Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

Majd akkor...

"Szeretném, ha most se várna tőlem senki olyan hivatalos méltatást, amilyen ezeken a hasábokon szokásos, mert engem közvetlenebb szálak fűznek a dorozsmai Molnár Gergely családjához. Minden évben ott voltam köszönteni, néha nem is egyszer, hanem kétszer."
Szeretném, ha most se várna tőlem senki olyan hivatalos méltatást, amilyen ezeken a hasábokon szokásos, mert engem közvetlenebb szálak fűznek a dorozsmai Molnár Gergely családjához. Minden évben ott voltam köszönteni, néha nem is egyszer, hanem kétszer. A családi legenda szerint az igencsak sárguló keresztlevelét jóval megszületése után dátumozták. A majsai tanyákon is az volt a szokás, csak akkor íratták be a gyereket, amikor már biztos volt, hogy megmarad.

Azt is ki kell kotyognom még egyszer, hogy évekkel ezelőtt elejtettem már, ha én lennék a honvédelmi miniszter, belenyúlnék a ládafiába, és előkaparnék belőle valami nagy-nagy plecsnit. Lám, a 108. évfordulóra meg is valósult a család kívánsága. A civileknek adható legmagasabb katonai kitüntetést kapta.

Nem hiszem, hogy elő tudná számlálni Gergő bácsi, hányszor díszelgett ő annak idején, komiszba öltözötten, de hogy neki gazsuláljanak fényes gallérú tisztek, gondoltam, nehezen viseli el. Tévedtem, úgy tűrte, mintha mindig ezt gyakorolta volna.

Nagy idő a száznyolc esztendő, régtől fogva elnyerte már kisded hazánkban a férfiak között a legidősebb címet. Annak is kilencven éve lesz napok múlva, hogy innen, a Honvéd térről indult neki a háborúnak. Hamarosan „kiemelték" a kis mokány legényt, rohamosztagba osztották.

Legbiztosabb fegyvere a rohamkés lett, és a kézigránát. Külön álltak föl a röviddobók, a középdobók és a hosszúdobók. Hogy egyszerre tudják eldobni a gránátot. Azt a rohamkést szerette volna hazahozni magával, de az utolsó napokban valaki elszerette tőle. Ment tehát az orosz frontra mindjárt. Hatalmas szerencse, hogy haza is térhetett. A második világháborúban amerikai fogságba esett, az pedig ennek a műfajnak a legelegánsabb változata volt. Bejelentette az egyik kapun bejövő két katona, hogy mostantól fogva tekintsék hadifogolynak magukat, és kimentek a másik kapun.

Ott voltak köszöntésén a hivatalosok is, természetesen, de a hívatlanok is. Odament hozzá az egyik „utcai" asszony. Azt mondták arrébb, most köszöntik a száznyolc éves bácsit, azonnal ide szaladt, hogy legalább lássa. Sokan jöttek hasonlóképpen, „kapásból", hogy legalább lássák. Igaz ugyan, sok évvel ezelőtt leírhattam már, hogy mostanában a száz év van divatban, de a száznyolc eddig unikum. Az már csak ráadás, hogy Gergő bátyánk szíverősítőként az Unicumot szereti. A szegedi képviselő ezzel kedveskedett neki.

Látván kicsattanó egészségét, mi mást kívánhattam volna neki búcsúzáskor, mint ezt: amikor én töltöm be a száznyolcat, akkor ő köszöntsön engem. Hamar megegyeztünk, egymás markába csaptunk. Úgy legyen!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Talár és tudomány

"Joggal büszke Szeged jogásztársadalma, s persze a Tisza-parti város minden polgára – Balogh… Tovább olvasom