Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

Nagy-pénz

JEGYZET - Szegeden mindenki szomorú. És ezt Nagy Lacinak is el kell fogadnia. Mert itt, a városban, sőt Csongrád megyében is rajongással szerették, felnéztek rá. Tegnap óta viszont esett az ázsiója. Nagyon nagyot.
Lacika! Mindenki csak így emlegeti. Becézve. Ha pedig valakit becéznek, az különösen nagy elismerés. Ha bárhol megjelent Nagy László Szegeden, így köszöntek neki: „Szia, Lacika!" Kicsi, nagy, fiatal, idős, leány, fiú, férfi vagy éppen nő.

A Tisza-parti város egyik büszkesége a kézilabdás, fiatalon már megkedvelte mindenki, rajongott érte a Pick-tábor. Nem véletlenül, hiszen a klub saját nevelésű játékosa a sportág nagy klasszisa. Pedig kevésen múlott, hogy kövesse apukáját, az egykori kiváló kosarast, és ő is a palánkok között pattogtassa a labdát.

Kézis maradt, jó játékos lett, fiatalon, 19 évesen szerződtette a Barcelona, amely nemcsak a futballban, hanem a kézilabdában is a legjobbnak számít a világon. Tavaly kapitányként BL-győztes lett a csapatával.

Hiába játszott a katalán együttesben, a szegediek minden Nagy Laci-gólnak, -sikernek úgy örültek, mintha itt, Pick-mezben szerezte volna. Nem volt véletlen az sem, hogy a jobbátlövőt 200 voksoló 2011 decemberében megválasztotta az elmúlt 50 év legjobb szegedi kézilabdásának. A legjobbnak tartották, hatalmas fölénnyel nyerte a szavazást.

Tegnapi hír: Nagy László Veszprémbe igazolt. A legnagyobb riválishoz. Ez olyan, mintha egykor Nyilasi Tibor a Fradiból az Újpestbe, Törőcsik András az Újpestből a Fradiba szerződött volna. Elképzelhetetlen lett volna a két focistától.

Ma már azonban ez a való világ. Minden más, mint „Nyíl" és „Törő" idejében. Nincsenek érzelmek, a pénz nagy úr. Őszintén? Közülünk is mindenki váltana, ha jobb ajánlatot kapna. Főleg öt évre, nagy pénzért. Olyan összegért, amely egy életet határoz meg, amely megteremt egy még biztosabb egzisztenciát.

Szegeden mindenki szomorú. És ezt Nagy Lacinak is el kell fogadnia. Mert itt, a városban, sőt Csongrád megyében is rajongással szerették, felnéztek rá. Tegnap óta viszont esett az ázsiója. Nagyon nagyot.

Olvasóink írták

  • 3. klj-54 2012. május 07. 18:33
    „Bocsánat, de piacgazdaságban nem a szívért hanem a teljesítményért kap fizetést a sportoló!”
  • 2. kuhnagnes54 2012. május 04. 06:31
    „Remélem ezt a cikket valaki elviszi vagy megmutatja Lacikának és legalább egy pár percre elgondolkodik mert szerintem a 10-év alatt amit a Barcánál játszott lehetett volna annyi pénze ,hogy most már ne a pénzért szerződjön meg nyáron miért nyilatkozta ,hogy csak a Barca és a Pick vagy már akkor is tudta,hogy így lesz???”
  • 1. ungijozsef 2012. május 03. 20:34
    „Menjen nyugodt szivvel VESZPRÉMBE!Ami nincs az nincs,SZÍV! Igaz sok szegedi kézilabdás ott kötött ki,mert igy tud nagy lenni az MKB! Pénzt tud adni,DE SZIVET NEM!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Itt a vége

"Valószínűleg a legjobb barátai is azt mondják neki, hogy Feri, hagyd ezt abba, kár erőltetni." Tovább olvasom