Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Optimista a vadgalamb

„Hullatja levelét az idő vén fája" – írta Arany János a Buda halála első sorában. A mindig okosok kukacoskodhatnának vele, hogy nemcsak a vén fa hullatja, hanem a fiatalabbja is, de a biológia is más, meg a költészet is más.
Akinek a fejébe belekövesedett a logika, ne olvasson verseket. Tény azonban, hogy „itt van az ősz, itt van újra", és akármelyik ablakon nézek is ki, hulló levelet látok itt is, ott is. Egyik oldalon az egyik lakó söprögeti, pedig senki meg se köszöni neki, a másikon a másik. Sok nekem egyszerre kétfelé néznem, maradjunk az egyiknél!

Mondhatom öregapónak is vagy talán tatának is, aki a ciroksöprű nyelét markolja, és olyan igyekezettel dolgozik, mintha bárki is el akarná söpörni előle. Aztán látom, hiába siet, előáll valaki, és korszerűbb eszközzel dolgozik: neki lombsöprűje van. A gereblyét keresztezték a söprűvel, ötször vagy tízszer haladósabb a munka.

Eszembe jut valakinek a hangja: szeretem én a munkát, órákig el tudnám nézni. Munkaidőmből is kitelik.

Átjön a két atyafihoz a másik oldal örök szorgalmasa, és aranyos közvetlenséggel nemcsak nézi őket, de szóval is tartja. Nem hiszem, hogy munkamódszer-átadás történne, a hang azonban nem ér föl hozzánk. Ha jól számolom, harminc évvel ezelőtt ültették azt a fát is, amelyik nekik hullatta a levelét, de kicsit csökevényesebbre sikeredett. Gyorsan növő nyár és fűz fogta el előle a napot, de rá is fizetett mindegyik: megette őket a nagy sietség.

Kopasz már a kis fa, elhullottak díszei, de lentről egyikük se veszi észre, hogy a fejük fölött vadgalamb ül a fészkén. Október közepe van, és mer még költeni? Hol hagyta el a madárkalendáriumot? Nem tudná, hogy itt-ott már fagyokat kuruttyol reggelenkint a rádió? Aztán eszembe jut, hogy február közepén, egészen pontosan Julianna napkor fényképeztem valamikor ugyancsak fészkét ülő vadgalambot. Körbe-körbe fogta a hó, alig láthatott ki belőle. A hó hamar elment, és a kis galambok kikeltek.

Vannak dolgok, amit az optimista madarak tudnak jobban.

Persze nem mind tud mindent. Kertünkben tavasszal, amikor a fekete cseresznye pirosodni kezdett, két fészekalja feketerigónak csipkedték az öregek a termést. Tizennyolc csőrt kellett megtömniük, a mi kárunkra. Mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy lelkesedtem értük. Addig csak azt láttam, kukacokból növesztettek kétoldali harcsabajuszt maguknak. Áttértek volna a vegetáriánus étrendre? És hadseregnyi mindenevő veréb csatározott mellettük. Mind azt ette, amit az Isten adott, és engem nézett betolakodónak. Mostanában hallom, valami rigójárvány üthette föl a fejét, mert egyszer csak valamennyi eltűnt a környékről is. Pedig a rigó is született derűlátó. Hajnali kettő után fújta már az ébresztőt.

Én már tudom, amit ők még nem. Amit a biológia ront el, azt a biológia hozza helyre. Csak idő kell ahhoz is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A mi kis csapdánk

Volt a napokban egy konferencia a fővárosban, melyen gazdasági szereplők azt próbálták sorra venni,… Tovább olvasom