Délmagyar logó

2018. 02. 22. csütörtök - Gerzson -1°C | 3°C Még több cikk.

Nem aprópénz

JEGYZET - "Ez az első érdemi ítélet."

Már csak néhány napot kell aludni, hogy végleg megoldódjon a devizahitelesek összes problémája – hétfőn döntést hozhat a Kúria a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződések ügyében. Az már korábban eldőlt, hogy úgy összességében nem tisztességtelenek, ezért tehát nem érvénytelek a szerződések – mint abban nagyon sokan hiába bíztak –, s az is, hogy az árfolyamrés viszont „pofátlanság" volt.

Két kérdés azonban maradt: az árfolyamkockázatról megfelelően tájékoztatták-e a nem feltétlen devizaspekuláns lakosokat, valamint – és ez az érdemibb – az egyoldalú szerződésmódosítások, kamatemelések megfeleltek-e az átláthatóság követelményének.

Az utóbbi kérdésben a minap szép csendben született egy már megfellebbezhetetlen ítélet, amelyben – ha jól értelmeztem – több mint 1 millió forintot kell visszafizetnie az OTP-nek az egyoldalú kamatemelések miatt. És ha jól követtem, ez az első érdemi ítélet az eddigi túlságosan is színes, olykor egymásnak teljesen ellentmondó verdiktek történetében. Ekkora összeg ugyanis jogerősen még nem mozdult, mint a domaszéki ügyben. Az árfolyamrés ügyében sokkal kisebb a tét, s azért egyenként nem is nagyon érdemes harcba – perbe – fogni.

Az egyoldalú kamatemelések ügyében hozott május végi ítéletről joggal feltételezhető, hogy ez a döntés nem megy majd homlokegyenest szembe azzal, amit hétfőn kimond ugyanaz a Kúria. És ez azért már nagy tétel, hitelfelvevőnként is, de még nagyobb a bankoknál összeadódva. A pénzintézeteknél kezdhetik összehívni a válságstábokat, mert ez már nem aprópénz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kameraőrület

"A Nagy Testvér nem mindenható." Tovább olvasom