Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Szállj le, legény, az ülésből!

"Ha tehetem, két keréken járok Fölsővárosból Alsóvárosba. A gyalogosok útja és a bicikliseké párhuzamosan fut egymás mellett, esetleg csak csík választja el a kettőt. Van rá eset – a figyelmesség teteje –, pirossal is bekenik a mienket."
Két oka biztosan van, hogy nem tapsolok Szeged útjain. Biciklisztrádának mondom, amióta a Petőfi sugárútit is megcsinálták, mégse verem össze a tenyeremet. Az egyik ok, kinőttem már a hetyke korból. Gyerekfejjel gyakoroltam én is az elengedett kormánnyal való kerekezést, de hol van az már! A tapsoláshoz legalább két tenyér kell. Van is valami mindig kormányom egyik szarván, föltehetően elcsellenne, mint az államé. A másik ok meg az, hogy igazából okom sincsen rá.

Bonyolult ez is, ideje elmondanom.

Ha tehetem, két keréken járok Fölsővárosból Alsóvárosba. A gyalogosok útja és a bicikliseké párhuzamosan fut egymás mellett, esetleg csak csík választja el a kettőt. Van rá eset – a figyelmesség teteje –, pirossal is bekenik a mienket. A világ minden pénzéért se bántanám a gyalogosokat, hiszen többet járok két lábon, mint két keréken, és meg-megtévedek magam is. Valami titkos hóbort sodorja át őket a másik térfélre. Esetleg kettőt-hármat is, rajvonalban. Baj ebből még nem lenne, de ha ők az én helyemen mennek, nekem is át kell mennem az övékre. És ha két oldalról sértjük a szabályt, ritkán van annak jó vége.

Teremtett az Isten jó nagy autókat is. Beállnak a kapu elé, orruk a járdán, faruk a másikon. Gazdáikat se bántanám, megvan a maguk baja, csak éppen mondom. Nem ők gyártják, legföljebb a méreteseket veszik meg. Szállj le, koma, a nyeregből, és kerülj, ahogy tudsz. Te vagy a gyöngébb. Amikor azonban hosszában álldogál ott az autó, cifrábbakat szoktam gondolni. Még ha rendőrkocsi lenne is. Vagy ha ponyvás kisteher.

Mind a dolgát végzi, hogyne tudnám, de ha ez már a harmadik vagy negyedik akadály, akkor föltűnik.

Átkecmergek ezeken is, de az ördög se alszik, az meg két hasas kukát taszigált utamba, éppen a kanyarban. Nem mindennap esik az ilyesmi, csak akkor, ha éppen jár a szemetes. Elférni elfér mindegyik, ítéletnapig is állhatnának, csak én nem férek el mellettük. Kicsivel arrébb is lenne helyük, a gazokat bőven tenyésző „zöldövezetben", de olyan régen volt ennyire tökéletes a sztráda, ez lett a kedvenc. Szállj le, legény, az ülésből!

És amikor utcakereszteződéshez ér az emberfia?

Egyszerre az autóval. A súlyos többség nagyon jól ismeri a rendet, és megadja az elsőbbséget, hálás is vagyok mindnek, de ha napjában csak egy olyannal találkoznék, amelyik elspórolni igyekszik a figyelmet, egy szavam se lenne. Megesett már, rácsöngetni voltam kénytelen. Rá kellett lépnem a vészfékre.

A természetes ellenségek között a másik bicikliseket ki nem hagyhatom. Na, tőlük is mentsen meg az Isten! Őket se bántanám fél szóval se, azért vették a huszonnégy lövetű járgányt, hogy surrogva száguldjanak, de legalább a csöngő árát ne spórolták volna ki az üzletből. Amikor éppen kacsázni vagyok kénytelen, gyalogosokat, autókat, kukákat kerülgetve, akkor töri oda őket legtöbbször a vak nyavalya. Néha nem is fogják a kormányt.

Megúsztam, szerencsésen megérkeztem. Már csak a visszaút van hátra. Nyugi-nyugi, a változatosság gyönyörködtet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Törvénytől sújtva

"Százhatvannyolc óra alatt megfordult a világ a szentesi Koncz család körül. Huszonhat éves lányuk… Tovább olvasom