Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Másik valóság

JEGYZET - "Valóság is csak egyféle létezik. Punktum."
A harmadik éve tartó költségvetési kiigazítások bejelentésekor vezető politikusok megnyugtattak: a cégekre kivetett külön-, válság-, szolidaritási (?), egyensúlyjavító adókat nem az emberek fizetik meg. Az ígéretről összegyűjtöttem néhány szalagcímet az elmúlt két évből. Kezdetben azzal nyugtattak, hogy „az ágazatok nem hárítják át a különadót", amit Selmeczi Gabriella rögtön meg is erősített: „a telefonadót nem az emberek fogják fizetni". Jött a sárgacsekk-adó, ezért Orbán Viktor a Kossuth rádióban készült interjúban ismét elmondta „a bankadót, a tranzakciós illetéket és a közműadót sem lehet a lakosságra hárítani". Megnyugodtam, mert nekem egy miniszterelnök szava szent.

Ember vagyok. Még akkor is, ha türelmetlen sofőrök állatnak neveznek. Azt, hogy a „a telefonadót nem az emberek fogják fizetni" úgy értettem, hogy az ad hoc gazdaságpolitikai fordulatok miatt kilengő hazai költségvetést egyensúlyban tartó adók nem az én zsebemet terhelik.

A valóság más. Vagy ez egy alternatív valóság? Andrej Fokics A Mester és Margaritában bizonygatja, hogy a büdös tokhal másodrendű frissességű. Pedig „Másodrendű frissesség, ilyen nincs! Frissesség csak egyféle létezik, elsőrendű, és az egyben az utolsó is". Valóság is csak egyféle létezik. Punktum.

Hogy ez miről jutott eszembe? Befizettem az éves kötelezőmet, amelynek díja annak ellenére nőtt, hogy újabb bónuszfokozatba léptem. A baleseti adó miatt idén is 30 százalékkal többet utalok a biztosítónak, pedig senkivel sem ütköztem. Ezt csak azért jegyzem meg, mert Matolcsy György a különadóról korábban úgy fogalmazott, hogy ezt a terhet „a sok balesetet okozó sofőröknek kell fizetnie". Elmentem pénzt váltani. Meglepődtem, hogy kezelési költséget is felszámítanak a tranzakcióért. A számlavezető bankom is közzétette: az adótörvények hatására „jelentkező költségnövekedés miatt bankunk bizonyos díjtételeit" módosítja. A telefonszámlám is nőtt, percenkét legalább két forinttal.

Egyértelmű: a kivetett adókat az emberek fizetik meg. Legalábbis ebben a valóságban.

Olvasóink írták

  • 7. mediashreck 2013. január 14. 12:24
    „Bocsanat Csaba,
    korrigalom tevedesem.

    Összetevesztettem a fotokat.
    (Ugy emlekesztem, hogy a Csaba a C. Szilard.)

    /Az Andris meg a GSZ.Laci./
    :)))

    Nem is tudom mar...

    :)))”
  • 6. theseus 2013. január 13. 11:56
    „Ami a kötelezőt illeti, érdemes új biztosítást kötni akkor is, ha marad a régi biztosítónál az ember, úgy kedvezőbb a díjszabás. Erről a lap is beszámolt anno.
    Ami a valóságot illeti, az tényleg egy, de az értelmezése sokféle lehet, az emberi gondolkodás alapvetően szubjektív. Ezt jó ha tudja egy újságíró. Van, akinek a néhány ezrelékes csekkadó a sok, van, akinek a rezsiköltségek emelkedése volt túl sok az előző kormány idején.
    Ettől függetlenül sok igazság van a cikkben, a tények makacs dolgok.”
  • 5. csonakos 2013. január 13. 06:43
    „4. blatth 2013.01.12. 21:09
    Erre találták ki a sávos adóztatást!”
  • 4. blatth 2013. január 12. 21:09
    „Olvasom a Statisztikai Hivatal fizetési kimutatásában, hogy a legtöbbet keresők a bankszektorban és biztosításokban dolgoznak. Az energiaszektorban is átlag feletti profitot könyvelhettek el. A kormány feladata, hogy minden eszközzel törekedjen egyenletes közteherviselés érvényesítésére. Hasonlóképpen az adócsalók és a korrupció felszámolása. Ezek mindennapos feladatot jelentenek és ez hosszantartó folyamat. Közben a kivetett adókat fizetjük mindannyian, a bankok stb. és az emberek. De mindenki és arányosan.”
  • 3. pirosmedence 2013. január 12. 17:04
    „Sajnos minden igaz! Ez a valóság, de a kormány mintha nem is ebben az országban élne!!!!”
  • 2. mediashreck 2013. január 12. 12:26
    „Csabat fotorol nem is igy ismerem.
    Ki ez a koma a foton a jegyzet mellett a föoldalon?”
  • 1. csonakos 2013. január 12. 10:14
    „Jó jegyzet nagyon! Híven tükrözi a mai valóságot! Ingyen ebéd meg egyszerűen nincs! Valakinek fizetni kell! Ez lesz a rezsicsökkentéssel is! A kompenzációkat az adókból kell fizetni és adják bőségesen!
    Tegnap a boltban a bevásárlásnál az előző bevásárláshoz képest - közel azonos dolgokat vettünk - ezrekkel fizettünk többet! Ez is a mai valóság!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Embertelen út

"A 'ha nem látjuk, akkor nincs' elv nem megoldás, de még csak nem is építőkockája a fejlődés útjának." Tovább olvasom