Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Papírkaland

JEGYZET - "Az iskolai büdzsékből kieső összegeket előbb-utóbb az államnak kellene pótolnia.
Papírgyűjtés. Generációknak ismerős fogalom. Kaland, vetélkedés, jó buli – őrsök, osztályok, iskolák között. Annak idején úttörőként, kétkerekű kiskocsit vonszolva, házról házra jártunk, becsöngettünk és kérdeztük: van-e felesleges újságpapír? Volt, ahonnan elzavartak, vagy ajtót, kaput sem nyitottak, de legtöbbször azért kaptunk pár köteggel – én is voltam fiatal felkiáltással.

Májusi hír szerint 2015. január 1-jétől a változó uniós előírások miatt ez megszűnt volna, mert a külön gyűjtött papírhulladékot ingyenesen át kellett (volna) adni a közszolgáltatónak. A pedagógusok rögtön elkezdték keresni a kiskapukat. Mert az évente egy-két alkalommal szervezett, rendezett papírgyűjtés nemcsak jó buli, de az államosítást követően nagyon fontos, szinte egyetlen fix bevételi forrása a tanintézményeknek, amelyből kirándulásokat szervezhetnek, de akad arra is példa, hogy a több tonna papír után befolyt összeget jótékony célra ajánlották fel.

Összeesküvésre nincs szükség, a kormány törvényt módosít, hogy 2015. január 1-jétől is folytathassák a kicsik és nagyobbak a papírgyűjtést.
Nagyon helyes. De arról az „apróságról" ne feledkezzünk meg, hogy a kormány rájött, ezzel az intézkedéssel magán is segíthet. Ugyanis az iskolai büdzsékből kieső összegeket előbb-utóbb az államnak kellene pótolnia. Országosan több ezer iskoláról és valószínűleg több 10 vagy akár 100 millió forintról beszélünk! A költségvetés feszes, sok mozgástér nincs benne. Akkor honnan, hogyan lehetne előteremteni a suliknak a pénzt?

Papírgyűjtésből. Házról házra járva, kiskocsival, tárcák közti versennyel. Nagy, igazi papírkaland lenne.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az utca kövén

˝Azon már felesleges gondolkozni, mi tette ilyenné.˝ Tovább olvasom