Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Nőpolitika

"Mögöttünk immár a rendszerváltás közel húsz, igazán „férfias" éve, s a jelek mindinkább arra mutatnak: túl fényes eredményt a férfivezérelt társadalmunk nem tud felmutatni."
Keserű lesz a szája íze annak az ötvennél is több nyarat megért magyarnak, aki meghallja a kifejezést: nőpolitika. Ugyanis ő még élt egy olyan rendben, amikor mit sem törődve tudással, rátermettséggel, valami rejtélyes kódszám alapján küldött „pártunk és kormányunk" nőket a helyi (tanácsi és párt) vezetésbe, vagy éppenséggel az országos parlamenti és párthatalomba.

Ne is vesztegessünk több szót régen volt rossz gyakorlatra most, amikor azt láthatjuk, legalábbis Csongrád megyében, hogy a választók, vagy éppenséggel a munkáltatók bizalmából egyre több nő kerül „értékalapon" vezető pozícióba. Mondom: egyre több. Hozzáteszem: de korántsem elegendő. Mert matekozhatunk bárhogy, a nagy számok törvénye úgyis azt mutatja: az ország népességének legalább fele a szebbik nemből kerül ki.

Vagyis már ez a tény megalapozná jogukat arra, hogy a kistelepülésektől az országnak házáig mosolygós asszonyok üljenek a döntéshozós-bársonyos székek nagy részén. De ez – szerintem – csupán az egyik indoka lehet annak, hogy az eddiginél jóval több hölgy vitázzon, érveljen, szavazzon az ilyen-olyan szintű, hatáskörű testületekben. A másik: mögöttünk immár a rendszerváltás közel húsz, igazán „férfias" éve, s a jelek mindinkább arra mutatnak: túl fényes eredményt a férfivezérelt társadalmunk nem tud felmutatni.

Ha visszalapozunk egy kicsit a közelmúlt történelemkönyvében, azt látjuk: világot megváltó gondolatokból folyt itt kérem olyan túltermelés, hogy ha pénzzé tehettük volna, most hegyekben állna az euró minden bank trezorjában, államunk kincstárában, de még a családok számláján is. Lánglelkű (férfi) vezetőink most, válság idején sem szűkölködnek távlatos elképzelésekben. Csak éppen az a köznapi problémákra érzékeny gondolkodás hiányzik a politikai elit fegyvertárából, ami éppen a nőkre, a férfiaknál jóval gyakorlatiasabb nőkre annyira jellemző.

Hogy emellett asszonyaink válságtűrő képessége is nagyobb? Sőt mi több, akár még az önkormányzati, parlamenti viták hangnemét is meg tudnák reformálni már azzal, ha a családi otthonban érlelt türelmet, megértést lopják be a politikába? Vélhetően így lenne. Figyelve országirányitásunk mocskolódós hevületét, úgy érzem, túl nagy kockázatot nem rejtene az ország szempontjából egy nők vezérelte hatalomátvétel. Ehhez persze az kell, hogy mi, férfiak higgyünk bennük. Ha már a férfiak irányította világunk csődjét szemlélve magunkban oly nagyon úgysem hihetünk.

Olvasóink írták

  • 5. StatusQuo 2009. március 16. 16:47
    „Flexi! Igazad van de Antall urnak nem egy jólmegfizetett tanácsadója volt! Ja és külföldi.”
  • 4. vmagdi 2009. március 10. 14:13
    „es mi van akkor ha a noknek nem ahhoz lenne kedvuk, hogy vitazzanak, erveljenek es szavazaznak?...En a magam reszerol siman csak no szeretnek lenni, olyan igazi klasszikus noi feladatokkal es nincs kedvem lecserelni a kezitaskam diplomatataska...ha csak ugy siman kielhetnem a noiseg minden szep arnyalatat, rendben tarthatnam az otthonom, foglalkozhatnek az unokammal anelkul, hogy az oramra kellene neznem, ha novenyeket gondozhatnek, befottet tehetnek el, savanyusagot, kitalalhatnek egy uj ruhat stb GONDTALANUL es nem mindig a szamlakat kellene szortirozni surgosekre es halaszhatoakra....Tudom, tudom a politikaban van a nagy love, nezem is Lendvai Ildikot mennyi lehet meg benne a no, tud e meg mosolyogni, vagy mar csak protokol vicsorog....
    Kedves Zoli vannak noi es ferfi foglalkozasok, megvallom nem kedvelem a ferfi balettancost, a ferfiak tervezeznek repuloket, epitsenek hidakat, talaljanak meg uj orvosi megoldasokat.. uj technologiakat, es ha beteved a laborba egy-ket madame curie ne hajtsak el, ennyi tan pont eleg
    Szerintem nem kellene ezt a vonalat eroltetni, lathatjuk hova vezetett a fene nagy feminizmus, mindenkinek identitaszavara van, a ferfiak piercingekkel jarnak, a nok ugy bazmegelnek mint a vizfolyas, es az ilyes szulok gyerekei meg azt se tudjak melyik nembe soroljak be magukat.
    Ugy hogy a magam reszerol, koszonom, de nem tetszik az ajanlata. Es csak annyikelll, a ferfiak kapjanak annyi penzt, amibol egy csalad jol elvan, a no meg teremtse meg azt a csaladi hatteret, ami egy dolgozo ferfinek pozitiv hatteret biztosit..”
  • 3. flexsnake 2009. március 09. 23:50
    „2. hozzászólás sima 2009.03.09. 19:35
    Új dolog volt ez. Nem tudták hogy milyen lesz. Mindegy hogy kit ültettél volna oda. Tapasztalatlansággal nem lehet országot irányítani. Mi 20 éve létezünk, addig mindig csak valahova csapódtunk. Tapasztalt ember nem volt.
    Mindenki muljában ott vannak pártkönyvesek, régi rendszer tagjai. Ki lett volna itt az aki egyből tudta volna hogyan és merre kellene lépni? Senki. Külföldi segítség kellett volna, olyan országé ami nem tegnap született. Lemaradtunk és most már a környező exkom országok is beelőznek. Tanultak a mi hibánkból.”
  • 2. sima 2009. március 09. 19:35
    „"Mögöttünk immár a rendszerváltás közel húsz, igazán ,,férfias" éve, s a jelek mindinkább arra mutatnak: túl fényes eredményt a férfivezérelt társadalmunk nem tud felmutatni."
    Azt rögtön tegyük hozzá , hogy Magyarországon. Érdekes módon , Cseh és Lengyelországban működik a "férfivezérelt társadalom". Itt nem a hangoskodó, "rendszerváltó" férfiakkal és a csendes nőkkel volt a baj , hanem azzal hogy igazából nem volt rendszerváltás. Ne kenjünk mindent a férfiakra , a nők is megjárták a szavazófülkéket amikor arról kellett dönteni kikre bizzuk az ország vezetését.

    "Mert matekozhatunk bárhogy, a nagy számok törvénye úgyis azt mutatja: az ország népességének legalább fele a szebbik nemből kerül ki."

    Ha ez igy van , akkor ők is szépen hozzájárultak "kedves" vezetőink megválasztásához. Köszönjük !”
  • 1. flexsnake 2009. március 09. 17:50
    „Az ország nagyobbik fele nő mivel a férfiak korábban halnak.
    De miért is kevesebb a nő a politikában vagy a felsővezetésben? Vagy nézhetnénk cégeket is.
    A titok kulcsa család: anyának lenni majdhogynem főállás. Főzés, mosás, házimunkák és bizony emellett még magasabb posztban vigyorogni, nehéz dolog. Vagy karrier vagy család.
    De egy férfi családdal együtt is könnyebben tevékenykedik. Ez már régen kialakúlt dolog. Erőszakkal nem lehet növelni a nők számát fent sem. A női agy más. Van amiben jobbak van amihez egy férfi jobb. Azt is tudjuk hogy egy villanyizzó becsavarása bármely nemnél ugyanúgy működik. Műszaki téren már a férfi agy müködik jobban, persze van autószerelő nő is és jól végzi a dolgát. De egy férfi nehezebben tanul meg odafigyelős pepecs munkát, vagy egy összetettebb dolgot. Ha megtanulja elvégzi. A két nem más-más dolgokat csinál jobban vagy rosszabbul. Ezen kár keseregni a szőke nő is vezet autót de ettől még vannak nagyon jó női buszsofőrök, sőt kamionosok 15-20év balesetmentes közlekedéssel a hátuk mögött. Mindenki valamiben kicsit jobb.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ez is férfinap

"Szép vagy, okos vagy, de most már menjél el a boltba! Sörért." Tovább olvasom