Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Mennyi madár!

"Az utóbbi napokban kétszer is láthattam, mindkét ív egyformán volt megrakva galambbal, és még az átkötő nagy X-ek is rogyásig tele voltak. Messze földről jöttek volna kormányküldöttségek?"
Útba esik jövet-menet, régtől fogva figyelem a szegedi óhídi galambok viselkedését. Csak egy pillantás, de nem lefelé, hanem fölfelé. Ha Szegedről Újszegedre tartva nézzük, a jobb oldali íven rogyásig dévánkoznak. (A kifolyási oldalon.) Már-már attól lehet tartani, behorpad alattuk a vas, a bal oldalin meg alig-alig üldögél néhány. A parlamenti patkóhoz hasonlítva odáig is eljutottam a példálózgatásban, hogy az egyik szárnyon ülésezik a kormánypárt, a másikon az ellenzék. Ez persze fölületes ítélkezés, hiszen az Országházban nem galambok töltik napjaikat.

Mindenestre tény, a galamb belakta magát a hídon. Mintha egyenesen neki építették volna. A vízen úszkáló – és szorgalmasan halászó – vadmadaraknak azonban az idegeire szokott menni a föléjük boruló alkotmány, mielőtt alája csorognának, mindig fölröppennek, és visszaszállnak sok-sok tíz méterekre. Emberi ésszel – bocsánat, perzse az én eszemmel! – úgy szoktam megfejteni a talányt, zavarja békés füleiket a fölül dübörgő istennyila, azért nem viselik el. Hagyjuk azonban most az alsó világot, gyerünk vissza oda, ahol az autók és biciklik járnak. És a gyalogosok is, ha éppen veszik a bátorságot, hogy a záporszerűen hulló guanó között átevickéljenek egyik partról a másikra.

Az utóbbi napokban kétszer is láthattam, mindkét ív egyformán volt megrakva galambbal, és még az átkötő nagy X-ek is rogyásig tele voltak. Messze földről jöttek volna kormányküldöttségek? Vagy csak a költségvetési vita rebbentette volna össze őket, hirtelen magára hagyva a bizottsági üléstermek és traccsbüfék világát? Zajos egyetértésük vagy tiltakozásuk földi jeleként szinte síkosra fröcskölték az aszfaltot. Sajnálni kezdte, aki esernyőjét otthon hagyva rohant át alattuk.

Mondom, kétszer is láttam, de most a másodikat említem. Szombat dél van, szép napsütés, kicsike maradvány a vénasszonyok áldott nyarából. Kis menyecske viszi két csimotáját a nekik kijelölt járdán, és ez önmagában megérdemelne egy kisebbfajta ódát. Iszonyatosan megterhelő lehet egyébként betartani a közlekedésszervezők gondolatmenetét, mert legtöbbször csak azért is másként járnak. Ne ugrándozzunk azonban ide-oda, maradjunk csak a szent családnál, még ha éppen csonka is. Magyar átlag. Az egyik gyerkőc kicsi, a másik pici. Amikor melléjük érek kétkerekűmmel, akkor fedezi föl éppen a fölső világ túlnépesedettségét a legkisebbik. Biztosan költő lakik benne, mert teátrális hangon fölkiált:
– De sok madár! Odanézzetek!

Már-már közéjük röppen föl maga is, annyira megkapja a látvány. Legalább a farkát szeretné megsózni mindnek. Oda is néznek. A nagyobbikból azonban reálpolitikus lesz, mert tekintetét nem a föllegekben hordja, visszavezeti a lába elé. Mintha a költségvetés előterjesztőjének szárnyalását akarná a földi síkosságokhoz igazítani, örök Luciferként így szól:
– És mennyi galambszar!

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Antimagyarok

"Lehetne úgy érvelni, ha Románia is az unió tagjává válik, és átjárhatóbbak lesznek a határok,… Tovább olvasom