Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

Nácionálé

Ideje lenne felmérni, mekkora nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarországon az ostobaság.

A téma aktualitását Gyöngyösi Márton jobbikos országgyűlési képviselőnek köszönhetjük, aki a parlamentben tette szóvá: fel kellene mérni, hány olyan zsidó származású ember van a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Jó magyar emberként nem akart félmunkát végezni, s rögtön meg is tudakolta képviselőtársaitól elektronikus levélben, a magyaron kívül rendelkeznek-e más állampolgársággal. Levelének szövegét több képviselő nyilvánosságra hozta, Ujhelyi István például a Facebookon posztolta – a kijelentés ellen tiltakozva pedig sárga csillagban vezette a parlamenti ülést.

Ertsey Katalin, az LMP-frakció tagja frappánsan izraeli–piréz kettős identitásról számolt be (ismert: a piréz fiktív népcsoport, a Tárki idegenellenességet vizsgáló felméréseiben emlegette). Csak abban hibázott, hogy túlértékelte a kérdező intellektusát, aki a döbbenetes információ birtokában lemondásra szólította fel. Néhány óra múltán, amikor valaki kisegítette, korrigált: érti ő, de nem szereti a viccet, ha hazánk izraeli gyarmatosításával kapcsolatos.

Ugyanígy vagyok én is: értem, csak nem szeretem, miként lehet még manapság is masszív politikai rajongótábort kovácsolni ezzel a témával. Hogyan lehet ma Magyarországon meghatározó politikai erő, amelynek tagjai büszkén uszítanak népcsoportok, eszmék ellen itthon és Európában, csattogtatnak karikás ostort bírósági tárgyalóteremben. Páratlan nácionálé.

Fontos, hogy valamennyi meghatározó demokratikus csoportosulás közösen tiltakozik a nácizmus ellen vasárnap a Kossuth téren. Hogy egymást váltja a szónoki emelvényen Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Bajnai Gordon volt miniszterelnök az Együtt 2014 Választói Mozgalom nevében.

De akinek langymeleggel csordultig töltené szívét a vasárnapi esemény, hadd emlékeztessem egy indokolatlanul kevés publicitást kapott, közelmúltbeli történésre. Kertész Imre, az egyetlen magyar Nobel-díjas író – akit neveztek már e lángoktól ölelt kis országban Imre Kertésznek és magyar származásúnak is – a berlini Művészeti Akadémiára bízta irodalmi hagyatékát. „Guten Tag"-gal köszön majd, aki fel akarja lapozni a 83 éves író 35 ezer oldalnyi, magyar nyelvű kéziratát, levelezését, naplóját, és az ablakból a Brandenburgi kaput látja majd közben – nem a Lánchidat.

Olvasóink írták

  • 7. bodnar.gabben 2012. december 04. 08:47
    „" agresszív, egyszerű - sok elkeseredett ember szemében csak ezért szimpatikus - szólamokat" Szerintem a délmagyar újságíróira jellemző ez a megállapítás. De ez csak egy magánvélemény.”
  • 6. bakosandras 2012. december 03. 08:32
    „Idejétmúlt reflexek? Egy szóval se mondtam, hogy ez rossz, sőt, azt se, hogy a jobbikosok megijedtek, hogy összefognak ellenük, és most ajvékolnak. :)”
  • 5. fazer 2012. december 02. 20:27
    „Kedves bakosandras! Köszönöm a megtisztelő figyelmet és hogy a kolléga helyett (nem) válaszolt!

    Tessék mondani, Ön szerint az ideális állapot az lenne, ha a szabad véleménynyilvánítás kizárólag az ún. "liberális" oldal privilégiuma lenne? Meg kellene köszönni a nemzeti radikális oldalnak, egyáltalán a másként gondolkodóknak hogy kinyithatja a száját 2012-ben?
    Bocsásson meg, de Önből valami nagyon idejétmúlt reflexek jöttek elő.”
  • 4. bakosandras 2012. december 02. 17:53
    „Kedves Fazer, miután a radikális oldal éppen a szabad véleménynyilvánítás jogát, az internet szabadságát kihasználva fogalmaz meg agresszív, egyszerű - sok elkeseredett ember szemében csak ezért szimpatikus - szólamokat, nem kellene cseszegetnie az "ajvékolókat". A liberalizmusnak köszönheti nagyrészt, hogy ilyen nagy pályát futhat.”
  • 3. fazer 2012. december 02. 11:04
    „Gondolom akkor is lenne összliberális ajvékolás és születne ehhez hasonló jegyzet itt a dm-en, ha az ominózus mondat a következőképpen hangzott volna el - pl. Steiner Pál szájából:
    "- Fel kellene mérni, hány olyan palesztin/iráni/afgán származású ember van a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent."”
  • 2. Mozimasiniszta 2012. december 01. 19:52
    „Aki Imre Kertész hagyatékára kíváncsi, az viselje el a Brandenburgi kapu látványát, ha legközelebb arra járok csak a kaput fogom nézegetni...
    Más: ideje volna már abbafejezni a fasisztázást, mert ez is egy módja a gyűlöletkeltésnek, és igen nagy az hatása ellenkező irányban...”
  • 1. achilleus 2012. december 01. 19:08
    „"akit neveztek már e lángoktól ölelt kis országban Imre Kertésznek és magyar származásúnak is"

    "...a kritika engem >>magyar írónak<< nevez. Kérdés: miért kell engem >>magyar írónak<< nevezni, holott (többnyire) magyar környezetben játszódó történeteket írok, s (mindig) magyar nyelven? Miért e szinte provokatív állítás tehát: >>magyar író<<? Nyilván, mert nem vagyok az. ...bizonyos körülményeknél fogva nem tartozom (nem tartozhatom) ide, nagyrészt legalábbis nem azoknak írok, (írhatok), akiknek a nyelvét beszélem, s ezt szinte jólesik ennyire világosan megfogalmaznom..." - Részletek a Valaki más című könyvéből (Magvető, Budapest, 1997.
    - A könyv tehát 1997-ben jelent meg., az első Orbán-kormány előtti évben. Így tehát nagyon nem értem a szerző írásának utolsó bekezdését. Vajon kinek a malmára hajtja a vizet az, aki kirekesztene egy jelentős politikai erőt az antiszemitizmus ellen való tiltakozásból? Lehet persze ilyen finoman, mint ahogyan fenn látjuk, de lehet úgy is, ahogyan a MillaMédia tette. http://www.millamedia.hu/2012/11/29/szerk-a-sziven-szart-orszag/ Nem idézek belőle, már a címe is förtelem. Viszont idézek egy szintén liberális tollból származó választ: http://www.millamedia.hu/2012/11/30/petri-lukacs-adam-a-millamedia-mint-iszkra/ Csak a vége: "Hanem az a hit, hogy úgy véljük megmondhatjuk - mint teszi azt a MillaMédia szerkesztőségi cikke -, hogy ki mondhat beszédet egy antináci tüntetésen, kit fogadunk el antinácinak és kit nem, az valami teljesen eszelős, bolsevik tempóra emlékeztet." - Egyetértek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hárítás

"Kisebb megalázásokkal nehezített az út a banki átutalástól a sárga csekkig." Tovább olvasom