Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Szabadság és áldozat

JEGYZET - ˝Ma inkább a Poncius Pilátusokat látjuk magunk körül.˝
Mondanivalónk szempontjából mindegy most, hogy a következő napokban az Olvasó csupán az újjáéledő természetnek örül, és wellnesshétvégére készül, hogy a keresztény világ legfontosabb ünnepe foglalkoztatja, vagy épp pészah alkalmából emlékezik a kivonulásra Egyiptomból.

Mert legvégül mindannyian ugyanazt ünnepeljük: a szabadság felemelő érzését. Az ember kiapadhatatlan reményét, hogy az élet mindig győz a halál felett, hogy a szabadság mindig felülemelkedik a zsarnokságon.
Ám a szabadság mindig áldozattal jár. A keresztény tanítás szerint Jézus Krisztus az emberekért a lehető legnagyobb áldozatot hozta: „magára vette az emberi természetet, szenvedett a szenvedőkért, fogoly lett a bilincsbe vertekért, halálra ítélték a gonosztevőkért, eltemették őt a megholtakért, de feltámadt sírjából" – írta a II. században élt egyházatya, Szárdeszi Melitón.

Ki hoz áldozatot értem? – kérdi a huszonegyedik század magára maradt, reményvesztett embere. „Ki magasabban van, annak kell szolgálni" – fogalmazta meg egyértelmű üzenetét még pápaságának elején I. Ferenc. Éppen akkor, amikor Buenos Aires-i érsekként egy helyi kórházat látogatott meg nagycsütörtökön, és az ott élő betegeken mutatta be az utolsó vacsorára emlékeztető lábmosási szertartást, megcsókolva egy kerekes székes, kopasz kisfiú vékony lábfejét.

Sajnos ma inkább a Poncius Pilátusokat látjuk magunk körül – megtestesítőit a hatalommal visszaélés, a kizsákmányolás szimbólumának, aki halálba engedi az Emberfiát, pedig tudja, hogy ártatlan. Ma is sokan mossák kezeiket azok, akik magasabban vannak – holott szolgálniuk kellene.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A megálló menekültjei

˝Hiszen állhattak úgy, nem?˝ Tovább olvasom