Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Lovas szán

"Negyven éve lovas szánnal lehetett közlekedni ilyen időben. Ha így megy tovább, akkor lassan visszatérhetünk ehhez."
„Felkészültünk a télre". Ez a mondat rendszerint elhangzik a sajtótájékoztatókon, amelyeket a hótakarításra hivatottak tartanak, általában még akkor, amikor híre-hamva sincs a hónak. Az újságírókat arról tájékoztatják, hogy hány hókotrót tudnak a köztisztasági cégek csatasorba állítani. Megírjuk, megjelenik, mindenki megnyugodhat, hó ide, hó oda, az élet nem áll meg.

Aztán leesik a hó, és az utakon araszolnak az autók, a kereszteződésekben kocsisor vesztegel, idegesen szitkozódnak a sofőrök, akik csak hosszas próbálkozás után tudnak elindulni a lefagyott aszfalton. A kerékpárutakon sem jobb a helyzet. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy kiadós havazás közepette biciklire pattanjon valaki. Sőt jármű sem kell, gyalog is könnyedén el lehet esni.

Azt is meg szoktuk írni, hogy az önkormányzatok évente több tízmillió forintot költenek hótakarításra, sószórásra. Vásárhelyen például tavaly mintegy 50 millió forint volt ez a tétel. Ebből az összegből közel 34 milliót fordítottak csak a sózásra. Ez nem kevés pénz. De vajon elég?
Elég-e annyi hótakarító és síkosságmentesítő jármű, amennyit ilyenkor hadrendbe állítanak? A sós homok a legmegfelelőbb kezelőanyag ilyenkor, vagy arról van szó, hogy ez a legjobb, amelyet a természetvédelmi szempontok alapján még használni lehet? Lehet, hogy inkább arról van szó, hogy a megnövekedett forgalom közepette nem tudunk alkalmazkodni a téli körülményekhez, nem indulunk el időben, nem vagyunk tisztában azzal, hogyan viselkedik ilyenkor az autónk?

Negyven éve lovas szánnal lehetett közlekedni ilyen időben, ha így megy tovább, akkor lassan visszatérhetünk ehhez – osztotta meg a véleményét egyik indulatos olvasónk Csörög rovatunkkal. Holott nemcsak a szánok tűntek el, lassan lovat sem lehet találni. Ezek a megjegyzések arra jók, hogy megmutassák: a téli közlekedés ügye komoly, hosszú ideje megoldatlan társadalmi probléma. Van egynéhány ilyenünk. Csak az a különbség, hogy ezt – előbb vagy utóbb – általában megoldja helyettünk a természet.

Olvasóink írták

  • 1. unknown 2011. február 27. 09:42
    „Kedves Török Anita, írhatta volna azt, hogy ötven éve a negyven év helyett, minthogy akkor jártam be Szegedre a középiskolába, s bizony volt olyan, hogy valóban lovas szánnal vitt be Szegedre Szőregről bennünket, gyerekeket a fogatos bácsi lovas szánon, ha nem jött a busz, vagy egy egész délelőtt pinpongoztunk a kulturházban. Az meg aztán sokszor előfordult, hogy az utasoknak kellett feltolni a buszt a belvárosi hídra. Negyven éve már nem volt sem lovas szán, ló, szekér és a köznek besegítő paraszt sem, mert addigra minden el volt kommunizálva. De ez más történet.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még mindig a fürdőbe vágyunk

"Nem a kulturális események, műemlékek és egyéb látnivalók vonzzák igazán a népet, hanem a medence." Tovább olvasom