Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Mintamókus

JEGYZET - "A pénz elapadt, miközben az útépítéssel nincs vége a teendőknek, hiszen azt fenn is kellene tartani."
Szerencsés a mókus, mert fenn, a fán nem kell kátyúkat kerülgetnie – ez ugrott be tavaszi slágertémánkról, az útjavításról. Összetett probléma ez, merthogy a szocializmusból örököltük, a folyamatos pénzhiány tovább ront rajta, az állam és a települések meg jobb híján toldozzák-foldozzák az útjainkat. Azt kellene már megoldani, hogy ésszerű határidőn belül, mondjuk tizenöt-húsz évente aszfaltszőnyegezéssel felújítanák az összes utat, mint Ausztriában. Erre sosem volt elég pénz Szegeden és az országban egyáltalán, és kizártnak tartom, hogy ezután valamikor is lesz.

Habár a rendszerváltás után, amikor elindultak a csatornaberuházások, az uniós támogatásból a vezetékeken kívül az utcákat is helyre lehetett hozni. Több mint száz kilométernyi út aszfaltozását sikerült megoldani. Emellett létezett a városban olyan elképzelés, hogy teljes útszakaszokat tettek rendbe. Évente három-négyszáz milliót költött rá az önkormányzat, és elég látványos eredményeket ért el. A pénz elapadt, miközben az útépítéssel nincs vége a teendőknek, hiszen azt fenn is kellene tartani. Ehhez képest az új úttal nem foglalkozik a kutya se évtizedeken keresztül, amíg nem megy teljesen tönkre. És ha megjelenik az első kátyú, vagyis odavan az aszfaltszőnyeg egysége, nincs más út, cserélni kellene az egész felső réteget. A kátyúzással ugyanis egy baj van, hogy semmi értelme. Az sem elhanyagolható szempont, hogy ha valamilyen vezetéket javítanak a városban, a kivitelező zokszó nélkül felbontja az utat, és bár utána leaszfaltozza, a javított rész télen ugyanúgy felfagy, mint egy kátyú. Én előírnám, hogy ha valaki bont, ne csak az adott csíkot aszfaltozza újra, hanem az egész útszakaszt szőnyegezze. Nyilván megfontolnák a cégek, milyen ürüggyel bontanak legközelebb.

Tudom, irigylik a problémámat a gyálaréti Som utca lakói, ahová rendes aszfalt sem jut. Az ottaniak leshetik, mikor telik burkolatra, ha az annyiba kerül, mint az egész kiskertes útkeret.

Ráadásnak még az a hír is járja, hogy az állam a városon átmenő országos főutakat is a településekre lőcsölné. Önkormányzati utakra pedig még uniós pályázat sincs, ez túl kis jelentőségű probléma ahhoz. Ha ezt valamikor valaki meg bírná oldani, az lenne ám csak a „mintamókus".

Olvasóink írták

  • 1. csergemerge 2013. április 03. 18:06
    „"A kátyúzással ugyanis egy baj van, hogy semmi értelme"

    A cikkíró elvtársnő sivalkodna a legjobban, ha befejeznék a kátyúzást. Jártam már egzotikus országokban (Afganisztán, Oroszország stb.), ahol nem kátyúznak, nem azért mert "nincs értelme", hanem mert még arra sem futja. Ne kívánja azt senki!
    A kátyúzásnak van értelme.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tábla hirdeti: itt épül

"Nem jöttek az ásotthalmi pagonyba Brinkmann professzorok, Hildegard és Elke nővérek." Tovább olvasom