Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Nincs több csoda

"Két nap telt el az M5-ös szombati átadása óta. A mai lesz a harmadik. Ezt azért írom, mert szoktuk mondani, minden csoda három napig tart, és utána már természetesnek vesszük azt, amire évtizedeket vártunk."
Két nap telt el az M5-ös szombati átadása óta. A mai lesz a harmadik. Ezt azért írom, mert szoktuk mondani, minden csoda három napig tart, és utána már természetesnek vesszük azt, amire évtizedeket vártunk.
A csodavárás időszakának tényleg vége lesz a megyében, hiszen egy csoda már megtörtént: az az AKA Rt. épített ide sztrádát, amelyiket teli torokból szidtunk, és amelyet hosszú évekig az ügy kerékkötőjeként emlegettünk. És az is kiderült, hogy van akkora pénz, amennyiért meg lehet oldani ezt az M5-ös ügyet, be lehet indítani a földmunka- és az aszfaltozógépeket. Több csoda azonban már nem lesz: ettől kezdve a városnak, a térségnek meg kell mutatnia mindazon erényét, amely kívánatossá teszi az idegenek előtt, azon kapzsi befektetők szemében, akik felesleges pénzüket – természetesen nagy haszon reményében – pont a Dél-Alföldön szeretnék megforgatni.

A sztrádaátadás napján akár újabb jelképes órát lehetett volna elindítani, most azonban nem visszaszámolásra beállítva, hanem az eltelt időt mérve. Azt figyelhetnénk az elkövetkezőkben, mikor, hány nap, hónap, év múlva ad majd ki a statisztikai hivatal olyan számokat, melyek szerint a régió fejlettségben kezdi Közép- és Nyugat-Magyarországot megközelíteni. Ehhez is számolás kell, napi gondos kalkuláció, megalapozott pályázatok, jól kitalált és kivitelezett projektek, és hát politikai lobbi.

Olyan összefogásra van szükség, amelyben a ma szembenálló felek majd nem azt számolgatják, mennyibe került az autópályának egy kilométere. Nem azon okoskodnak, hogy nem így, hanem amúgy kellett volna csinálni, és nem most, hanem pár év múlva kellett volna megépíteni az M5-öst – holott már a mostani dátumot is későinek tartjuk. Jobb, ha tudomásul vesszük: azért építette magánbefektető a sztrádát, mert az államnak nem volt pénze, és hát egy ilyen beruházásnak természetesen ára van.

Ha nyaralni megyünk és fényképezni szeretnénk, megvesszük az első jó megoldásnak tűnő kamerát, mivel nem tudjuk kivárni a karácsonyi áresést. Csak utólag okoskodhatunk: ha jövőre, vagy két év múlva mentünk volna üdülni, és magunkat még itthon sem fotózzuk, a leendő akciók, no és a műszaki cikkek folyamatos megújulása miatt mennyivel jobban járunk. Nos, ez az a számítás, amit nem szabad elvégezni: olyan csodák ugyanis végképp nincsenek, hogy egy üzletben mindig mindenki jól járjon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ki fogad Togóra?

"A függöny még nem gördült fel, a megnyitó ünnepség színpadi képei sem készültek el (bár, a precíz… Tovább olvasom