Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Régi csibészek

JEGYZET - "A problémákat azon a szinten lehet a legeredményesebben megoldani, ahol keletkeznek."
O tempora o mores! (Micsoda idők, micsoda erkölcsök!) – kiáltott fel magyartanárunk Ciceróval, amikor már nagyon elkanászodott az osztály. Talán az ókornál is régebb óta rémüldöznek a felnőttek, mi lesz ebből a világból, ha felnőnek „ezek" a mai fiatalok. Mi lenne, semmi, ugyanolyan felnőttek lesznek, mint ők. Sajnos. Lehetnének jobbak is.

Most, hogy kitört a vakáció, máris szaporodnak a hírek, a megjegyzések és a félelmek, hogy nem bírnak magukkal a mai fiatalok. Vasárnap éjszaka például megrongálták az ópusztaszeri buszmegállót, tegnap felgyújtották a szőregi szalmabábukat. Déja vu érzésem van, nem a most véget ért szegedi fesztivál miatt, hanem a buszmegállótól. Faluban nőttem fel, minden évben kirúgták a buszmegálló ablakait, rendszeresen talpnyomokkal mintázták tele az oldalfalakat, a mennyezetre csikkeket ragasztottak. Ha megtudták, kik voltak, irgalmatlanul lepofozták őket a szüleik, akik szégyenszemre mehettek ablakot javítani meg festeni. A közösség elrendezte az ügyet, rendőrt csak akkor hívtak, ha brutális volt a rongálás. (Félreértés ne essék, az ópusztaszeri és a szőregi az volt.)

Ugyanez volt a helyzet az iskolában is. Egy kis verekedés, csibészség, dobálózás, amelynek időnként egy-egy ablak is útjába esett, nem számított rendkívüli eseménynek. Csak úgy becsöngettünk házakba, megfogdostuk a lányokat, rágyújtottunk a búzatábla közepén. Haveromnak majd a szemét nyilazták ki indiánosdi közben, egy kis forradás a szemhéján máig emlékezteti felhőtlen gyermekkorára. Az év első primőr paprikáját a tsz-tábláról dézsmáltuk, sötétedés után; a májusfát is mindig illegálisan vágtuk a határban. Ha ma tesszük, fél osztályunk a sitten. És akkor se vízmérnök, se nyelvtanár, se agronómus, se könyvtáros, se pap, de még újságíró se lett volna egyikünkből sem. Egyébként diákkorunkban minden nyáron dolgoztuk egy hónapot, ez is hozzátartozott csibészségünkhöz.

A „normál" iskolai fegyelmezetlenségeket a tanár, a szülő vagy a kettő együtt többnyire elrendezte. Mindkettőnek megvolt a tekintélye, joga és eszköze is ahhoz, hogy elrendezze. A veszetten rossz, kezelhetetlen gyerekeket – ilyen is mindig akadt – időnként makarenkói fülesekkel és a javítóintézet rémével próbálták észhez téríteni. Többnyire aztán nekik is benőtt a fejük lágya.

Ezzel persze még nem mentem fel sem a tegnapi, sem a mai, sem a holnapi fiatalkorú rongálókat, bűnelkövetőket, de a rosszalkodókat igen. Szembemenve a mostani politikai észjárással, jó lenne legalább ezen a téren követni a szubszidiaritás európai elvét, amely szerint a problémákat azon a szinten lehet a legeredményesebben megoldani, ahol keletkeznek. Ami a diákoknál lehet az osztály, az iskola, a tanár, a szülő, a helyi közösség. Felfelé tolva a döntéseket – rendőrség, iskolafenntartó központ – viszont könnyen duzzadnak elefánttá a bolhányi problémák is, amibe, bevallom őszintén, a mindenről tudó nyilvánosság is besegít. És akkor már ember legyen a talpán, aki a gyerekes csibészséget meg tudja különböztetni a bűntől. De ha mégis, a szégyen már akkor is marad a fiatalokon – köszönhetően a felnőttek álszent és képmutató világának.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Titokban teregető asszonyok

"Gaskó István szakszervezeti vezér nem csatlakozott kis kék tüllszoknyában a masinisztákhoz." Tovább olvasom