshez, és nyilván ezért is hálásak.

De biztosan ők is vágynak a libasültre.

Olvasóink írták

  • 2. scott1 2011. március 19. 13:39
    „Azért abban van logikai bukfenc, hogy egyre csökkenő gyerekszületési szám mellett, egyre több azon gyerekek száma akik éheznek... nagyon sokan racionálisan azzal magyarázzák a gyerekvállalás elodázását, hogy jelen helyzetben a saját létfenntartásuk sem megoldott, meg is kapják érte, hogy racionálisan nem lehet megközelíteni a kérdést - és csak a jólétük érdekében nem vállalnak gyereket... de azért megpróbálják őket meggyőzni, hogy támogassák azon emberek éhező gyerekeit akik nem racionálisan álltak a kérdéshez...”
  • 1. hát 2011. március 17. 21:16
    „"Mert a gyermekéhezés is valódi katasztrófa - csak éppen folyamatos, nem egyszeri."
    Megható ez a cikk: Mégis bosszant, hogy emberek élnek luxus körülmények között, és pont nekik kellene észre venni ezt a problémát, mit észre venni megoldani. Mindenre van megoldás! (Szerintem.)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Történelmi csoda

"Volt, aki népviseletbe öltözve érkezett a konzulátusra, ezzel is jelezve, számára ez a nap ünnep." Tovább olvasom