Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Mivé lesz?

"Éppen ilyen napfényes, krizantémszagú őszi napokat őrzök gyermekkoromból, mint mostanában vannak. Nagyanyám egész délután készülődött, leszedte a kertből a boglyas fejű őszirózsákat, aztán egy kurta gyomlálókapával a kézben, évtizedes vadászöltönyébe öltözött nagyapámmal az oldalán elindult a hosszú Honvéd utcán a temető felé."
Éppen ilyen napfényes, krizantémszagú őszi napokat őrzök gyermekkoromból, mint mostanában vannak. Nagyanyám egész délután készülődött, leszedte a kertből a boglyas fejű őszirózsákat, aztán egy kurta gyomlálókapával a kézben, évtizedes vadászöltönyébe öltözött nagyapámmal az oldalán elindult a hosszú Honvéd utcán a temető felé.

Ezeken az utakon hallottam a legtöbb történetet a család rég elhunyt tagjairól, akiket nem ismerhettem, de ilyenkor élő, eleven emberek lettek a történetekben. Ki, hogy járt a háborúban, melyik „jányt" vette el, s tőle hogyan vették el suszterműhelyét a „népi demokráciában". Ezt nagyanyám mondta így, óvatosan, mert még javában benne éltek az említett korban, amire nagyapám olyan cifrákat mondott, hogy posztó kabátujját kellett ráncigálni, mert a tiszteletes úr háza környékén haladtak el, és mint tudjuk, halottak napján kiélesedik az éles nyelvű szomszédasszonyok hallása is.

A háború! Hányat visszavártak, így nagyanyám, s még halottként sem jött vissza soha. Emlékszel, fordul nagyapámhoz; és én már tudom, mit fog mesélni. Mert ilyenkor mindig elmeséli; nyomja a szívét. Nagyapám Tordánál harcolt a fronton, s utolsó leveléből tudható volt, hogy talán valóban utolsó lesz. Anyám akkor született, s ő egy szabadságos katonatársra bízta házastársi gyűrűjét, hogy vigye haza, jó lesz emléknek vagy fülbevalónak. A katona megérkezett, s magyarázat helyett szó nélkül letette a gyűrűt nagyanyám elé a pultra; a gyűrű pörgött az ónos lemezen, mintha dobot pergetnének, s mielőtt a hírvivő megszólalt volna, a harmadik gyermekét megszült asszony a rémülettől ájultan rogyott össze a ki nem mondott hírtől.

Mára már kiköltöztek ők is. Még egyszer végigmentek a hosszú Honvéd utcán, amelyről nagyapám sosem mulasztotta el elmondani, hogy itt jöttek keresztül a magyarok, amikor bevonultak Észak-Erdélybe. Kiköltöztek, alig egy hónap különbséggel; egymás után haltak. Azóta a halottak napja is más, ismerős történetek ismeretlen szereplői helyett történetmesélőink várnak a temetőben. Mint az idő lehullott avarján, olyan lágyan lépdel el az ember az idős tiszteletes háza előtt, és történetet mesél magában vagy gyermekének. Lelkében szeretet és szomorúság, mert szeretteihez indul, s mert soha, de soha nem fog szomorúság nélkül gondolni Marcel Proustnak arra a kérdésére, hogy mivé lesz az emlék, amelyre nem emlékezünk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nigériából jöttünk?

"Megbocsáthatatlan vétke volt Évának, legkedvesebb ősanyánknak, hogy nem nyilatkozott a Paradicsomi… Tovább olvasom