Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

Sajátból védjegy

JEGYZET - "A saját márkás termékek egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a vásárlásokból."
Évek óta elégedetlen voltam a húsvéti sonkához vásárolt tormákkal, pedig nem a legolcsóbbakat választottam. Kipróbáltam már többféle hagyományosat, de még almás, majonézes, joghurtos ízesítésű márkás, díjnyertes különlegességeket is. A frissen reszelt házi torma erős ízét meg sem közelítették. Ismerősöm javaslatára idén vettem egy üveggel az egyik hipermarketlánc saját márkás ecetes tormájából is, amit korábban – talán épp gyanúsan kedvező ára miatt – sohasem tettem a kosaramba. Nem hiszik el: ez volt az igazi! Harmadannyiba került, mint a védjegyes tormák, és a sonkával, tojással együtt is olyan intenzív volt, hogy a légutakat is tisztította. A gasztronómiai élvezettől könnybe lábadt szemmel próbáltam rájönni a titok nyitjára. Kiderült, hogy ennek az olcsó, saját márkásnak a legmagasabb a tormatartalma. Ráadásul ez is ősmagyar termék, hazai gyártó szállítja az „idegenszívű multinak". Jövőre már csak ilyet veszek.

Kedvenc védjegyes élelmiszereiről persze nem mond le szívesen az ember, bár ha így haladunk tovább a jobban teljesítés orbáni útján, az is megeshet, hogy egyre többen rákényszerülünk. Nem mindig akkora veszteség, mint gondolnánk. Magas koleszterinszintem miatt nemrég akkurátusan kifaggatott az orvos, mit ettem az előző nap. Már a felsorolás kezdetén, a reggeli virslinél leállított: az sem mindegy, milyen az a virsli! A régóta fogyasztott védjegyes rudaimat egyszerűen lehulladékozta. Otthon elővettem a hűtőből a kedvencből egy csomaggal, és nekiestem az apró betűinek. Igaza volt a doktor úrnak, jóval több benne az ártalmas adalékanyag, mint a hús. Nincs már gusztusom hozzá. Teszek a gyártó csillogó védjegyére. Virsli nélkül nem élet az élet, ezért kitartó kutatás után egy másik élelmiszerlánc saját márkás termékében végül rátaláltam az igazira: 85 százaléka hús, kevesebb benne az adalékanyag, ráadásul nem kerül többe, mint a termékdíjas „hulladék". A két virsli íze, élvezeti értéke között is zongorázni lehetne a különbséget.

Ez a két példa is mutatja: nem minden védjegy jelent garanciát. Tudatosabb vásárlóvá kell képeznünk magunkat, ha nem akarunk eltévedni az élelmiszer-kereskedelem dzsungelében. Szakértők felhívják a figyelmet arra, ami várhatóan nálunk is bekövetkezik majd: az Egyesült Államokban az élelmiszerboltok nagy átalakuláson mennek keresztül, a jó minőségű, mégis olcsóbb saját márkás termékek egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a vásárlásokból. Ezért amelyik üzletlánc ad magára, saját márkás termékeit fejleszti a védjegyes slágertermékekkel versenyképes minőségűekké.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kosztolányi már megmondta

"Állítólag a szabályok értünk vannak, bennünket védenek." Tovább olvasom