Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Malacgyár

"Ma már minden negyedik levágott hízó importból származik."
A szocialista időkben a keleti exportunknak is köszönhetően még 12 milliós volt a magyar sertésállomány, ami a kilencvenes évek végére – a piacok jó részének elvesztésével – megfeleződött. Azóta időről időre megkongatják a vészharangot: összeomlik a magyar sertéstenyésztés. A Horn-kormány idején még az ötmillió darabos „lélektani határ" megtartásáról beszéltek – ma 3,4 milliós állományról szólnak a hírek, és arról, hogy már minden negyedik levágott hízó importból származik.

Az ágazatban negyven évig dolgozó agrármérnök véleménye summázataként azt mondja: a legfőbb probléma az, hogy nincs a kormányzatnak koncepciója, és nem szakmai szempontok határozzák meg a döntéseket, a támogatások odaítélését. A fogyatkozó magyar sertésállományra, a húsfelhozatal csökkenésére Európa legnagyobb ágazati befektetői, a hollandok és a dánok is felfigyeltek. Az a veszély fenyeget, hogy világszínvonalú technológiával hatalmas, iparszerű sertéstenyésztő telepeket hoznak létre Magyarországon, és egy-két év alatt átveszik a főszerepet a hazai piacon. A Dél-Alföldön is szép számmal vegetáló, korszerűtlen családi gazdaságok nem tudják majd felvenni velük a versenyt, sorra mehetnek tönkre, ha nem változtatnak stratégiájukon.

Miért kell tartanunk a nyugati befektetőktől, akik a legfejlettebb technológiát meghonosíthatják? Itt marad nekünk a szar, a profitot meg zsebre teszik – figyelmeztetnek a szókimondó szakemberek. Az évi húszmillió sertést feldolgozó Dániában és Hollandiában már komoly környezeti gondokat okoz az intenzív tartással járó nagy állatsűrűség. Ott a sertéstenyésztés környezetvédelemmel kapcsolatos kiadásai már a 10 százalékot is elérik, míg nálunk ez alig egy-két százalék. Ráadásul van bőven felhasználható területünk, minőségi takarmányunk, vizünk is az állattartáshoz, azaz ideális feltételeket kínálunk a tőkeerős befektetőknek.

Ha okosak lennénk, mégsem ezt az utat választanánk. A hollandok, dánok koncentrált takarmánnyal, a legújabb kutatási eredmények felhasználásával öt hónap alatt „felpumpálják" vágósertéssé a szopós malacokat. Ezeknek az „ipari disznóknak" a húsa persze nem olyan érett és ízletes, mint azoké, amelyeket a magyar kistermelők természetközelibb körülmények között, hosszabb ideig, hagyományos módon hizlalnak. Nem is beszélve a japánok által csak magyar csodaként emlegetett mangalicáról, amellyel olyan márkákat lehetne felépíteni, mint mondjuk a spanyolok világhírű Serrano sonkája.

A hazai sertéságazat számára az jelenthetne kitörést, ha lehetőségeinket jól kihasználva „malacgyárakat" hoznánk létre, azaz először a tenyészállat nevelésben sikerülne legalább a közép-európai régióban vezető szerephez jutnunk. Ezt követhetné a hízósertés-állomány jelentős növelése – akár a legjövedelmezőbb fajtákat keresztezve az egészségesebb húst, szalonnát adó mangalicával. Mint mondják, erre kevés az esély, ugyanaz a fejetlenség és kiszámíthatatlanság jellemzi a húságazatot, mint a tejtermelést.

Olvasóink írták

  • 1. madártej 2009. május 27. 14:09
    „Helyes dolog, ha a fiú beszélget és hallgat az apjára...:)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fesztiválmatek

"A Szeged napjához köthető monstre programáradatot egyszerűen képtelenség leltárba szedni." Tovább olvasom