Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Megfakult betűk

JEGYZET - "Szinte minden utcában látni olyan házakat, amelyek ablakában ott az eladási szándékot jelző felirat."
Viszonylagos, mennyire jártak jól azok, akik Szegeden részt vettek a panelprogramban: bár a felújításra költött pénzt nemigen kapják vissza, ha eladják a lakást, legalább annak reményében hirdethetik meg, hogy lesz rá vevő. Ilyet vásárolt nemrég egy ismerősöm, aki vajdasági magyarként kevésbé ismeri a megyeszékhely lakáspiacát, ám tanulmányai ide kötik még egy ideig, s volt némi megtakarított pénze is. Megdöbbentően alacsony áron ütötte nyélbe az üzletet – Makón is nagyjából ennyibe kerül egy felújított panellakás.

Ehhez nyilván szerencse is kellett, de ha megnézzük az ingatlanpiaci statisztikát, tulajdonképpen nincs okunk csodálkozni. Az árak, ha szerényen is, de csökkennek, a forgalom szinte észrevehetetlenül kis mértékben bővül. Legalábbis Szegeden, mert például Hódmezővásárhelyen, a megye második legnagyobb városában még vissza is esett igen komolyan. Meglehet, a dolog hátterében egyszerűen az áll, hogy ott nem újítottak fel annyi panelt, mint a napfény városában.
Persze, statisztikára sincs szükség ahhoz, hogy lássa az ember: pang az ingatlanpiac. Makón például elég egy sétát tenni a belvárosban, szinte minden utcában látni olyan házakat, amelyek ablakában ott az eladási szándékot jelző felirat. A papír többnyire megsárgult, a betűk megfakultak. De a külső kerületekben, sőt a környező falvakban sem jobb a helyzet.

Az ingatlanpiac helyzete tulajdonképpen azt tükrözi, ami az egész országot jellemzi. Gyenge keresletre, csökkenő bevételre panaszkodik a kereskedő, a vendéglátós, a hagymatermesztő – mind azt mondják, az embereknek egyszerűen nincs pénzük. Pláne nincs lakásra, amit ez idáig tipikusan hitelből vásárolt a magyar ember, egészen addig, amíg ki nem derült, a körültekintés nélkül fölvett kölcsön életveszélyes csapda. Spórolni, félretenni pedig manapság csak egy szűk rétegnek van miből. És akik értenek hozzá, azt mondják: ez még egy ideig így lesz.

Olvasóink írták

  • 1. Lackó50 2012. június 22. 22:26
    „Csak azt ne értem, hogy az üres lakásoknak miért olyan magas a rezsi költsége. Ha egy gram gázt nem fogyasztok, mert e,l van zárva még a csap is, akkor miért kell havi 1300 Ft alapdíjat fizetni. A fűtésre meg 20 000 Ft-ot és még felmondani se lehet, illetve, ha felmondja az ember, akkor olyan hátrányos feltételekkel lehet, hogy véletlenül se próbálja meg az ember. Na ezt nevezik hivatalosan elkövetett rablásnak. Mikor valamire semmi szükségem, de ebből a "non profit" szervezetek a maguk kis hasznát szemrebbenés nélkül leveszik.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meleg ellen

"Egy jó kis kereszthuzat, mondjuk egy éjszakán át tartó leviszi reggelre 27,5-re." Tovább olvasom