Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Romapark

JEGYZET - "Ők talán megérdemelnek egy lakóparkot, ahol esetleg focizhatnak is."
116 roma él a dorozsmai Árpa és Búza utca környékén embertelen körülmények között, most az egyházmegye úgy döntött, épít nekik egy lakóparkot, 22 darab, 60-70 négyzetméteres lakással, sportpályával. Aki nem roma, rögtön kérdezheti: vajon a püspök nekem is ad lakást, ha írok neki kérelmet? A családom szegény, adnának egy lakóparkot? Előre hallom a zúgolódást a városban.

Ki tudja, hogy a pár éven belül elkészülő lakóparkról tíz esztendő múlva mit írunk majd. Reméljük, nem az a sors vár rá, mint a Cserepes soron évekkel ezelőtt kirabolt, tönkretett közösségi házra. Reméljük, hogy mintaprogram lesz az egészből. Reméljük, hogy nem az történik majd, mint Pozsonyban, ahol egy betonkerítés veszi körbe a romatelepet, a szemetet kidobálják a lakások ablakán. A terület a katasztrófaturisták kedvelt célpontja, sokan saját magukat fotózzák le a telep előtt. Mi lesz 10 év múlva? Olyan kérdés, amit az idő válaszol majd meg. Nem a véresszájú politikus, nem az egyházmegye, nem is egy újságíró jegyzete.
Ami biztos: a 116 roma több mint fele gyerek, aki nem tehet róla, hogy cigánynak született egy nyomortelepre. Ők nem ismerik sem Kiss-Rigó Lászlót, sem a szegedi politikusokat, pláne nem az újságírókat. Viszont azt az érzést sem ismerik, hogy milyen az, amikor kényelmes ágyban alhatnak, és lefekvéskor teli lehet a gyomruk. Ők csak azt tudják, hogy egyre hűl az idő, mert egyre inkább vacogó foggal alszanak el, és egyre nehezebb a fagyott talajba gödröt ásni, amibe aztán a dolgukat végezhetik. Ők talán megérdemelnek egy lakóparkot, ahol esetleg focizhatnak is.

Olvasóink írták

71 hozzászólás
  • 71. gretzki 2013. november 22. 16:20
    „70. pachakuti 2013.11.22. 11:29

    És kihagytad, hogy ők a "rejtett erőforrás".. -amit marha jól tudnak titkolni..”
  • 70. pachakuti 2013. november 22. 11:29
    „Horváth Attila újságíró valószínűleg ismeri és szereti a miniszter urat:

    "Fontos, hogy megmutassuk a roma kultúra szép arcát, és megüzenjük minden jó szándékú magyarnak: a romák itt vannak, ilyenek is, ezért ne azonosítsák őket a rossz hírekkel, előítéletekkel"./Balogh Zoltán/”
  • 69. marigold 2013. november 22. 09:24
    „Az ide kommentelők időnként hallgassanak Klubrádiót, megéri. Nagyon jó interjúkat lehet elkapni, remek emberekkel.
    Tegnap pl. volt egy beszélgetés a Gandhi Gimnázium igazgatójával, aki elmondta hogy az oda járó cigány gyerekek csaknem 100%-a eljutott az érettségiig és nagy százaléka felsőfokú végzettségig is. Mind értékes felnőttek lesznek, holott éppolyan cigánypurdék voltak, mint az Árpa, Búza utcai kiskölykök. De nekik szerencséjük volt, volt valaki, aki a leköpdösés helyett megfogta a kezüket és segített.
    Igen, baromi méltánytalan, hogy "egyesek" ingyen jutnak olyasmihez, amihez a többiek keserves, fogcsikorgató munka által. De lássuk be, mindannyiunk érdeke, hogy bevállaljuk ezt a méltánytalanságot és ezeket az embereket végre befogadjuk magunk közé. Hogy a következő generációk már keserves, fogcsikorgató munkával szerezzék meg azt, amit a mostani generáció ingyen "kap". Hogy a következő generációknak már legyen esélye azt a keserves, fogcsikorgató munkát egyáltalán megkapni.
    A lehető legrosszabb döntés egy lakóparkot felépítve, oda beköltöztetve az érintett családokat hátradőlni és megnyugodni, hogy ezt a problémát is megoldottuk. MÁr csak azért sem jó döntés, mert láthatjuk a kommentekből, hogy emberek ezrei érzik lopásnak ezt az adományt, holott...
    Társadalmi szolidaritás? Mond ez a fogalom valamit?
    Igen, muszáj segítenünk rajtuk - a saját érdekünkben is.
    Igen, be kell őket vonni a segítség folyamatába: szükséges hogy tisztában legyenek azzal, mit kapnak. Hogy ne ajándéknak fogják fel, hanem kölcsönnek, előlegnek. Kell, hogy legyenek - általuk is elfogadott és betartott - feltételek és sok-sok segítség, mert egyedül nem képesek rá, hogy véghezvigyék. Mi is kellünk hozzá! Én is, te is, ő is, Ön is...
    Az egyház belépése a folyamatba helyénvaló, csak abban nem vagyok biztos, hogy jól fognak hozzá.
    Ha felépítenek állami pénzből egy lakóparkot, bezsuppolják az embereket, aztán imádkoznak értük, nem fog segíteni.
    Tartok tőle, hogy ez lesz...”
  • 68. csonakos 2013. november 22. 09:14
    „66. Zember 2013.11.22. 08:01
    Fantasztikusan jó dokumentum film Viktória nővérről! Majd említem már a megfelelő helyen, digitalizáltassák! Videó kazettán van. A szentek köztünk élnek! A bűneinktől nehezen látjuk őket!”
  • 67. p79 2013. november 22. 08:03
    „És mégis miből tartanák fennt ezeket a lakásokat? Ez nagyjából olyan ötlet, mintha egy hajléktalan kapna egy Ferrarit...az sem gurul csak úgy magától. A 22 darab lakást rögtön 1 vagy 2-re lehetne redukálni, ha a következő feltételeket szabnák az új lakóknak:
    - a szülők dolgoznak
    - a gyerekek iskolába járnak
    - rendszeresen fizetik a lakbért és a rezsit
    - anyagi felelősséget vállalnak a lakás állagának megóvásáért”
  • 66. Zember 2013. november 22. 08:01
    „58. csonakos, még nem láttam. Annak idején néhányszor beültem hozzá beszélgetni - pontosabban csak hallgattam, mit mesélt. Életre szóló ajándékkal lettem gazdagabb.”
  • 65. Mike3 2013. november 22. 07:43
    „"Ők csak azt tudják, hogy egyre hűl az idő, mert egyre inkább vacogó foggal alszanak el" - a jegyzet írójának ajánlom figyelmébe a "védett fogyasztó" fogalmát.”
  • 64. mezopeti 2013. november 22. 02:24
    „Mindjárt könnyezek...
    Liberáliskám! Tedd már föl a kérdést, hogy az ő apjuk, anyjuk mit tett valaha is azért, hogy a helyzetük jobb legyen? Fog-e valaha tenni? És a gyerek áldozat? Igen. Mondhatjuk. Kb. addig amíg meg nem tanul futni. Sajnálom őket, de reménytelen a helyzetük. Csak nem én miattam, és nem mi miattunk. Otthon kell körülnéznie. Ha tudná szerencsétlen.
    Nem ez a mintaprogram, hanem az a nagyon kevés cigány ember, aki ebből a mocsokból felkelt, tanult, bármilyen fokon, és ma több-kevesebb szerencsével, tudással, de irígylésre méltó akarással, dupla "ellenszélben" - mert egyik oldalról visszahúzná az iszap, másik oldalról bizalmatlan a "fehér" ember - eltartja, és neveli(!) a családját. Ezt kell követni! Ez mellé kell odaállni a tehetős rómaiaknak is! Tettel és pénzzel!
    Ez a népség minden nap hónapokat, éveket "megy hátra"! Olyan bizalmi defektjük van, hogy nem tudom akár 100 év elég lenne-e azt lekűzdeni. Mert azt kell mondjam, hogy az előítélet bizony utóítélet, bár kollektív, ez kétségtelen. De a tapasztalás már csak ilyen. A tűz az tűz, akár kicsi, akár nagy, abba nem nyúlunk, ha egyszer már megégette a kezünket, vagy csak simán megtanultuk más kárán.
    Tessék megnézni az Vándorút (The Way, 2010 - el Camino) c. filmben, mikor a cigány apa megneveli a tolvaj fiát! Mert a tisztesség egy kicsi szikrája mégis megvan benne.
    Röviden: a fényév nagyon komly távolság. Sajnos.
    A lakópark sztoriját pedig nyugodtan borítékolhatod: a felbontással nem kell 10 évet sem várnod. A pozíciód sem váltoik meg az újságnál mire már kinyithatod, és leadhatod a tördelőnek.
    (A személyeskedő megszólításért elnézését kérem!)”
  • 63. mazsolaszolo 2013. november 21. 21:12
    „Jaj, megszakad a szívem... :( Nagyon kellenek azok a szavazatok, ugye?

    Felülről és erőszakosan nem lehet segíteni. Nem halat kell nekik adni, hanem meg kell őket tanítani halászni. Épp a katolikusok nem ismerik ezt a bibliai tantételt? Hiába adnak nekik lakóparkot, azt a mentális mintát, ami bennük él, nem lehet kívülről megváltoztatni. Értsd: ha nincs belső igénye a szebbre, jobbra, akkor adhatod neki a csillagokat is, akkor is előbb-utóbb visszatér az eredeti állapothoz, addig pusztít maga körül, amíg olyan szemétdomb nem lesz mindenütt, amit ő maga megszokott. Mert az számára - bármilyen fájdalmas is ezt még leírni is - a normalitás.”
  • 62. CID 2013. november 21. 20:31
    „Jabazdmeg, csak ne a mi pénzünkből. A kaotikus egyháztól azon nyomban minden állami támogatást megvonni. Más faszával verni a csalánt, nem nagy kunszt, majd ha a perselypénzből összetarhálják azt a pár millát, akkor vigéckedjenek. Ez vérlázító, és leszarom a purgyékat. Ezekből sosem lessz a társadalom hasznos tagja, ennyi...”
  • 61. 80sFan 2013. november 21. 20:09
    „PARDON, #59-re akartam! Bocs, bocs...”
  • 60. 80sFan 2013. november 21. 20:08
    „#58-ra: "LÁJK"”
  • 59. Minibusz 2013. november 21. 19:18
    „Tisztelt Jegyzet Író!
    Több mint 20 éve dolgozom, távol lakhelyemtől, reggel 3-kor kelek, hogy 6-ra beérjek, és délután fél 5-re érek haza.
    ´99-ben fociztam utoljára.
    Hozzávetőleg azóta nem vacsorázom.
    Viszont ismerve anyagi helyzetemet, nem vállalok 10-20 gyereket sem.
    Ha segítséget kérek az önkormányzattól, én nem kapok, mert "sokat" keresek.
    A tüzelőt minden évben meg kell vennem, mert a napi elfoglaltság mellett, nem mehetek ki, mondjuk a vasút mellé, hogy a bozótot, természetesen engedéllyel, megtisztítsam, és az így szerzett fával tüzelhessek.
    Nekem meg kellett vennem a házat, ahol élek, és fizetnem kell a részleteit.
    Fizetnem kell az áramért, mert a munkámhoz, hogy itthon is elvégezhessem, kell az is.
    Nap mint nap utazok, ezért valamilyen szinten fontos, hogy minimálisan tiszta ruhát viseljek, valamint jó magam is tiszta legyek.
    Fizetem, pontosabban levonják a fizetésemből az adót, TB-t nyugdíjjárulékot, fizetem a teljes áru bérletet, melynek a 80%-át mondjuk kifizeti a munkaadóm, ez igaz, de a 20% is annyi, mint a szegedi helyi bérlet.
    Bevallom, én balek vagyok!
    Balek, mert nem megyek el táppénzre, mert akkor gyakorlatilag fizetést sem kapok.
    Balek, mert a nyugdíjat nem fogom megérni. Mondjuk mióta "elvették" a spórolt pénzemet, már annyira mindegy.
    Balek vagyok, mert vannak akik 90%-os kedvezménnyel utaznak/utazhatnak, és még panaszkodnak, ha a buszvezető esetleg pecsételni merne, mert ugye vannak, akik a szelvényt nem is adják oda, csak kérik a jegyet.
    És persze balek vagyok, mert napi 13 órát vagyok távol az otthonomtól, és még ezért legyek is boldog.
    De amiért balek vagyok, az az, hogy vettem egy házat, amin társbérletben osztozunk a bankkal, és az bármikor gondolhat egyet, és utcára tehet.
    Persze, lehet mondani, hogy nekem van munkahelyem, és kapok fizetést, amiből ezt fedezni tudom. Okés, ez igaz.
    De én anno jártam iskolába, tanultam, mert nekem az volt a dolgom.
    És mikor vége lett a sulinak, kerestem állást.
    Igen, szakképesítés nélkül marha nehéz, és most meg még nehezebb.
    De nem abban kellene gondolkozni, hogy mi a rossz most, hanem abban, hogy mit tudnék tenni azért, hogy a helyzetem jobb legyen!
    Bár az is igaz, hogy akinek ezt értenie kellene, lehet, hogy olvasni sem tud.
    Volna még véleményem, de inkább most hagyom abba!”
  • 58. csonakos 2013. november 21. 19:12
    „52. Zember 2013.11.21. 15:39
    48. GondaIstván
    Volt szerencsétek látni a Viktória nővérről készült filmet? Ha tudjátok föltétlenül nézzétek meg! Sajnos a megosztása még nem történt meg egy videómegosztón sem pedig megérné digitalizálni!
    Én kétszer is végignéztem! Csodálatos dolgokat tett! A kétkukoricás kévés módszere teszett a megoldások közül a legjobban a kutyás helyeken!”
  • 57. dottore125 2013. november 21. 17:27
    „NEM! NEM! NEM! Nem jár nekik!
    Ők nem akarnak felzárkózni, nem akarnak integrálódni, nem akarnak normális ember módjára élni. Annyi, de annyi esélyt kaptak már a bizonyításra az elmúlt sok-sok évtized alatt, de soha nem éltek vele.”
  • 56. Wacky 2013. november 21. 16:46
    „lehet reménykedni, de sok értelme nincs...
    az fog történni ami már folyamatban van hogy szépen beépül a köztudatba, hogy azzal hogy ők kisebbségiek, alapból juttatásokat érdemelnek... tehát nem fontos vigyázni a kapott dolgokra mert majd kérnek újra segítséget...

    ...hány kisebbség van még Magyarországon, hányat soroljak?? róluk bezzeg nem hallani, miért? mert tényleg képesek beilleszkedni és TESZNEK is érte!!

    ...amíg nem TANÍTJÁK meg nekik mit jelent normálisan élni(ez nem 1 kurzus, ez 10-15 év mert nem szabad visszafejlődni), vigyázni a javakra, és mi a bűn és a jó közötti különbség, addig lehet reménykedni, de sokat várni aligha...

    senki se tanul meg attól autót vezetni, hogy kap egy kocsit a sejhaja alá, ezt kéne már felfogni végre!!”
  • 55. axon 2013. november 21. 16:21
    „53. Zember
    Hagyjuk már ezt az Auswitch szöveget, szó nincs erről. (A zsidókkal meg nincs semmi baj, dolgos, szorgalmas emberek, rengeteg tudós, művész került ki közülük.)
    Pár embernek az a véleménye, hogy a leadózott/lerabolt pénzéből ne tartsák el ezt a réteget ész nélkül, ennyi.
    Aki tényleg normálisan él/élne és megérdemli, azoknak nem nyalják mondjuk így ki a fülét.
    A fiamat fényes nappal a villamosmegállóban piszkálják ezek a "kirekesztettek", persze bandában. És még szeressem is őket?
    Amikor mást sem hallok, csak azt, hogy mennyire el vannak nyomva. A túrót! Több támogatást kapnak, mint bárki, elvannak az állami, önkormányzati segélyekből. Pofátlanul jár nekik minden. Mellette rabolnak, vernek, ölnek. Aki védekezik a saját portáján, még az van meghurcolva.
    Adjanak nekik lakóparkot, még külön adakozok is, de valamelyik sarkon a kettő közül.”
  • 54. queenmargareth1 2013. november 21. 15:43
    „44. Fatboy35 2013.11.21. 13:50 igazad van, ezt én is akartam írni:megtették felszámolták a telepeket, putrikat és mi lett?Ahova költöztek mindenhol putrit csináltak!!!inkább "gettósodjon".Nem akarnak ők változni, aki meg igen, az már megtette.Nekem is van dolgozó cigányismerősöm, igaz félcigány, de rendesen dolgozik.”
  • 53. Zember 2013. november 21. 15:41
    „"51. hasasmacska: Az ilyesmik miatt fogok szavazni jövőre a Jobbikra."
    S ezzel a faji megkülönböztetésre, zsidózásra. Auschwitz után ez már nem annyira menő.”
  • 52. Zember 2013. november 21. 15:39
    „48. GondaIstván, teljesen egyetértünk. Ez lenne az egyház egyik legfontosabb feladata. Már ha komolyan veszi. Viktória nővér komolyan vette.”
71 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindannyiunk egészségére

"Ha az ezer sebből vérző egészségügy jelentősebb többletbevételhez jut, az nekünk, hazai pácienseknek is hasznunkra válhat." Tovább olvasom