Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Ökomenekült

"Miért is tagadnám, megborzongtam, amikor először hallottam a kifejezést: ökomenekült. Olyan ember kényszerül e kategóriába, aki természeti katasztrófák elől vándorolva keres új lakhelyet magának, netán megszokott környezetében, őseinek földjén az elsivatagosodás, vagy éppen a túl sok csapadék miatt képtelen megélhetéséről gondoskodni."
Miért is tagadnám, megborzongtam, amikor először hallottam a kifejezést: ökomenekült. Olyan ember kényszerül e kategóriába, aki természeti katasztrófák elől vándorolva keres új lakhelyet magának, netán megszokott környezetében, őseinek földjén az elsivatagosodás, vagy éppen a túl sok csapadék miatt képtelen megélhetéséről gondoskodni. És az ilyen Föld-polgárok számát már közel sem csak százezrekben, hanem milliókban mérik, egy ENSZ előrejelzés szerint 2010-re az is előfordulhat, hogy 50 millió ökomenekültet tartanak majd számon.

Hogy nekünk, magyaroknak nem kell efféle gondoktól félnünk? Való igaz, millió hektárokat elborító árvizek, tízezrek életét követelő földrengések éppen úgy elkerülték eddig a Kárpát-medencét, mint ahogy fákat tövestől kitépő hurrikánok elől sem kellett még a pincébe bújnunk. Mi csak szemléljük bolygónk távoli vidékeinek katasztrófáit, s közben szép csendesen, de nap mint nap szennyezzük a környezetünket. Legyintünk, mondván, mit számít néhány száz illegális szemétlerakó az általános klímaváltozás korszakában. Miközben a tudósok már régen rávilágítottak egy csöppet sem elhanyagolható tényre: a Föld megkínzását éppen úgy szüntethetnék meg, ha minden egyes ember a maga harcálláspontján venné fel a küzdelmet a környezet pusztításával szemben.

Úgy bizony, a kék bolygón tapasztalt általános felmelegedés – ami idővel az óceánok szintjének megemelkedésével, s ki tudja, még milyen következményekkel fenyeget – többek között azzal magyarázható, hogy ész nélkül pazaroljuk a Föld kincseit. Kiköveteljük, már pedig nekünk mindig újabb és újabb technikai csodaszerkentyűk kerüljenek háztartásunkba. De az már nem jut eszünkbe, hogy ezek előállítása mekkora energiák felhasználásával jár. Kocsi? Naná, hogy ott legyen a fenekünk alatt, de azt már nem számoljuk össze, hogy 2005-ben mégis hány millió gépjármű bombázhatja füstjével a levegőt. Elájulunk a boldogságtól, ha kimutathatjuk, lám már megint négy, netán öt százalékkal nőtt az ipari termelés, de belegondolunk-e valaha is, hogy mit ér mindez, ha éppen a levegő fogy majd el körülöttünk?

Nem akarom a kelleténél jobban ostorozni magunkat, de én bizony úgy látom: mi, a XX. és a XXI. század fordulóján élők nem vagyunk valami gondos gazdája otthonunknak, a Földnek. Hogy aztán ezzel a bűnünkkel majd miként számolunk el unokáink előtt, már rejtély. Nagyon bízom, nem egy jól megerősített óvóhelyen kell majd beszélgetnünk, ahol fényképről mutogatjuk, hogyan is nézett ki egykoron a nyíló virág.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pánik, kampány

"A magyar szokásoktól eltérően például a szegedi, makói, kiszombori, apátfalvi patikákban senki nem… Tovább olvasom