Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 16°C Még több cikk.

Már egyformán emlékeznek

"A nyilatkozatban Magyar Anna és Csonkáné Balda Ilona ügyesen kikerülte, hogy korábban mind a ketten elismerték, volt erőszak..."
„Valószínűleg soha nem tudjuk meg, hogy valójában mi történt a főjegyző irodájában. A két résztvevő másképpen fogja feldolgozni és eltérően fog beszélni róla" – írtam két hete, néhány órával azután, hogy információnk szerint a megyeházán tettlegességig fajuló vita robbant ki Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke és Csonkáné Balda Ilona, a Csongrád Megyei Önkormányzat Hivatala főjegyzője között.

A fenti feltételezés két hétig állt, mivel tegnap óta már mind a ketten egyformán emlékeznek.

A vita napján sajtóközleményt kapott szerkesztőségünk Csongrád Megye Sajtószolgálata aláírással, amely szerint „a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke és a megye főjegyzője a mai nap folyamán egy szakmai kérdésben indulatosan és hangosan összekülönbözött". A közlemény azzal zárult, hogy mind a ketten szeretnék megnyugtatni a közvéleményt, és továbbra is együtt kívánnak dolgozni.

Két nappal később a főjegyző interjút adott lapunknak. Elárulta, nagyon nehezen szánta rá magát, hogy beszéljen az ügyről, de a különböző nyilatkozatok miatt úgy érezte, neki is meg kell szólalnia. Az interjúban elmondta: „a magyar közigazgatás, a magyar köztisztviselők elleni támadásnak tartom, ami szerdán a hivatalomban történt; volt fizikai erőszak közöttünk, és nem az én részemről; vetettem fel látleletet; segítettek megfékezni az elnök asszonyt; Magyar Anna bocsánatot kért; a testületet tájékoztatni fogom, hogy mi történt, egyúttal kérem a képviselőket, hogy közös megegyezéssel távozhassak".

Az interjú megjelenése után két nappal a sajtószolgálat Feljelentés a főjegyző ellen – Hamisan nyilatkozott az elnök ellen a hivatalnok címmel újabb közleményt küldött a megye sajtószolgálata, amelyben többek között az áll: „A szombati sajtóban megjelent állításokkal ellentétben a főjegyző támadt az elnökre. Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke emiatt feljelentést tesz dr. Csonkáné dr. Balda Ilona ellen".

És akkor most vissza, oda, hogy tegnap óta már mind a ketten egyformán emlékeznek. Magyar Anna a tegnapi rendkívüli közgyűlésen felolvasott egy ügyvédeik előtt a főjegyzővel közösen megfogalmazott nyilatkozatot, amely gyakorlatilag arra utal, hogy közöttük semmi nem történt a vitán kívül. A nyilatkozatban Magyar Anna és Csonkáné Balda Ilona ügyesen kikerülte, hogy korábban mind a ketten elismerték, volt erőszak; csak mindegyiküket a másik támadta meg.

Olvasóink írták

  • 5. agilis-kák 2008. október 10. 22:00
    „A jegyzőnőt valamilyen módon nagyon sarokba szoritották.Biztosan nem tudták anyagilag csak valami más aljas módszerrel.”
  • 4. SP 2008. október 10. 20:31
    „Nem derült ki min kaptak össze. Pedig "itt van a kutya elásva".”
  • 3. klj_54 2008. október 10. 15:44
    „Hogy a nagy elődöt, Hofit idézzem:
    "Ki nem szarja le?"”
  • 2. goromba 2008. október 10. 13:47
    „Pol Pot megyének pont´ annyira van szüksége a magyarannázásra, mint a gyurcsányiQrvaországnak a zorbánozásra.”
  • 1. kisguci 2008. október 10. 05:46
    „No, erre már tényleg kíváncsi lennék, milyen mutyi áll az ügy hátterében?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyaloggalopp

"A gyalogosnál könnyebb préda nincsen: nem fut el, ha meg is próbálja, akkor is viszonylag könnyen,… Tovább olvasom