Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

Perben, haragban

"Még hogy sokba kerül a válás? Akkor még senki nem számolt utána annak, mennyit emészt föl egy házasság! Ezzel a – kis jó szándékkal még humorosnak is tekinthető – mondattal elintézhetném az ügyet: ma Magyarországon akár egymillió forintot is „leadózhat" szakértőknek, államnak, jogásznak az, aki válással fejezi be az egykor oly nagy szerelemmel indított párkapcsolatát."
Még hogy sokba kerül a válás? Akkor még senki nem számolt utána annak, mennyit emészt föl egy házasság! Ezzel a – kis jó szándékkal még humorosnak is tekinthető – mondattal elintézhetném az ügyet: ma Magyarországon akár egymillió forintot is „leadózhat" szakértőknek, államnak, jogásznak az, aki válással fejezi be az egykor oly nagy szerelemmel indított párkapcsolatát.

De kinek van kedve humorizálni egy olyan országban a válások költségein, a vagyonjogi perben nem egyszer a tönk széléig sodródó családokon, ahol – sok egyéb mellett – a párkapcsolatok is igencsak mély válságot élnek át. Ahogy a közéletből, úgy a magánéletünkből is egyre inkább eltűnik a tolerancia, a viták nem az okokat feltáró beszélgetésekbe, sokkal inkább veszekedésekbe torkollnak. Nem ismerem a pontos statisztikákat, de különösebben mélyreható kutatás nélkül is sejthető: a házasságok majd' fele válással ér végét, miközben a házasulandók száma is évről évre csökken.

Hogy miért baj ez? Hogy az élettársi kapcsolat is lehet olyan erős és gyümölcsöző kötelék, mint a házasság? Természetesen lehetne, csak éppen az derül ki, hogy valami miatt mégsem az. A családon belüli erőszak éppen úgy megtalálja az élettársakat, mint a házas feleket. Ugyanakkor a csökkenő gyermekszám is utal talán arra: bár a házasság nem egy tökéletes intézmény (lásd még: demokrácia), de ennél jobbat eddig nem találtak ki. Vagyis, ha már egyszer kimondtuk azt a bizonyos boldogító igent, s szemrebbenés nélkül beígértük az anyakönyvvezető előtt, hogy jóban, rosszban kitartunk egymás mellett, akár meg is tehetnénk.

Hiszen mi más adhat erőt a hétköznapok gyűrődéseinek elviseléséhez, mint éppen egy biztos családi háttér, ahol pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy a házasság nem sorolható egy édességi fokozatba a habos torával, de nem is ciánkeserű. Házasságban akár még a kérdés is feltehető: vajon az jobb megoldás, ha két-három hangosabb szó után már azt üvöltik a síró gyerek feje fölött apák és anyák, hogy akkor vége, ennyi, takarodj? Jobb hallgatni hirtelen lobbanó indulatunkra, mint gyerekünkre, aki – mint sem sejtve az alternatív párkapcsolatokról, szabad házasságról, bankos kölcsönért, hitelképesség reményében megkötött frigyekről – azt szeretné, ha apjának, anyjának kezét is foghatná, ha kisétálnak a ligetbe.

Talán ezen kellene elgondolkodni, mielőtt a válás – akárcsak a házasság – egy nagy matekleckévé válik: megéri, nem éri, mibe kerül, s mégis, ki fizesse? Mert hogy a gyerek mosolya, mint ahogy saját lelki békénk, sem forintra, sem az annyira áhított euróra nem átváltható.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vásárhelyi illegalitás

"Közeledik az október, megint éledezik a föld alatti mozgalom Vásárhelyen – és ez sajnos nem… Tovább olvasom