Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Mit érünk csodák nélkül?

"Az ó- és a középkor embereinek a csoda az, ami maradandó: épületek, emberi erőből nem telhető alkotások és persze a természetfeletti beavatkozása a mindennapiba. A felvilágosodás elméinek csodásak a világot felforgató csaták, eladdig megmagyarázhatatlan történelmi fordulatok, a természet törvényeivel leírhatatlan események, jelenségek, tettek."
Amióta ember az ember, csodákról szól a története. Legyőzi azt, amit addig legyőzhetetlennek hittek, és emléket állít neki. Megtöri, amit megtörhetetlennek gondoltak, és megörökíti.

Az ó- és a középkor embereinek a csoda az, ami maradandó: épületek, emberi erőből nem telhető alkotások és persze a természetfeletti beavatkozása a mindennapiba. A felvilágosodás elméinek csodásak a világot felforgató csaták, eladdig megmagyarázhatatlan történelmi fordulatok, a természet törvényeivel leírhatatlan események, jelenségek, tettek.

A történelem azonban igazol: az öröklétnek állított kolosszus ledől, a rendkívüli hadi fordulat okáról összeáll a korabeli magyarázat, a természet törvényeinek felfedezése pedig sorra megmagyarázza azt, amit mindaddig megmagyarázhatatlannak hittek. Egyedül az marad, ami tényleg megfoghatatlan az ember eszével. A csoda ténye koroktól, szellemiségektől függetlenül elpusztíthatatlan. Talán éppen ez a legnagyobb mindegyik között. A legsötétebb technokrácia, a legbrutálisabb szellemi elnyomás sem ölheti ki a rendkívüli és öröklétnek emléket állító jelenségek, alkotások iránti rajongást. Persze mindezek ténye mindenki számára súlyosan személyiségfüggő. Nemrég lezárult a világ csodáinak jelenkori szavazása – az első hét között mindössze egy „klasszikus", a római Kolosszeum kapott helyet a hetes listán, mert a világ, kérem változik.

Természetes hát, hogy lapunk most kezdett játékában megszólított személyiségek is különbözőképpen látják, mi is a csoda. Persze mindenki saját szakmáját, munka- és lakókörnyezetét vizsgálja, és itt látja meg, a mindennapiban a nem mindennapit. Azt, ami megvillantja a maradandót, a legyőzhetetlent, a megtörhetetlent. Mert igenis csoda Szent-Györgyi zseniális felismerése, a templom építőinek kövekben élő hite, a kikapcsolódás örömteli szigetei, az orvosilag már-már megmagyarázhatatlan műtéti bravúr és természetesen maga az ember – aki természetesen egy kicsit mindig „homokháti" is.

Essék szó azonban mindegyik közös gyökeréről, a legnagyobbról, minden csodák legöregebbikéről, arról, ami mind a hét, lapunkban is megszólított személy vallomásaiban is igazából közös: a halhatatlanságról. Mert mi másról szól minden csoda felismerése, mint arról, hogy nemcsak a nehéz hétköznapok és az élet monoton szürkesége életünk meghatározója, hanem az a nagyszerű képességünk, hogy a természetes vagy természetfeletti révén – ki-ki hogyan, de – alkalmas rá, hogy legyőzze saját elmúlásának rémét. Akár úgy, hogy templomot, szobrot, történelmi fordulatot alkot, vagy csupán felismeri: mi az a rendkívüli és színes, amit kiemelhet élete nagyrészt fekete-fehér filmkockái közül. Azt, amit továbbadhat szeretteinek, utódainak. Ugyan mit érne az életünk csodák nélkül?
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kartellek árnyai

"Kartell vagy csak kölcsönhatás? – teszi föl magának az ember a kérdést, ha a benzinkutak… Tovább olvasom