Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Pofonparádé

"Hogy a férfiasságnak, meg a küzdelemnek mi köze az alattomossághoz, az elborult agyhoz? Talán ideje lenne már eldönteni. S közel sem csupán a medencék világában. Mert – hogy más példákat is előcibáljak – a kézilabda-rangadókon is nagy változatossággal hullanak a pofonok."

„A béke vagy te Sport!/ a népeket egymáshoz fűző szép szalag:/ és testvérré lesznek mind általad/ önuralomban, rendben és erőben." Óda a sporthoz című művében vetette papírra e sorokat Coubertin báró, a modern kori olimpiai eszme jeles képviselője.

A tiszteletre méltó úriember igencsak idegesen rágcsálhatja lúdtollát, s talán még az ódákra szánt papirosát is a szemétkosárba dobja, ha a felhők fölül szemlélvén a világ sportját, véletlenül a magyar vízilabdázásra veti aggódó tekintetét. Mert e nekünk, magyaroknak oly kedves sportágban újfent bebizonyosodott: sok mindenről lehet beszélni a medence környékén, csak éppen békéről és önuralomról aligha. A sportág nem éppen higgadtságáról elhíresült mestere, Gerendás György például nemrégiben oly méretes ütést vitt be egyik sportvezető kollégájának az Eger–Vasas rangadón, hogy a füstös kiskocsmákban edződött verekedők is megnyalhatták mind a két öklüket az ámulattól.

Gerendást eltiltották, az ügy el lészen feledve, mint ahogy arra is kevesen emlékszünk már, milyen horog- s egyéb ütésekkel verték pépesre egymást néhány éve a válogatottban vállat vállnak vetve küzdő, sikert sikerre halmozó pólósaink bajnoki mérkőzésen, miként tört akkor orrcsont, s hogyan szelídült a súlyos testi sértés ügyében indított eljárás puszilgatós ejnye-bejnyévé. Ha pedig valaki fel meri vetni: a vízbe talán mégsem bunyózni járnak (legalábbis a szabálykönyv szerint) a pólósok, a sportág minden lelkes híve mennydörög – de hát ez, kérem, nem kisasszonysport, hanem férfias küzdelem.

Hogy a férfiasságnak, meg a küzdelemnek mi köze az alattomossághoz, az elborult agyhoz? Talán ideje lenne már eldönteni. S közel sem csupán a medencék világában. Mert – hogy más példákat is előcibáljak – a kézilabda-rangadókon is nagy változatossággal hullanak a pofonok. Profi bunyósainkat nyugodtan kiküldhetnék a sportcsarnokokba szakmai gyakorlatra edzőik, ha már kifogytak az új taktikai elemekből.
Kétméteres gladiátoraink esetében a türelem pedig már oly mértékben elhatalmasodott, hogy ha a támadó átlövőt csak homlokon rúgják, mielőtt egy fojtó fogással padlóra vinnék, majd két lábbal megtapossák, a szívélyes publikum mély sértődöttségbe burkolózik egy esetleges sárgalapos figyelmeztetést látván.

Hogy aztán a kispadon duzzogó megbüntetettnek eszébe jut-e
Coubertin báró ódája? Nos, erről még nem hallottam híreket. Jómagam mindenesetre ezt a szép, fent már idézett költeményt kötelező olvasmányként ajánlanám mindazoknak, akiknek szikrázó tekintetétől már a meccs kezdete előtt forr a víz, s majd lángra lobban a parketta. Hátha véletlenül eszükbe jut: sportra szerződtek, nem háborúra.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyedül nem megy

"Egyedül nem megy, akármekkora a koncentrált erő – üzeni a nép. De melyik nép?… Tovább olvasom