Délmagyar logó

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 13°C | 25°C Még több cikk.

M.E.G.A.-Takó

"Takó Gusztáv talán még Fischernél is pofátlanabb, azzal védekezik, hogy a savanyúságot saját magának készítette. Eddig megúszta, nem hallgatták ki gyanúsítottként, és egy fillér büntetést sem fizetett."
Benyújtotta lemondását a kormány fogyasztói ügyekben illetékes minisztere, miután megállapították az általa vezetett minisztérium felelősségét az élelmiszer-biztonsági ellenőrzések hiányosságai miatt. A miniszterelnök elfogadta a lemondást. Persze nem a magyar, hanem a dán kormánytagok száma csökkent eggyel.

Nálunk ehhez képest szinte semmi nem történik a napok óta tartó M.E.G.A.-botrányban, azon kívül, hogy az Országgyűlés plenáris ülésén a kormánypártok és az ellenzék még abban sem jutott egyezségre, hogy azért az nem túl nagy baj, hogy a milliárdos értékű lejárt szavatosságú élelmiszerek nem jutottak el a fogyasztókig. Jó, a rendőrség kihallgatta a közelmúltban élelmiszer-hamisítási gyanúba keveredett M.E.G.A.-cégcsoport tulajdonosát, de egyébként tényleg semmi nem történt.

Ráadásul, mint az várható volt, az osztrák férfi visszautasította a magyar hatóságok feltételezéseit, azt mondta, soha nem hozott forgalomba rossz minőségű árut, nem importált lejárt szavatosságú terméket, kizárólag egy német világcég legjobb minőségű portékáival kereskedett.

Stephan Fischer magyar ügyvédje csatlakozott megbízójához, megalapozatlannak és légből kapottnak nevezte a vádakat. Az osztrák férfi erre még hozzátette, hogy a jó hírnevét rontó, célzott kampánnyal ki akarják szorítani a piacról. Valószínűleg e kampány részeként találtak a különböző magyar hatóságok a M.E.G.A.-raktárakban nagy mennyiségű, lejárt szavatosságú, szabálytalan csomagolású és hamisított dátumú árukészleteket. Például ötven nappal a lejárat utáni tojást és négyéves levesport. Az átcímkézést a cégtulajdonos azzal magyarázta, hogy a címkéket lefordíttatta németről magyarra: a 10.02.2007-et 2007-02-10-re. Az osztrák nyilatkozata azért is felháborító, mert közben a tévéképernyőn lehetett látni a lefoglalt termékeket és az iparszerű csaláshoz használt oldószereket, csomagolóanyagokat, vignettákat, és a M.E.G.A.-élelmiszerek egy jelentős része az elmúlt hetekben eljutott a boltok polcaira, onnan a vevőkhöz.

Stephan Fischer Csongrád megyei megfelelője Takó Gusztáv. A Délvidéken korábban olaj- és paprikahamisításban hírnevet szerzett szegedi férfi már tavaly megbukott illegális savanyúságkészítőként. Egy éve mindenféle engedély nélkül, egészségügyi és környezetvédelmi előírásokra fittyet hányva gyártott tonnaszámra savanyúságot, lebukásakor nyolcvan tonnát találtak az „üzemében". Mivel közvetlen hátránya nem lett az ügyletből, a termelést az idén fokozta. Öttömös és Sándorfalva határában működő telepein néhány napja kétszáz tonna, ha úgy tetszik, kétszázezer kilogramm savanyúságot készített a tavalyihoz hasonlóan, engedély nélkül. Takó Gusztáv talán még Fischernél is pofátlanabb, azzal védekezik, hogy a savanyúságot saját magának készítette. Eddig megúszta, nem hallgatták ki gyanúsítottként, és egy fillér büntetést sem fizetett.

Pedig ahhoz, hogy nyugodtan tegyük a szánkba a savanyúságot, a különböző hatóságoknak az elmúlt egy év alatt nem kellett volna mást tenniük, mint a meglévő előírásokat és jogszabályokat betartatni, a takókat és fischereket pedig megbüntetni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Panelbelső

"Ilyen panel is van, meg olyan is. Ha nem vasvillával hányták volna össze, talán mind jó lenne. A… Tovább olvasom