Délmagyar logó

2018. 04. 22. vasárnap - Csilla, Noémi 9°C | 25°C Még több cikk.

Magunkért

"Minden bizonnyal az optimisták klubjába tartoznak, akik ezekben a napokban azt veszik számba, melyek a „biztonságos" munkahelyek."
Minden bizonnyal az optimisták klubjába tartoznak, akik ezekben a napokban azt veszik számba, melyek a „biztonságos" munkahelyek. Amíg soroljuk, hogy orvos, gyógyszerész, rendőr, tűzoltó mindig kell, az energiaipar dolgozóinak munkahelyét a válságban sem fenyegeti veszély – addig sem kell arról beszélni és gondolkodni, hogy tízezrek veszítik el a munkájukat mostanában. Az eddig általunk irigyelt dunántúli régiókban és Közép-Magyarországon a legtöbben, becslések szerint mostanáig 20 ezren kerültek az utcára. Vegyük például a 30 ezres lélekszámú Komáromot, ahol már most úgyszólván minden második család elvesztette legalább az egyik keresetet.

Azért példálózom Komárommal, mert itt, a délkeleti végeken nekünk egyelőre nehéz beleképzelni magunkat a válság teljes mélységébe. Úgy tetszik, most pont azzal jobb a helyzetünk, ami eddig a hátrányunknak számított. A Dunántúlt és Közép-Magyarországot ellepték a multik, megtelepedtek a korszerű, exportra gyártó iparágak, mint az elektronika, elektrotechnika, hírközlés. Ezek és a beszállítóik szenvedték meg először a recessziót. Mifelénk alig települt hírmondó ezekből az ágazatokból, ezért még kevéssé érzékeljük a bőrünkön, mekkora a baj.

Egyébként akkora, hogy tegnap már uniós képviselő javasolta: a csoportos létszámleépítések elszenvedői kapjanak egyéves haladékot – a lakáshiteleik törlesztésében. Mondjuk ebbe semmiféle képviselőnek nincs beleszólása, kizárólag a bankok dolga, amelyeknek viszont nem a szociális érzékenység a legfőbb tulajdonságuk. Ugyancsak tegnap másik politikus azt javallotta, hogy engedjék el a munkaügyi bírságokat, hadd pályázzanak közbeszerzéseken a munkára roppant rászoruló, korábban vétett cégek. Szóval a politikusok hetet-havat összehordanak, nyilvánvalóan azért, hogy jó benyomást keltsenek. Hiszen komoly ember nem hiheti, hogy a bankot majd meghatja a munkátlanságom, a törvényt meg úgy lazíthatom, ahogyan napi érdekem diktálja.

Akkor mi lesz itt? Churchill-lel szólva vér, veríték, könnyek? Alighanem. És alighanem csak egy hasznunk lehet a rosszból: megtanuljuk végre, hogy akkor kell takarékoskodni, amikor van miből, azaz akkor se szórjuk a pénzt, amikor tehetnénk. Országnyian és egyenként. És talán megtanuljuk, hogy magunk tehetünk valamit – magunkért.

Olvasóink írták

  • 7. achilleus 2009. január 24. 15:27
    „"A bankok nem lesznek könyörületesek. Nem a kormány alattvalói."
    Sőt! A helyzet fordítva van: A kormány a VilágBANK és az IMF alattvalója.
    A PSZÁF, amely elvileg a bankok állami felügyeletét látja el, egy nagy nulla. Dupla nulla!
    Nem véletlenül kellett szocikezekbe adni, akár Szász Károly megveretése, speciálisan a leváltására törvényeket hozni. Azóta a PSZÁF a bankok seggnyalójává degradálódott, például képtelenek 5 hónappal a tárgyévet követően VÉGLEGES egyenleget adni a tavalyi nyugdíjpénztári egyenlegekről, sőt erre felmentést is kaptak! Megeszi a fene azt a bankot, amelyik erre nem képes, és azt a felügyeleti szervet, amelyik ezt hagyja.”
  • 6. dova 2009. január 23. 22:21
    „#1 legal
    "A bankok nem lesznek könyörületesek. Nem a kormány alattvalói."

    Ezt én is így látom, de akkor hogy is van ez?
    Az Állam segíti ki/akarja kisegíteni a bankokat nem olyan rég a szorult helyzetükben közpénzekből?
    Az egész csak arról szól, hogyan lehet minden pénzt minél gyorsabban átlapátolni a bankok oldalára?
    Szégyen.”
  • 5. N.P. 2009. január 23. 19:59
    „comet

    És a háborút követő első választáson Churchillt úgy elzavarták mint a pinty... Egyébként pedig pontosan úgy van ahogy írtad.”
  • 4. comet 2009. január 23. 19:42
    „A lakosság félre teheti a pénzét, takarékoskodhat, meg verejtékezve dolgozhat ha olyan "böszme " kormánya van ami mindent elherdál és felél. Churchill szállóigéje egy halálos külső ellenséggel szemben szólította harcba nemzetét, az ország elkötelezett vezetőinek oldalán. Nálunk az országra a legnagyobb veszélyt pont a vezetői jelentik. Nekünk azt kell megtanulni hogy a jogainkat érvényesítsük, és a demokratizmus intézményét megvédjük. Az angolok akkor annyivel voltak "könnyebb" helyzetben hogy volt olyan politikai erő aki a küzdelemben nép élére álljon. Nálunk jelenleg nincs ilyan erő.”
  • 3. N.P. 2009. január 23. 18:20
    „És még egyet meg kell tanulnunk, amikor a bankok társadalmi felelősségükről, bármely cél iránti elkötelezettségükről beszélnek az süket duma. Már ha ez a cél és az elkötelezettség nem a pénzintézet felső vezetésének profitérdeke.”
  • 2. allegro 2009. január 23. 17:50
    „Amikor van miből, akkor építkezik meg tanul az ember, amit muszály, és akkor veszi fel a hiteleket is, mert amit keres sem elég mindezen megoldandó feladatokra, nemhogy még takarékoskodjunk belőle.
    Sajnos.”
  • 1. legal 2009. január 23. 17:12
    „Így igaz, egyetértek Sulyok Erzsébet véleményével. A bankok nem lesznek könyörületesek. Nem a kormány alattvalói.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mamutok kora

"Falvak kistérségekbe, települések régiókba, termelők tészekbe, kisboltok kereskedelmi hálózatokba… Tovább olvasom