Délmagyar logó

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -5°C | 1°C

Megszállottak

JEGYZET - "Risztov Éva lehetne a definíciója annak, hogyan ne adjuk fel, hogyan ne törődjünk bele abba, ha már mindenki lemondott rólunk."

„Nem tesz jót egy nemzetnek a meg nem érdemelt sikerélmény; degenerálódik tőle, mint az olajállamok. Megnyugszik a mániákus kevesek semmit sem jelentő, lényegtelen rekordjaitól, visszahanyatlik a kanapéra, és szotyizik tovább a hitelre vett plazmatévé előtt"- írja Tóta W. aktuális jegyzetében.

Természetesen az olimpiáról van szó, mi másról is lehetne? Az pedig, hogy kinek mit jelent, valójában magánügy. Ismerek olyat, aki azt sem tudta, hogy lesz és olyat is, aki már hónapok óta készült rá. Hogy képes-e összekovácsolni egy darabjaira hullott nemzetet? Biztos, hogy nem. Nem olimpiák, világ- vagy Európa bajnokságok forrasztják össze, ami szétszakadt. Fércelni képesek maximum, az meg – mondjuk ki bátran – sokat nem ér.

De nem is ez a lényeg. Mi magunk vagyunk a lényeg és, ami közben történik, történhet velünk. Velünk is. Az, hogy a szürke hétköznapokon, a szokásostól eltérően, elkezdünk hinni valamiben.

Az, hogy néhány napra valóban – kevesekre jellemző módon – képesek vagyunk elismerni és isteníteni az embertelen munkát és teljesítményt, ami ezek mögött a „semmit sem jelentő, lényegtelen rekordok" mögött van. Mert bizony nem lehet könnyű a Gyurta testvérek édesanyjának lenni és minden reggel 3:50-kor kelni, hogy a gyerekeknek legyen reggelije. De nem lehet könnyű egész hajnalban edzeni sem, aztán iskolába menni, majd újra az uszodában, tornateremben vagy a páston befejezni a napot. Nem szórakozni, nem menni moziba, nem kirándulni, nem bográcsozni a haverokkal – már ha egyáltalán vannak...

Tévedés ne essék, ők nem hősök, legalábbis biztos, hogy nem a hagyományos értelemben. Nem értünk teszik, amit tesznek, nem értünk „áldozzák fel" az életüket, hanem saját magukért. Megszállottak. Örülnek a gratulációnak és a köszönetnek, persze, de ha nem kapnák meg, akkor is ezt csinálnák, mert ilyennek születtek. Erősnek, konoknak, makacsnak, olyan embereknek, akik a jövőbe néznek, akik nem nyavalyognak, búsonganak a sorsukon, hanem emelt fővel mérettetik meg magukat. Küzdenek és nem elégszenek meg, a kevesebbel. Nem agonizálnak azon, hogy a világ ellenük van-e – valószínűleg nem is lenne rá idejük –, csak menetelnek előre töretlenül. Valami hajtja őket tovább, egy érzés, amit itthon kevesebben ismernek, mint kellene.

Risztov Éva lehetne például a definíciója annak, hogyan ne adjuk fel, hogyan ne törődjünk bele abba, ha már mindenki lemondott rólunk. Joó Abigél annak, hogyan szorítsuk össze a fogunkat. Berki Krisztián elmesélhetné – akár mindenkinek egyenként –, hogy mit jelent az alázat, és a tisztelet. Csernoviczki Éva azt, hogy hogyan kell örülni annak is, ha nem elsők vagyunk. Cseh Laci pedig azt, hogyan kell együtt élni a tudattal, hogy legtöbbször „csak" másodikok lehetünk
.

Volna mit tanulni tőlük mindannyiunknak. Elnézést, sokunknak. Akik beléjük törlik a lábukat, ezt már biztos mind tudják...

Olvasóink írták

  • 2. czindi 2012. augusztus 14. 11:12
    „Persze hogy nem hősök! A Majka, az! A salgótarjáni hős! És társai..
    Ők csak legyenek inkább példaképek. Hogy hogyan kell küzdeni az álmainkért. hogy becsületes munkával minden célt elérhetünk, valóra válthatjuk álmainkat. És biztos vagyok benne, hogy nem csak magukért küzdöttek, hanem értünk, magyarokért is...”
  • 1. Pandora 2012. augusztus 13. 19:00
    „Tóta W. cikkeit olvasni felesleges időpocsékolás, Puliczer díj ide vagy oda.
    Az, hogy még jegyzetet is írjanak belőle, pedig már mazohizmus..”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Törzsi gyűlés

"A megválaszolandó kérdések itthon is csak egyre szaporodnak." Tovább olvasom