Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Méreg és fuvar

"A magyar vasút nehezen tartja a lépést, az állam az autópályákra költi szinte az összes közlekedésre szánt pénzt, pedig a jó vasút gazdaságos és hatékony árufuvarozó – lenne. A MÁV azonban egy megcsontosodott, kiéheztetett szervezet, az árufuvarozása ugyan még nyereséges, de mozdonyai, kocsijai, pályái elöregedtek."
Végtelen kamionsor vagy egy jó hosszú tehervonat szállítsa el ugyanazt az árumennyiséget? A nép – biztos vagyok benne – megszavazná a tehervonatot. A kamionokat ugyanis szinte mindenki utálja. Az úrvezetőknek előzgetni kell a lomha jószágokat, a biciklis reszket, ha túl közel húz el mellette. Nagy forgalmú úton kisgyereket át se lehet egyedül engedni.

Az unió öntudatosabb, a környezetükért különösen aggódó polgárai mindent megtesznek azért, hogy vasútra, vízi útra tereljék az áruforgalom nagy részét. Különösen a hegyvidéki emberek dühösek a kamionokra, mert az Alpok szűk völgyeiben megül a szennyezett levegő.

Közben a közlekedési igények szédítő ütemben nőnek. A hétköznapi életben is látszik: a szegedi ABC-be az ország másik végéből jön a tej, a minyon, sokszor a fél országon végigcipelt vizet iszunk. De a nagy iparvállalatok telephelyeinek szétszóródása miatt is egyre több nagy távolságú szállítást rendelnek meg – rugalmassága miatt elsősorban közúton.

A magyar vasút nehezen tartja a lépést, az állam az autópályákra költi szinte az összes közlekedésre szánt pénzt, pedig a jó vasút gazdaságos és hatékony árufuvarozó – lenne. A MÁV azonban egy megcsontosodott, kiéheztetett szervezet, az árufuvarozása ugyan még nyereséges, de mozdonyai, kocsijai, pályái elöregedtek. Hogy a vasutat temetni nem kell, azt a kisebb, kevesebb gonddal birkózó GYSEV példája mutatja, amely egymás után veszi át a MÁV-tól a nyugat-dunántúli vonalakat, korszerűsít, és elsősorban tranzit áruszállításra rendezkedik be.

Nekünk keleten azonban könnyebbség lesz, ha az autópálya megépülésével a kamionok nagy része eltűnik az ötös útról. Igaz, ez például a 43-as mentén élőket nem vigasztalja. De az ötös mentieket se teljesen. Hiszen akkor nem közvetlenül minket mérgeznek majd a kipufogógázok, hanem a pálya mellett termő gabonát, gyümölcsöt, takarmányt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csomag apának

"A kicsi asszony minden helyet kihasznál, először két karton cigarettát tesz a dobozba – a… Tovább olvasom