Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Önmagunk kifosztása

"És reménykedjünk, hogy tévedés az is, hogy ez az ünnepet elrontó csata olyan, amilyenek mi, magyarok együtt vagyunk, s az is tévedés, hogy olyan, amilyet érdemlünk."
Keresni sem lehetne annál találóbb tévedést, mint amit egyik hetilapunknak a BBC kelet-európai tudósítója mondott, mégpedig, hogy „a magyarok kedvesek az idegenekkel, de kegyetlenek egymással". Valahogy így, ilyen abszurd a viszonyunk saját múltunkhoz és jelenünkhöz, és ünnepünkhöz is, egy olyan ember szemével nézve, aki évszázadokon át nem tapasztalt saját népe körében elnyomást és demokráciahiányt. A Parlament előtti ünnepség köré emelt háromméteres fal ez az abszurd maga. Belül a külföldi védett delegációknak szóló emelkedett ünneplés, amilyennek kifelé látszani szeretne egy, a status quóhoz ragaszkodó, de morális hitelét elvesztett kormány. Kívül pedig a demonstrálók kiszámíthatatlan, indulati ötvenhatozása, ami a retorika nagy részében a minimumát sem nyújtja annak, amivel biztosan, összetartozóan azonosulhatna a nemzet.

A tévedés az, hogy ezt az abszurdot 1956 ünnepe váltotta volna ki. Bár 1956 még túlságosan közeli ahhoz, hogy a közemlékezet békéje bevonja, a szabadságot és a vesztes nemzet önbizalmát az egész világ előtt visszaadó forradalom mégis lélektől lélekig érinti meg az embereket, s lényege éppen az lenne, hogy ezt a három méteres falat lebontsa.

Tizenhat év demokrácia után aligha van józan polgára ennek az országnak, aki önszántából ilyen szorongatóan, szomorúan hamis két oldalát akarná megélni 1956 évfordulójának. A közszolgálati televízióban azt látni, ahogy lehangolt és indiszponált színészek elkerítve játsszák az ötvenhatos megemlékezést – szó szerint játsszák, talán ez életük legkeservesebb szerepe. Néhány sarokkal odább, politikán, ünnepen, demokrácián messze kívül álló hőzöngők csatáznak a rendőrökkel, s azt a rendőrség válogatás nélküli fellépése mellett megbecsülni sem lehet, mennyien tüntetnének zavargás nélkül.

És reménykedjünk, hogy tévedés az is, hogy ez az ünnepet elrontó csata olyan, amilyenek mi, magyarok együtt vagyunk, s az is tévedés, hogy olyan, amilyet érdemlünk. Nem a politikai beszédírók dolgozószobájában, és nem is az antiglobalista divatot követő zavargásokon dől el, hogy mit jelent 1956 az emberek szívében. Hanem az otthonokban, iskolákban, és minden hétköznapi beszélgetésünkben, amelynek sikerül lebontania a forradalmat megtorlók 33 évig a lelkünkbe csepegtetett hazug igazolásait. S ha a máshonnan nem lehet, akkor szeretteinktől, közösségünktől, egymástól kapjunk megerősítést: 1956 emléke a hazaszeretetünk legbelsőbb köréhez tartozik, és nincs az a politizálás, amely abszurddá teheti. Önmagunkat fosztjuk ki, ha ez megtörténik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötvenhat kibírja

"Ez az évtizedeken át elhallgatott, befeketített, meggyalázott ünnep újra mozgásba hozza a… Tovább olvasom