Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 3°C Még több cikk.

Receptírás

JEGYZET - "Így akarnák visszaszorítani a túlzott gyógyszerfogyasztást, a pirulák bespájzolását?"
Nem irigylem az orvosokat. És a betegeknek sem könnyű. A Magyar Közlöny keddi számában megjelent Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter rendelete: márciustól csak egyhavi gyógyszert írhatnak fel az orvosok. Mit is jelent ez? Nos, a megkérdezett érintettek szinte valamennyien másképpen értelmezték. Akadt olyan háziorvos, aki szerint ez bizony annyit tesz, hogy a betegnek havonta meg kell jelennie a receptért, kollégája szerint ez csupán azt jelenti, hogy egy vényre egy havi adag pirulát írhat fel, de akár három receptet is kaphat, amit aztán havonta válthat ki a páciens.

Eljátszottam a gondolattal, mi van, ha az előbbi doki tudja jól. Akkor bizony lehet bosszankodni, leszedni a keresztvizet a miniszterről. Mert havonta kell majd sorban állni az orvosnál, utána a gyógyszertárban, megy az idő, megy a pénz. Mert akkor nemcsak a háziorvos ajtaján kell kopognia 30 naponként a páciensnek, hanem adott esetben a szakorvosén is, a magánrendelőkben pedig nem pusziért fogadják őt. Szegény orvosoknak meg van éppen elég bajuk most is, márciustól kétszer-háromszor annyi beteggel kell bajlódniuk, mint eddig? Jaj!
Felvetődött a kérdés, ugyan miért terelnék ebbe az irányba az egészségügy szekerét? Logikus magyarázatra nem bukkantunk. Így akarnák visszaszorítani a túlzott gyógyszerfogyasztást, a pirulák bespájzolását? Nem ésszerű. Három hónap alatt csökkenhet a gyógyszerek támogatása, többet kell fizetnie a betegnek, és így akarnának spórolni állam bácsinak? Ez sem valószínű. A miértre egyelőre nem találtunk megfelelő magyarázatot.

Kiderült, hogy annak a doktornőnek volt igaza, aki kapásból kizárta azt a variációt, miszerint havonta kellene megjelennie a betegnek a színe előtt.
A megyei háziorvosok egyesületének elnöke elmondta: mindössze arról van szó, hogy egyszerre nem lehet kiváltani a háromhavi gyógyszeradagot, háromszor kell elballagni a patikába. Azok járnak igazán rosszul, akik a negyedéves pirulamennyiség kiváltásakor kedvezőbb áron kapnák meg adagjukat, ami harmadolva többe kerül.
Mindezek ellenére: nem irigylem az orvosokat. És a betegeknek sem könnyű.

Olvasóink írták

  • 3. muhelyiek 2012. január 05. 16:34
    „Eddig én is mind a három adagot egyszerre váltottam ki,mivel ezeket a szereket életem végéig szednem kell és arra is volt példa,hogy a meglehetősen rikán és csak alapos indokkal alkalmazható injekciót-nem mellesleg kb.35000ft-ba kerülő!!!- csak hármassával érte meg megrendelni a patikának.Mit packáznak a krónikus betegekkel? Ahova én is járok általában sokan vannak,mert rugalmasan megoldható az elkészítés,na meg a gyógyszerrendelés is.”
  • 2. klj-54 2012. január 05. 12:54
    „Én amikor buszt akartam vezetni el kellett mennem Pestre és PÁV vizsgálaton kellett átesnem, sikerrel.
    (5 évente ismétlés!)
    Tessék mondani a politikusoknak miért nem kell ezen átesni?
    Mert akkor kiderülne, hogy sokan mentális státusuk végett alkalmatlanok közfeladatuk ellátására!”
  • 1. v.imre 2012. január 05. 10:12
    „"...Kiderült, hogy annak a doktornőnek volt igaza, aki kapásból kizárta azt a variációt, miszerint havonta kellene megjelennie a betegnek a színe előtt. ..."

    Érdekes, "rendszeres" betegként kapásból én is így értelmeztem. Mondjuk azt csak a doktorok tudják, hogy egyáltalán volt-e eddig orvos széles e hazában, aki nem külön-külön, hanem egyetlen vényre írt fel egyszerre három havi adagot?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bérek, kommandók

"Szép, gondoskodó államra is vallhatna a rendelkezés, ha nem megint máséval – ismét a vállalkozókéval – vernék a csalánt." Tovább olvasom