Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Párja a krumplilevesnek

"Ahogy a krumplileves bevonult a parlamenti aranyköpések tárházába, föltehetően a kényszerítő „vizelési" ingernek is ott lesz a helye, ahogy ott van már a „patakvér" is, meg a „monnnnyon le!" is."
„Fölös számban" készülök fogyasztani a magyar helyesírás macskakörmeit, és még bocsánatot se kérek érte. Lehet, hogy két körömmel szednék ki érte szemeimet, mert egyszerre két politikai oldalnak szolgálni vagy ártani egyre megy. Szólásszabadság van, azt mondhatsz, amit akarsz, de ha nem úgy szólsz, ahogy mi szeretnénk, szemed bánja, nyelved bánja, zászlórúddal vagy gumibottal veregetünk, és a szádat is beragasztjuk.

Most egy kicsit szalonképtelenebb dolgokról is szó lesz. Ősztől kezdve a folyamatos tavasz idejét éljük, a tavasz pedig a kertészkedés évszaka is. Az egyik frakció, elunva az ülésteremből való folyamatos kivonulásokat, másként gondolta „lazítani a munkafegyelmet". „Rendkívüli frakcióülésnek" álcázták összejövetelüket, amelyre meghívták az európai parlamenti képviselőket is. Előkapkodták hazulról hozott, mondhatnám „előmelegített" franciakulcsaikat, és társadalmi munkában, régen kommunista szombatnak nevezett lendületes hórukkal pénteken lebontották a Parlament előtti kerítést. Mert száz nap elteltével folyamatosan sérti az emberek gyülekezési jogát, a szólásszabadságot, és a jó Isten tudja, mit még. A rendőrök a „mentelmi jog" hamis látszatától megszédülve tűrték, aztán szépen „visszakordonozták" az egészet. Hogy a kétszeres „feketemunkát" hogyan viseli el az adóhivatal, arról még nem lehet tudni semmit.

A szólásszabadságról néhány kajla gondolat azonnal eszembe jut. Vezérpolitikusunk szájából keresetlenül jött elő annakidején a szózat, valahogy így: „A krumplileves legyen krumplileves!" A mozgalomból kikopni készülő másik politikusunk meg imígyen szólta el magát a „Szólás szabadsága" föliratot viselő televíziós műsorban: „a vizelést nálunk vizelésnek szokták mondani". Ahogy a krumplileves bevonult a parlamenti aranyköpések tárházába, föltehetően a kényszerítő „vizelési" ingernek is ott lesz a helye, ahogy ott van már a „patakvér" is, meg a „monnnnyon le!" is.

Megeshet, hogy akkor is előkerül valahol a ládafiából csöppnyi kis írásom, amikor már nem értenek meg belőle mindent, szíves engedelmükkel most csak a „vizelést" részletezném. Nem merem ide idézni a magukat „elgaloppírozó" politikusok „csőcselék" szavát, inkább a gyülekezési szabadság és a szólásszabadság álcája mögé bújó furcsa gyülekezetet mondok, amely Kossuth téri kempingezésbe kezdett. Sátrakat vert, „gulyáságyúkat" is bevetett, talán a cipőfűzőtől kezdve a gatyamadzagig mindent árult, ott „félmeztelenkedett" tisztálkodást mímelve az Isten szabad ege alatt, és mi mást tehetett volna, világszép Parlamentünket szorító szükségből „körül húgyos" épületté változtatta. Kemény rendőri „attakkal" kiszorították őket a térről, mondván, legalább „vizelni" menjenek haza.

Szeretem a politikai finomságokat. Ahogy a tehén törüli szájon „lucskos farkával" a fejőgulyást, úgy kell ezt megtenni. A föntebb való időkben egyik külföldi követségét pórias egyszerűséggel „körülürülte" egy csapat „maoista" kínai. Ritkán vonul be a letolt gatya és meztelen ülep a politika eszköztárába, a „szuperelőkelő" felelet lepett meg legjobban. Reggelre kelvén „minden nagy rakásra" apró Mao-képet tűztek a követségiek. Ezt a szentségtörést nem tudván elviselni, a „támadók", kidörgölvén szemeikből az éjszakai csipát, maguk takarítottak el mindent. Nekünk nincsenek már elegánsan szájon törülő teheneink, a kerítést találták legmegfelelőbbnek. A KISZ-es korában „Kekecnek" becézett főember fogta magát, franciakulcsokkal és méretes csavarkulcsokkal fölszerelt frakciótársai élén rohamozta meg a szívet-lelket szomorító alkotmányt, az „alkotmányos rend" helyreállítása örvén.

Na, ezt vitatták éppen a televízióban, „négypárti" nyilvánosságban, amikor egyikük, szintén az „ellenzéki oldalról", éppen a „jobboldal" szétforgácsolását rótta föl a másik ellenzékinek. És ekkor csúszott ki a politikusok közötti „humorverseny győztese" címre méltán pályázó, egyébként búcsúzni készülő frakcióvezető szájából a „krumplileves" méltó párja, valahogy így: „nálunk a vizelést vizelésnek mondják." Sok más aranyköpése mellett őrizze történelmi patináját a tisztes utókor.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Számábránd

"Milliárdban mérik újfent a reménykedést, sőt mi több, ezen a héten azt se éri nagy csalódás, aki az… Tovább olvasom