Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

Rendületlenül

"Nézegetem Vörösmarty Mihály 1836-os kéziratát, amelyre a teljes Szózatot vetette papírra. Régiesen összefutó tinta, csaknem hallani a tollsercegést és látni a kalamárist."
Nézegetem Vörösmarty Mihály 1836-os kéziratát, amelyre a teljes Szózatot vetette papírra. Régiesen összefutó tinta, csaknem hallani a tollsercegést és látni a kalamárist. Gondos költői javítások, itt-ott áthúzva, föléírva egy szó, szép kanyargós H betű az elején, az utolsó lapon pedig a gondolataiba mélyedt költő szórakozott ábrái, az eltűnődés rajzai, közöttük számadások, egy-egy összeadott, kivont számoszlop. Pontosan olyan a lap, amilyenek a feljegyzéseink ma is: hétköznapi és ismerős.

Ifjú koromtól úgy vagyok ezzel az ismerős firkákkal övezett Szózattal, mintha az tényleg, valóban fentről jönne. Ahogyan Kölcsey Himnusza fölfelé tartó fohász, úgy a Szózatnak a szívet azonnal megfogó felhívása válasz erre. Egy rendkívüli költői tehetségű, harminchat éves fiatalember hallotta meg először szívében ezt a választ. Nem volt szatirikus és nyughatatlan, mint Csokonai, és nem lett radikális és forradalmár, mint Petőfi. Elmélyülő költő volt, a haza és az emberiség hangja együtt szólalt meg benne. Szózatának mégis olyan ereje volt, hogy amikor egy naptár révén néhány év után a népi közönséghez is eljutott, a verset rövidesen szerte az országban szavalták és idézték.

Százötven év telt el Vörösmarty Mihály halála óta és sem arra nem volt példa, hogy egy művét is ki tudta volna kezdeni az egymásra kontrázó politikai kurzusok időszerűsítése, sem arra, hogy hozzá hasonló mély bölcseletű költő verse ilyen spontán módon ismertté vált volna a legegyszerűbb emberek körében is. Kossuth 1842-ben írta a Pesti Hírlapban, hogy a Szózat „máris nemzeti himnusszá vált", s azon túl, hogy a Nemzeti Színház pályázatán Egressy Béni zenét írt hozzá, az emberek éppúgy énekelték a szabadságharc csatáiban, mint Széchenyi István nyolcvanezres tömegtüntetéssé vált temetésén.

Még ma is, amikor szinte minden viszonylagos lett, amiért Vörösmarty kora lelkesedett, ez a hétköznapi jegyzetekkel teleírt lap a hazaszeretet kifejezője. A harminchat éves fiatalember nem tagadta meg versét. Pedig töprengő alkata miatt nem volt forradalmár, s Kossuth helyett inkább Széchenyi híve volt, 1849-ben képviselőként mégis követte a visszavonuló kormányt egészen Aradig, mert a hazát „rendületlenül" szolgálnia kellett. Végül a száműzetésben, majd az itthoni tragédiát átélve elméje szétzilálódott, akár Széchenyié vagy Bajzáé.

Nehezen érthető ez ma, amikor tele a világ reálpolitikusokkal. Eltelt százötven év, a nép csak énekelte, hogy „még jőni fog egy jobb kor", de akik miatt nem jött, azok közül az elméje egynek sem borult el.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megtartó és elbocsátó

"És amikor a szállítmányozó cégnél adminisztrátori munkakörben dolgozó mérnök-közgazdász egyszer… Tovább olvasom