Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Parkolni pedig kell

"Akár három kört is tehet az autós, mire talál szabad helyet a városháza előtti téren."
Az új parlament első intézkedései között módosította a parkolási törvényt. Volt rá igény. A híradásokból ismerjük a budapesti botrányokat. Magánvállalkozások söpörték be a pénzt, az önkormányzatoknak csurrant-cseppent belőle, miközben a parkolóhely nem a maszek cégé, hanem az önkormányzaté. Legendák és tudósítások szóltak arról, miként dolgoztak saját zsebre a parkolóőrök, főnökeik. (Tisztelet a kivételnek.) A korrupció melegágya szó szerint az utcán hevert. Mostantól kezdve viszont másképpen lesz. Az önkormányzat gyűjti be a forintokat, a díjat is maximálták egy liter 95-ös benzin árának kétszeresében, ez az idén 544 forintot jelent. Ráadásul csak ott lehet díjat szedni, ahol a várakozásra alkalmas helyek telítettsége a 70 százalékot meghaladja.

Az önkormányzatok, amelyek a pesti módszerhez hasonlóan üzemeltették parkolóikat, mint például Szolnokon, azok bizonyára helyi rendeleteket alkotnak majd, hogy igazodjanak a törvény szavához. A három megyei városban, ahol szednek pénzt a parkolásért – Szentesen, Szegeden és Hódmezővásárhelyen –, eddig is az önkormányzat cégének emberei tüsténkedtek a területen.

Ha az általam megkérdezettek emlékezete nem csal, a megyeszékhelyen 1987-ben vezették be a fizetős parkolást a Széchenyi téren. Vélhetően már akkor is azt szerették volna elérni, hogy a belvárost tehermentesítsék a gépjárművektől. Hogy ez nem igazán sikerült, az is bizonyítja, akár három kört is tehet az autós, mire talál szabad helyet a városháza előtti téren. Pedig nem olcsó mulatság itt letenni a kocsit, egy órára 375 forintba kerül. A jelenleg működő rendszert egyébként 1996-ban állították üzembe, vásárolták meg egy izraeli cégtől. Sokan szidták a jegytépkedős módszert, a szegediek kénytelen-kelletlen megszokták, az ide érkezők pedig változatlanul elégedetlenek vele, macerásnak tartják. Nem véletlenül lapunk Csörög rovatának egyik slágertémája a parkolás. Drágállják, abszolút rugalmatlannak minősítik, arról nem is beszélve, hogy az utóbbi hónapokban közel háromszáz parkolóhelyet megszüntetett a város. Ám ha sokallják is az összeget, ha a helyzet úgy hozza, az autósnak parkolnia pedig kell valahol. És akkor inkább a város kasszáját gyarapítsa, mintsem hogy kézen-közön elpárologjanak a forintok.

Olvasóink írták

  • 2. deszkás 2010. június 14. 14:15
    „A Szőregi Coopban kb egy éve még a negyedes parkolójegyet sem ismerték.Mert a parkolótársaságnak érdeke volt hogy a magasabb értékű park.jegyeket adják el."Természetesen nem bizományba hanem azonnali inkasszó!”
  • 1. flexsnake 2010. június 03. 16:25
    „Semmi nem változott. Most olyan cégek csinálják a parkoltatást és az ellenőrzést akik azokat büntetik akiknek érvényes parkolójegyük van. Érthető, hiszen százalékos részesedést kap az ellenőr. Megadják mennyi autót kell bírságolni egy nap. Van egy minimum norma.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átok az áldás

"Az égi áldás könnyen átokká válhat, ha nem vesszük elég komolyan a felkészülést." Tovább olvasom