Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Megvédték

JEGYZET - "Mindenki más felhördült az országban, aki nem a dinnyések táborába tartozik."
Nemes célt tűzött ki maga elé a kormány, amikor rávette a kiskereskedelmi láncokat, hogy vállalják: 99 forintnál olcsóbban nem árusítják a dinnye kilóját. Úgy tűnik, a dinnyetermelők siráma idén eljutott a Vidékfejlesztési Minisztériumba, ahol is rögvest elhatározták, ezúttal nem hagyják, hogy a hazai dinnyések rosszul járjanak a dinnyézéssel, és veszteségesek legyenek. Tesznek valamit azért, hogy ne olcsó importdinnyét cipeljenek haza kilószámra a legnagyobb nyárban az emberek. A nagy örvendezés közben szóba került még, azért drágább a magyar dinnye, mert jobb a minősége, és megpendítették: idővel lehet ez a termék még olcsóbb is.

A dinnyeakció azonban szemet szúrt a Gazdasági Versenyhivatalnak. A sajtóból értesültek arról, hogy a magyar dinnye fogyasztói árával kapcsolatban „feltehetőleg" egyeztetés volt a termelők bizonyos érdekképviseleti szervezetei, valamint a dinnyét forgalmazó egyes cégek között. A témával kapcsolatban később bejelentés, panasz is érkezett a GVH-hoz. Most az van, hogy a GVH tájékozódik, információt kér az ügyről, és ezután dönt arról, hogy indít-e eljárást – írták közleményükben még hétfőn.

A dinnyeakció mintha balul sülne el: a kormány jót akart cselekedni, ehhez partnereket is talált, csakhogy ez a „kapitalizmusban" nem járható út. Nem szép dolog, ha a kiskereskedelmi láncokat illegális kartelltevékenységre bujtotta fel az állam – az is jobb megoldás lett volna, ha hatósági árat hirdetnek meg. Úgynevezett hatósági, valamint rögzített árakról azonban abban a kommunizmusban hallhattunk legutoljára, amelynek még az emlékét is irtani szeretnék.

Ráadásul mindenki más felhördült az országban, aki nem a dinnyések táborába tartozik, hanem sertéseket hizlal, baromfit nevel, kenyérgabonát termeszt. Hiszen őket ugyanúgy meg kellene védeni az olcsó importhústól vagy a búzától, liszttől. Ezenkívül meg kellene védeni többek között a hazai bútorgyártó vállalkozásokat is, hogy ha drágábban készítenek lapra szerelt bútorokat, mint az a nagy multi, amelyiknek nem írjuk le a nevét, de Magyarországon csak Budapesten van áruháza.
Találós kérdés: ki fizeti a hazai dinnyések megtámogatását? Ha úgy tippel, hogy a magyar fogyasztó, akkor kérjük, nyomja meg az 1-es gombot.

Olvasóink írták

  • 6. bánki 2012. július 29. 18:32
    „A dinnyés 35 -40 Ft-t kap kilónként ! A ker. ár 99 Ft/kg !

    Volt szerencsém egy hónapja Medgyesegyháza magasságában dolgozni és ,,kommunikálni" magyarul dumálni a bennszülöttekkel.

    Kedve média szakember ki kéne tolni a puffert a terepre !

    Medgyesegyháza, Selye és Nagykőrös környéke !”
  • 5. macs 2012. július 25. 19:22
    „1. Mozimasiniszta,
    egy picit el vagy tévedve. Az, hogy egy szolgáltatás piacán, idézet tőled, a csigazabálók vannak többségben, az egy dolog, de nem bűn. Az azonban, ha egy termék piacán a kereskedők megállapodnak az árban, az bűn, amit a fogyasztók érdekében büntetnek.”
  • 4. macs 2012. július 25. 19:16
    „"Úgynevezett hatósági, valamint rögzített árakról azonban abban a kommunizmusban hallhattunk legutoljára, amelynek még az emlékét is irtani szeretnék."
    Nos, hadd ábrándítsam ki.
    A következő linken: http://www.eh.gov.hu/hatosagi-arak-2/villamos-energia/kozlemenyek-tajekoztatok.html olvasható a következő: Tájékoztató az egyetemes szolgáltatással ellátott felhasználókra vonatkozó, 2012. január 1-től hatályos árakról . Ebből idézek:
    "A 83/2011. (XII. 29.) NFM rendelettel 2012. január 1-i hatállyal módosított, a villamos energia egyetemes szolgáltatás árképzéséről szóló 4/2011. (I. 31.) NFM rendelet szabályozza az egyetemes szolgáltatás árképzését és állapítja meg a villamos energiáért, mint termékért felszámíthatóegyetemes szolgáltatási árakat."
    Ugyancsak a MEH honlapján olvashat a gázárakról is.
    http://www.eh.gov.hu/hatosagi-arak-2/foldgaz/egyetemes-szolgaltatas.html
    Sőt, ha tágabban értelmezzük a reguláris árakat, akkor pl. a víz- és csatorna díjak is ilyenek, hiszen ezeket az önkormányzat határozza meg.”
  • 3. macs 2012. július 25. 19:15

  • 2. dimari 2012. július 25. 16:25
    „Az azért nem furcsa, hogy a képviselő (kit, magát?) Simonka úr vállalkozása is éppen dinnyét termeszt? Vajon kin keresztül szállít be az áruházláncba, hogy " ne lógjon ki a lóláb"? Vajon a felvásárlók mekkora haszonnal adták tovább az állítólag 40 Ft-os dinnyét? Egyébként szerintem a többi gyümölcsre (akár importra) is árfelhajtó lehetett ez a csodálatos "érdekvédő" összefogás. Kaptunk mesét is a drága dinnyéhez, felháborító!”
  • 1. Mozimasiniszta 2012. július 25. 10:34
    „Sok mással együtt: a GVH-nak az nem szúrta a szemét, hogy a csigazabálók letarolták a cafeteria utalványok piacát ?
    Az említett megállapodás egyébként is a hónap végéig szól...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Álmában csönget egy picit

"Ha valaki lemarad az átszállásról, az nem csupán egyszerű bosszúság." Tovább olvasom