Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 15°C Még több cikk.

Módosítva

JEGYZET - "Üdvös lenne, ha ezen a mérkőzésen a politikusok labdát adnának a szakembereknek is."
Isten és a párt mentsen meg bennünket attól, hogy bárki is elkezdje dioxinos meg aflatoxinos élelmiszerbotrányok sorába illeszteni a mostani GMO-s esetet. Még akkor sem, ha a hatóság emberei úgy csaptak le a kukoricaföldekre, mintha legalábbis az al-Kaida vírustámadása érte volna az országot. A tudomány képviselői meg fogják a fejüket.

Kérem szépen, a biotechnológia – benne a genetika is – húzóágazat tudományiparban, amelyben Magyarország, a szegedi kutatók eredményeinek is köszönhetően (még) ott van a világ élvonalában. Legsúlyosabb tévedés és sértés ebben a tudományágban is a primitív, leegyszerűsítő általánosítás. Ahogy Hamlet mondja: „Több dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes." Genetikai módosításról messze nemcsak a köztermelésben és forgalmazásban van szó, ami nálunk most speciel tilos. Gondoljunk csak például arra, hogy GMO nélkül nem tudna olcsó inzulint előállítani a világ, de génmódosított mikrobák nélkül bajba kerülne a tej- meg a söripar is. Génmódosítással növelni lehet például a termés mennyiségét – ha az éhező fél világra gondolunk, ez sem lehet annyira Isten ellen való vétek. Genetikai beavatkozással vegyszerek elleni védelmet, betegségek, kártevők ellen védettséget lehet biztosítani. (Igaz, hogy így sokkal levesebb növényvédő szer fogy, amit viszont a vegyipar néz rossz szemmel.) Hawaiin az egész papayatermesztést sikerült menteni módosított növényekkel a megállíthatatlan vírusfertőzéstől.

Más kérdés, vannak olyan piacok, vevők és fogyasztók, akik csak genetikailag mentes élelmiszereket vásárolnának. Az európai uniós szabályozás az együtt termelés lehetőségét biztosítja. Jó megoldás lehet, amit a németek javasolnak: jelöléssel különböztessék meg a GMO-élelmiszereket – aztán majd a vevő eldönti, melyik árut veszi le a polcról.
Természetesen van logikája annak, hogy hazánk országimázst építsen GMO-s tisztaságunkra, csak akkor jó lenne már látni, hogyan ostromolják a külföldiek a magyar termelőket a drágább, de „tisztább" termésért, élelmiszer-alapanyagokért. Györgyei János szegedi kutató – az alkotmányba is becsempészett teljes GMO-tilalom miatt – nemrég egy interjúban arra a bizarr helyzetre hívta fel a figyelmet, amikor egészségvédelemre hivatkozva tiltjuk majd meg kifejezetten és bizonyítottan egészségvédelemre szolgáló GMO-növények termesztését. Ugyanis már bevezetés előtt állnak a magas omega-3 zsírsavat, több antioxidánst és vitaminokat tartalmazó GM-fajták is.

Akárhogy is végződjön a mi bűnös 5000 hektárnyi kukoricánk ügye, a magyar mezőgazdaság versenyképessége a tét. Üdvös lenne, ha ezen a mérkőzésen a politikusok labdát adnának a szakembereknek is.

Olvasóink írták

  • 1. achilleus 2011. augusztus 05. 11:35
    „Alábbi hozzászólásomat nem kívánom megismételni, de ez az írás pontosan az állatorvosi lova annak,
    amit, ezen írás ismerete nélkül a jelzett hozzászólásban megírtam:
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/haboru_lett_a_kukorica_megsemmisitesebol/2233546/
    18. achilleus 2011.08.05. 11:22
    Annyi a különbség, hogy a hozzászólásban említett "tudománytalanság" itt a "politikával" mint a szakértelem hiányával van szembeállítva. Megjegyzem, nincs ma Magyarországon egyetlen politikai párt sem, amelyik támogatná a szántóföldi GMO-kat. Ángyán József pedig nemcsak politikus, hanem professzor is, egy olyan tudományágban, amelynek több köze van a szántőföldekhez, mint az inzulintermelő baktériumoknak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A harangok az öntőbe mentek

"Nyilván darabolt harangot, szobrot is lehet venni jóhiszeműen." Tovább olvasom