Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Nőnek a betűk

"Naponta nőnek adósságaink, államháztartási hiányaink, nagyobbodik az infláció, ami ugye inkább a fizetésünk értékének csökkenését jelenti, de más bukfencek is előfordulnak valóságunk egyik vagy másik oldalról való nézése körül. Hogy a betűk is nőnek? Kit érdekel ez a nagy zavarodottságban?"
Naponta nőnek adósságaink, államháztartási hiányaink, nagyobbodik az infláció, ami ugye inkább a fizetésünk értékének csökkenését jelenti, de más bukfencek is előfordulnak valóságunk egyik vagy másik oldalról való nézése körül. Hogy a betűk is nőnek? Kit érdekel ez a nagy zavarodottságban?

Pedig nőnek. És a számok is. Nem inflálódnak, a 60-as marad hatvanas, a 20-as meg húszas. A buszok és villamosok orrára kiírt közlekedési célpontokat kikiabáló betűkről és járatszámokról beszélünk most, és ne tessék a sorok között semmi mást keresni. Találni ellenben lehet mást is, néminemű összefüggést a mondott demokrácia és a valóságos között, például. Szokásom szerint megint kerüljünk egyet, mondjuk, autóbusszal.
Az Ikarusok béketábori piacát ingathatta volna meg egyesek szerint, ha megírja az újság, hogy valakinek a talpa alatt kilukadt a buszfenék, és szegény szerencsétlen utasunk szinte rollerozni volt kénytelen. Egyik lába fönn, a másik lenn. Az első reflex: betapasztani az újság száját! Kuss!
Kedves kolléganőm megírta egyszer azt is, hogy rohan a buszhoz, mert akinek sok a dolga, legtöbbször fut mindig, és látja, elporzott előtte. Az volt, amelyikre ő is fölszállni szándékozott, vagy másik, ez akkora hadititoknak számított, eleven ember meg nem tudhatta. Ajánlotta szegénykém, tegyék ki a számát a hátsó ablakba is. Két lábbal nyomták vissza bele a szót! Mert akkor járatváltozás esetén a masinisztának ki kellett volna billentődnie kedves vezérüléséből, hátra kocognia a járgány farához, kihúznia a picinyke kartont, és meg is kellett volna fordítania, ha éppen a másik oldalán az érvénybe lépő új bolhaszám lett volna. Ekkora munkát aztán végképp ne kívánjon senki a dolgozó nép fiától! Az újság pedig fogja be a száját. Kuss! Még jó, hogy szőrös bunkót nem kapott kolléganőm.

És mit látok mostanában? Új buszokat és új villamosokat, kirakatnyi szélvédőjük akár szélesvásznú, színes panorámafilmekre is elég lenne, és teljes fölső részük csak arra az egyre fordítódik, hogy én, mint lehetséges utas, messziről megtudjam már, nekem kedvez a szerencse, vagy a mellettem toporgónak. Amit azelőtt tehát hadititokként őriztek, most a legszélesebb nyilvánosság tulajdona lett. Elöl is, hátul is!

Vannak persze konstruktőrök, akik képesek megküzdeni avval a hihetetlen föladattal is, hogy ne kelljen fölkászálódnia a masinisztának, ne kelljen hátra kocognia, és megfordítania az egész buszvéget, csak belepöcögtet valamit az elektronika előtte tálalt billentyűibe, és máris mehet. Elvesztettük közben azt a fensőbbségünket is, hogy sok lépcsőn kelljen fölkapaszkodnia, aki egyre nehezebben kapaszkodik, utaznia viszont muszáj. Polgárjogot kezd nyerni a kerekes
szék is a buszon, abból az egyszerű tényből kiindulva, hogy abban is embertársunk utazik. Neki ugyanúgy joga igénybe venni a legtöbb kényelmi adottságot, mint bármelyik egészségesnek.

És az újságnak is szabad megírnia, ha netán valakit odacsippentene a harmonikaajtó, meg azt is, hogy tessék vigyázni, mert a zsebesek is villamosoznak és buszoznak. Írhatjuk akármekkora betűkkel, hogy a piacbejáratnál mindjárt a cigit, cigit szócska fogad bennünket, nyilvánvaló kínálási szándékkal. A nagy fogások reményében se hallják meg az illetékesek. Lehet, hogy ez is a demokrácia kiteljesedésének a jele? Amit már szabad kimondanunk, ki figyel arra?
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A francia vasút más

"Mostanáig azt se tudtam, hogy francia kottára járna az eszem. A szokatlanul hűvösnek beharangozott,… Tovább olvasom