Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Pirosodik a hó

"Amióta eszét tudja az emberiség, a hó fehér szokott lenni. Hófehér. Az örök havak világa is fehérségével álldogál a legmagasabb hegyek tetején. A mi vidékünkön élt még gyerekkoromban ez a beszédbeli fordulat is: majd ha piros hó esik. Szent sohanapján."
Amióta eszét tudja az emberiség, a hó fehér szokott lenni. Hófehér. Az örök havak világa is fehérségével álldogál a legmagasabb hegyek tetején. A mi vidékünkön élt még gyerekkoromban ez a beszédbeli fordulat is: majd ha piros hó esik. Szent sohanapján.

Elunhatta ezt az egyformaságot a természet, mert azt olvastam a napokban, Omszkban narancsszínű hó esett. Az áldóját! Még nem piros, de pedzi már. A szomszéd országban győzedelmes ellenzékiek narancssárga sáljáról és nyakkendőjéről vette volna a mintát? Be kellett érnie a hó átcímkézésével.

Valami ragacsos nyavalya lehet, olvasom tovább. Gyertek vegyészek, rajtatok a sor. Telepítettek mindjárt mozgó laboratóriumot is arra a tájra, de nincsen ideje kivárnia a tudósítónak, amíg előlögybölik benne a nagy titkot, a puszta tényt kürtöli világgá. Nem akarok súgni a laboránsoknak, de nálunk halasi esőnek emlegették hajdanán a homokveréses csapadékot. Állítólag békaeső is szokott lenni. Azzal magyarázták, hogy valahol messze-messze, úgy fölszippantott a forgószél a mocsaras tavakat, hogy a békák is vele utaztak. Valahol le kell annak esnie, ami fölkerül a magasságokba. Ahogy gyalogbékaként terül el némelyik politikusunk, belehuppanván a rögös valóságba, a madárlátta békáknak is földet kellett érniük.

Példát a Bibliából is vehetnénk, a tíz egyiptomi csapásban az is szerepel, hogy a Nílus vize vérré változott. Vérré, még csak nem is narancsszínűvé. Ott meg valami algafélék vagy moszatok szolgálnak kapaszkodóként a tudomány embereinek, ha nem akarnak hinni a csodákban. Télen talán az alga se szaporodik, ezt az elméletet se lehetett ide alkalmazni. Azt is olvashatom, mert leírva van, hogy kétszáz kilométer sugarú körben nagyobb ipari üzem sincsen, aminek valamilyen füstjét magába szippantotta volna a hó. Kétszáz kilométer? Ha nálunk szúrna valaki az ország közepébe, Pusztavacson, egy hatalmas körzőt, és ekkora sugárra kinyitva rajzolna kört, bizony mondom, pillanatnyi szomszédainktól is kellene visszakérnünk egy-egy darabot. Ne menjen azonban haza üres kézzel a nyájas tudósító, mert ott van az orosz olajipar egyik központja.

Azonnal a hazai olajfodrászok jutottak eszembe. Hol vannak már! Többségük szabadlábon. Nálunk szőkítés áldozata lett a rózsaszínben tündöklő fűtőolaj, hogy drágábban adhassák, ott még csak a belekeverésnél tartanának? Folyóvizeket, tavakat és tengereket szokott olajjal elszennyezni a civilizálatlan civilizáció, hogyan kerülne ez föl a fellegekbe? Éber azonban a természetvédelem, intelmet is mellékel a hírhez. Lehetőleg senki ne is érintkezzen a ragacsos trutymóval, amíg a kémcsövek és pipetták ki nem mondják az igazságot. Még az állatokat se engedjék ki addig.

A tíz egyiptomi csapás mintájára született meg a második világháborúban a Dzsugasvili-féle tíz csapás. Csak nem ez szaporodott eggyel? Politikai maffia műve is lehet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Amerikai levél

"A minap úgy döntött egy New York-i bíróság, hogy akinek kedve van, és a megfelelő eszközök is a… Tovább olvasom