Délmagyar logó

2018. 02. 21. szerda - Eleonóra 0°C | 4°C Még több cikk.

Rossz magyarsággal

"Már háromnegyed éve itt vagyunk, és ez sok is, meg kevés is, de már most tudom, hogy milyen érzés lesz, ha el kell menni, ha a rettenetes csomagot meg kell emelni, mert a ház elé gördült a taxi."
Már háromnegyed éve itt vagyunk, és ez sok is, meg kevés is, de már most tudom, hogy milyen érzés lesz, ha el kell menni, ha a rettenetes csomagot meg kell emelni, mert a ház elé gördült a taxi. Igen, a szív meg fog szakadni, a lélek meg rikácsol, felsikoltja magát a homlokcsontig, belülről veri kicsi öklével, üti tehetetlenül, de hiába, hiába. De akkor legalább Jose, a portugál taxis vigyen ki az állomásra. Megbeszéltük a múltkor, Benfica-drukker. S ha otthon, nálatok szél fújt, s jég szakadt, majd pedig négy nap alatt adta oda az ég azt a vizet, amit egyébként egy hónap alap szokott volt elcsöpögtetni, akkor itt most tündérek, jó manók, stréber tavaszkoboldok járnak a magnóliás kertek alatt, s a levelek első, ártatlan zöldje uralja a várost. Itt most nyílik az orgona, és az amerikaiakat Lincolnra emlékezteti, mert orgonavirágzás idején lőtték le az elnököt. Nem, gyakran a színészek se tudják, hogy mit cselekszenek.

Szóval a tulipán már elszirmozott, de a fák igazából csak most lendültek bele, a hatalmas kőrisek, platánok, égerfák, és a csavart derekú, valamilyen kínai fák egyöntetűen hirdetik, hogy lehet szép a fémesen ringatózó tenger, a habverővel megbolondított égi kék, a sárgán lángoló Szahara, de mégis zölden a legszebb a világ. Itt, az egyetemi campuson mókusok tartják fent a rendet, vannak cirka egymillióan, rendőrmókus, rockermókus, professzor mókus, stb., a minap például a tanúja voltam, hogy egy antropológuslánynak, ki túl hangosan és igaztalanul veszekedett a barátjával, egy rendőrmókus leharapta a fülét, és csak hosszas könyörgés után adta vissza. Mert ha ilyen gyönyörű a tavasz, akkor viselkedni kell. Persze nem mindenütt ilyen jó. Néhány napja Kansasban vihar tarolt le egy kisvárost. Tönkrezúzta, mint a pinty.

Csak két épület maradt épen, figyeljetek, a bíróság és a kocsma. Ez azért szép, nem? Egy vihar, amely nemcsak üt, vág, de van filozófiája is. Olykor bevetem magam abba az egyetemi könyvtárba, igazi ecói labirintus, és Kosztolányit, József Attilát, Mándyt szedegetek, mert hiányzik, mi hiányzik, a nyelv, a szó, a beszédnek ez a mélyebb alkalma. Tegnap kiléptem ebbe a gyönyörű tavaszba, ebbe a könnyű, kicsit felszínes, de jóleső zöld krémbe, naná, a krém mindig felszínes dolog, ha meg nem az, lásd, Utolsó tangó, akkor baj van, szóval kiléptem, és azt hallottam, hogy magyarok beszélnek. Magyar mondatok kattogtak a déli verőfényben.

Egy idősebb férfi, s egy fiatalabb mellette, kerékpárral. Valami jogi dolgon vitatkoztak, nem egymással, hanem magával az eseménnyel, hogy az úgy, és olyan módon esett meg, értetlenkedtek, idegeskedtek, felcsattantak, én meg, ballagtam mellettük, és akartam, nem akartam, hallottam őket. Hogy is mondjam csak, soha nem gondoltam, hogy rossz lesz, ha magyart hallok itt, ebben az amerikai kisvárosban. Mintha illetlenség lenne magyarul megszólalni. Aztán persze megtudtam, hogy körülbelül ebben az időben volt otthon a Duna-parti tüntetés is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárhely, közelről

"Önmagában szimpatikus lenne az ötlet, hogy műszaki szakközépiskola viselje Rapcsák András nevét… Tovább olvasom