Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Majd ha fagy

JEGYZET - ˝Itt az életpályamodellnek titulált pótcselekvés.˝
Egy évvel ezelőtt a diáktüntetés hamvába holt; az oszd meg és uralkodj elv alapján a kormányzat hamar élét vette. Forró nyarat vártunk, valamennyire az is volt, de csak az időjárás miatt. Aztán ősszel is melegünk lett, meg a tél elején is. A kormányzat mindebből úgy ítélte, a prüszkölésből akkor lesz valami, ha fagy. Nos, most esik a hó, fagypont alatti a hőmérséklet. Elérkezett volna a pillanat? A közszféra egyre többet hajtogatja, hogy igen. Szombaton a hallgatók Szabad oktatásért elnevezésű megmozdulását támogatták a közszolgák, hátha az ő munkaadóik is meghallják végre a hangjukat.

Év elején, a közoktatás és az egészségügy béremelése után a szociális ágazatnak is ígért a szakminiszter némi morzsát: bérpótlékot osztanak nekik márciusban, ami bármikor megszüntethető, mert a bértáblához nem nyúlnak. Persze egyelőre az sem világos, március elején vagy csak áprilisban adják azt az emelést. De miért is adnák áprilisban? Nagy tételben mernék fogadni, hogy mivel a parlamenti választás április 6-án lesz, a pénz márciusban már ott figyel a számlákon. Ilyen kampányfogást egy kormány sem hagyna ki. A bérek valódi rendezésével meg húzzák az időt, hiszen ha a kormány marad, az ígérgetés is kifizetődik, ha mégsem, az már nem az ő gondja. Addig is ezredszerre elismételteti a szaktárca, mire vágynak a dolgozók. Pedig a miniszter és az államtitkár már álmából felkeltve is tudhatná, hogy a gyerek- és idősgondozók méltányos bért várnak a munkájukért. Amíg ezt újabb formába nem öntik, itt az életpályamodellnek titulált pótcselekvés. Hogy ez mi fán terem? Nyilván olyan lesz, mint a pedagógusoknak kitalált feladatsor, amivel agyonadminisztrálhatják magukat, mert értelme nem sok van. Feltehetőleg le kell majd írniuk, mivel töltik a munkanapjukat, mit tanítanak a gyerekeknek, hogyan képezik tovább magukat, miként értékelik saját teljesítményüket. És persze ki lesz az a hülye, aki ha a pénze múlik rajta, kiállít magáról egy rossz bizonyítványt?! Arról nem is beszélve, hogy például a bölcsődéket a kormány nem központosította, mint az iskolákat, hanem éppen ellenkezőleg: szélnek eresztette a szakmai felügyeletet. Aztán az illetékesek valószínűleg megfeledkeztek róla, hogy magukra hagyták a legkisebbeket gondozó szakembereket.

Az már csak hab a tortán, hogy a szociális ágazat ugyan nem mondott le a sztrájkról, de az elégséges ellátásról megint csak a kormányzattal kellene megegyeznie. Amíg ezzel is telik az idő, törvényesen nem lehet beszüntetni a munkát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Angyalok és démonok

˝A bevonulás előtti napon Hitler Salzburg peremén fekvő Klessheim kastélyában egyeztetett Horthyval a részletekről.˝ Tovább olvasom