Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 17°C Még több cikk.

Mosatlan edény, piros alsónemű

"Drukkolunk a világgazdaságnak, hogy lendüljön már el a holtpontról."
December 31-én nem szerencsés, ha a lakásban marad a száradó ruha és a mosatlan edény, ha takarítunk, vagy ha veszekszünk. És lehetőség szerint ne búcsúzzunk el az óévtől úgy, hogy a tartozásainkat nem adtuk meg.

Ha az összest nem is fizetjük vissza, legalább a kisebbekkel megajándékozhatjuk a hitelezőinket – így lehetne aktualizálni a szilveszteri babonát a mostani helyzetre.

A szokások felülírásának az az oka, hogy 2009. december 31-ét írjuk: vagyis magunk mögött hagytunk egy olyan évet, amire nem számítottunk. Egy olyan esztendőt, amelyben először érezték meg még a legsikeresebb, leggazdagabb emberek is, hogy a fejlődés, a gyarapodás sosem töretlen. Hogy nemcsak kicsi, de nagyon nagy hullámvölgyek is jöhetnek. A szegények, az anyagi gondokkal, betegségekkel, családi problémákkal küszködők pedig megismerkedhettek azzal az érzéssel, hogy mindig van lejjebb.

2010-hez most nagy reményeket fűzünk: drukkolunk a világgazdaságnak, hogy lendüljön már el a holtpontról, induljon be újra a konjunktúra, hogy elfelejthessük a sok rosszat, megszabaduljunk a szorongásoktól. Ebben az évben ugyanis nemcsak az szorongott, aki elveszítette a munkáját, hanem az is, aki belegondolt, mi lesz vele és a családjával, ha nem lesz állásban. Egy frissen publikált felmérésből is az derül ki, hogy a legtöbben a munkahelyükért aggódnak Magyarországon. Ugyanakkor minden ötödik ember szerint egy év múlva vége lesz a válságnak az országban.
Nekik legyen igazuk!

Váncsa Istvánnál olvastam, hogy szilveszter éjszakáján feltétlenül piros bugyi vagy alsógatya legyen rajtunk. Ezzel bebiztosíthatjuk magunkat, hogy életünk a következő évben is vérpezsdítő, mozgalmas, szerencsés és jó lesz. Az olaszok szerint ugyanis ez a siker egyik titka.

Olvasóink írták

  • 6. BarnaMiklós 2010. január 01. 14:16
    „...a szöglátás nem teszi lehetővé, mondjuk nem teszi lehetővé: például az Állami Számvevőszék leköszönő elnökétől, dr. Kovács Árpádtól való gondolatidézést, vagy prof. dr. Csaba Lászlótól. A kalapács természete ilyen...csak a szögfej!”
  • 5. BarnaMiklós 2010. január 01. 14:01
    „madártej - tudtad, hogy aki csak a kalapácsot ismeri az hajlamos minden problémát a szögre visszavezetni...”
  • 4. madártej 2009. december 31. 13:39
    „Váncsára hivatkozni rossz ómen manapság, ha piros alsóban van, ha nem...”
  • 3. theseus 2009. december 31. 11:43
    „További adatok:
    "Lengyelországnak, az idénre várt 1,2 százalékos átlagos gazdasági növekedés után, jövőre 1,8 százalékos, 2011-ben 3,2 százalékos növekedést jósol az Európai Bizottság.
    Magyarországnak az EU-előrejelzés az idei évre 6,5 százalékos visszaesés, jövőre 0,5 százalékos további romlás."
    (MTI, DMO)”
  • 2. theseus 2009. december 31. 11:31
    „Komment a kommenthez: az ország teljesítménye nagyrészt a kormány gazdaságpolitikájától függ, nemcsak a nemzetközi folyamatoktól. Az is köztudott, hogy M.o-on már legalább 5 éve válság van.

    A lap jósnóje szerint viszont M.o.-on politikai változások jönnek, tehát bizakodhatunk a gazdaság javulásában is.

    Mindezt bizonyára F. Klára is tudja, csak a cikkből valahogy kimaradt.”
  • 1. theseus 2009. december 31. 11:22
    „1,7 százalékkal növekedett a lengyel GDP...
    2009-11-30 13:57
    A várakozásokat meghaladva, 1,7 százalékkal nőtt a lengyel hazai össztermék (GDP) a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - közölte hétfőn a lengyel statisztikai hivatal.
    A lengyel pénzügyminiszter-helyettes csütörtökön 1,1 százalék fölé becsülte a növekedés ütemét, s az elemzők is csak 1,3 százalékot vártak.

    Elemzeskozpont.hu, MTI”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

jarvany.hu

"Sok háziorvos, házi gyermekorvos egyenesen le is beszélte az oltásról a betegeit." Tovább olvasom